Szendrey Júlia

Mi történt Szendrey Júliával a fehéregyházi ütközet (vagyis a segesvári csata) után?

2020. július 31. - Gyimesi Emese

A tordai lelkész családjának otthonába 1849. július 19-én váratlan vendégek érkeztek: Petőfi Sándor és Szendrey Júlia, héthónapos kisfiukkal együtt. A költő négy hónappal korábban, 1849 márciusában három napot töltött Miklós Miklós házában. Júliusban arra kérte meg nem is oly régen megismert barátját, hogy vigyázzon a feleségére és a gyermekére, amíg ő Bem után utazik. Így Szendrey Júlia a fehéregyházi ütközet - közismertebb, de kevésbé pontos neve szerint a segesvári csata - időpontjában Tordán tartózkodott. 

Sófalvi Miklós Miklós a korabeli egyházi közélet fontos szereplője: harminc évig volt lelkész az ótordai egyházban, emellett pedig a nagyenyedi egyházmegye főjegyzője is. 1849-ben - amikor vendégül látta Petőfi családját - 41 éves volt. Korábban költői, írói próbálkozásai is voltak, sokat fordított is. Szépirodalmi munkásságát akkor zárta le, amikor Tordán lelkész lett. 

Petőfi és Szendrey Júlia megérkezésük másnapján, július 20-án a háziakkal együtt a tordai hasadékhoz kirándultak. Másnap reggel vettek búcsút egymástól. Petőfi két nappal később már Marosvásárhelyről írt levelet:

Kedves lelkem Juliskám,

késő este van. Az imént értünk ide. Holnap korán reggel indulunk Udvarhelyre. Bem utósó levelét Brassótól félnapi járóföldre irta ide ezelőtt három nappal. Nem tudom, hol kapjuk meg? talán Brassóban vagy már azon is túl.

Tisztelem Miklósékat.
Csókollak titeket, szentségeim.
Irni fogok, valahányszor lehet.
Légy nyugodt és béketűrő, amennyire lehetsz.
Higgy!
Remélj!
Szeress!

a sírig és a síron túl    
örökre hűséges férjed
Sándor                      

Július 29-én szintén Marosvásárhelyről tudósította feleségét az előző hat nap "szakadatlan" utazásáról, Bemmel való találkozásáról, a táj szépségéről és a jövőre vonatkozó terveiről:

Csik-Szeredának és Kézdi-Vásárhelynek gyönyörű vidéke van; Sepsi-Szentgyörgyé talán még szebb, a város is jobban tetszik. Majd körülményesebben megvizsgáljuk, ha együtt utazzuk be Háromszéket, mint a fészket rakni akaró fecskék. 

Ezt követően azonban már nem további levelek, hanem ijesztő hírek érkeztek Tordára a fehéregyházi ütközet elvesztéséről és az oroszok feltartóztathatatlan közeledéséről. Ezért augusztus 14-én Miklós Miklós feleségét, Domján Esztert és Szendrey Júliát a biztonságosabbnak ítélt Kolozsvárra küldte. Így Erdély fővárosa vált élete legkritikusabb periódusának helyszínévé. 

szendrey_ju_lia_hi_mze_se.jpgSzendrey Júlia hímzése

Szendrey Júlia először a Szentegyház utcában, a Szathmáry-házban lakott. Sokan mások is Kolozsvárra menekültek az ellenség elől, többek között a nagyszebeni fogságba került Vadadi Filep László felesége és leánya. Szendrey Júlia 1849 őszén velük együtt költözött a Petrichevich-Horváth-féle házba, amely napjainkban az Erdélyi Történelmi Múzeumnak ad otthont. (Ekkorra már a családfő is kiszabadult a fogságból és hazatért.) Itt írta kolozsvári naplójába 1849. november 10-én a következő sorokat: 

El fogom hagyni nem sokára gyermekemet, hogy férjem sorsát megtudhassam; még csak arra sem számíthatok bizonyosan, hogy őt életben találjam. Talán már régen nyugonni költözött s nekem el kell hagynom élő gyermekemet, hogy holt férjem poraihoz vándoroljak... Ha igy van, mi lesz én belőlem? inkább, oh ezerszerte inkább osztanám meg ő vele a sírt, mint gyermekemmel az életet. Hogyan tudnék elélni szerelem nélkül? ollyan szerelem nélkül, mint millyen az ő szerelme volt! Mi lenne belőlem, ha élve maradnék! Elvetődném, eltiportatnám, mint a fájáról lehervadt levél. Ki mondhatná el jobban, mint én: »Ha fájáról leszakad a levél, mindegy már akkor neki, akárhova fúja a szél!...« Mit is gondolnék én aztán magammal!

Vagy hátha leroskadok e nagy vállalat alatt? ha meg nem bírom ez útat tenni a legkeményebb téli időben a legvadabb havasok között, s ott veszek el valahol, idegen földön, idegen emberek között?... Férjem és fiam még csak nem is sejtenék halálomat. Nem csókolná föl utósó leheletemet senki, siratlanul tennének le a sírba, mintha soha senkit nem szerettem és engem is soha senki nem szeretett volna... Ez sem rettent vissza. Inkább siratatlanul meghalni, mint megsiratva élni.

A segesvári kutatáshoz Szendrey Júlia a kolozsvári városparancsnoki hivatalt vezető Karl Urban ezredestől kért engedélyt, aki báró Heydtéhez, a székelyudvarhelyi katonai parancsnokhoz küldte, aki az oroszokhoz beosztott összekötő tisztként volt jelent a fehéregyházi ütközetben. "Ő a csata lefolyása után a csatatért följárván, a halottak között talált egy holttestet, mit öltönyei és alakja leirásából biztosan lehet férjem, Petőfi Sándorénak elismerni." - így emlékezett Szendrey Júlia a báró vallomására abban a nyilatkozatában, amelyet 1850 júliusában tett a lipótvárosi plébánosnak, Szántófy Antalnak, aki végletesen zaklatott, kétségbeesett és bizonytalan élethelyzetének lezárásaként hozzáadta őt Horvát Árpád történészhez. Ebben a nyilatkozatban említett egy "Udvarhelyszékben, Kereszturon lakó gyógyszerészt" is, "ki azon időben az erdélyi főseregnél lévén, ebbeli tudakozásaimra azt felelé: ő Petőfi Sándort azon pillanatban látá utoljára, midőn ez kozákok által körülvétetve, szakasztatott el a futó hadseregtől." (Ezen a ponton Szendrey Júlia összetévesztette Lengyel Sámuel gyógyszerészt Lengyel Józseffel, a felcserrel, aki visszaemlékezésében részletesen leírta azt a helyszínt is, amelyet Petőfi halála helyszínének tekintett.)

A lesújtó eredménnyel záruló segesvári kutatás után Szendrey Júlia visszautazott Kolozsvárra, majd egy rövid időre Erdődre ment, az édesapjához. Szendrey Ignác 1850 március végén elhagyta a szomorú emlékű várat, Károlyi Lajos mágocsi uradalmába kérte át magát. Leánya azonban eldöntötte, hogy nem megy vele, hanem Pestre utazik annak reményében, hogy útlevelet szerezhet Törökországba, ahová az oda menekült, Bem köréhez tartozó emigránsok miatt szeretett volna eljutni.

garay_ja_nos.jpgSzendrey Júlia Garay János költő, egyetemi könyvtártiszt családjánál lakott 1850-ben

Pesten először a Mátyás fogadóban, később Garay János költő családjánál lakott, akik ekkoriban a "barátoknál", azaz a ferenceseknél elhelyezett Egyetemi könyvtár épületében éltek, mivel a családfőt könyvtártisztnek nevezték ki. Itt ismerte meg Horvát Árpád történészt. Feltehetően ő javasolta neki azt, hogy Haynau bizalmasához, Lichtenstein herceghez forduljon az útlevélkérelme ügyében. Noha a kor politikai viszonyai szerint semmi esélye nem volt az útlevél megszerzésére, Szendrey Júlia megpróbálta elérni célját. Nem járt sikerrel, az ügy érdekében tett látogatásai miatt azonban még nagyobb bajba került: a pesti társaséletben azzal kezdték rágalmazni, hogy viszonyt folytat a herceggel. Erre utal Gyulai Pál levele is, aki így írt róla, miután tudomást szerzett második házasságáról:

Gyalázatos nö! Lichtensteinhoz ezelött egy hónappal csak azért ment el, hogy bemutassa magát s itt is ürügyül férjét használta föl, kihez ki akar menni külföldre s nem kaphat utlevelet. Éjjel is meglátogatta a hü nö a hatalmas tabornokot, csak hogy utlevelet kapjon szeretett férjéhez. Szegény [!] Petöfi nyughatsz-e sirodban. Ah minek neveznéd most?

Szendrey Júlia ekkoriban keletkezett levelei arról tanúskodnak, hogy ironikusan és egyre fásultabban vette tudomásul a személyét övező pletykákat. Noha új házasságkötése még hevesebb gyűlölethullámot indított ellene, ennek segítségével jogi értelemben megszabadult a "Petőfi özvegye" státusztól, amely politikai szempontból korántsem volt veszélytelen. Ez indokolhatta azt is, hogy Szántófy Antal, az eskető pap nem özvegyként, hanem hajadonként jegyezte be a menyasszonyt az anyakönyvbe 1850. július 21-én, a második házasság megkötésekor, és ezzel egy ideig sikerült megszabadítania őt a hatóságok zaklatásától.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Szendrey Júlia-kutatás Facebook oldalához, ahol további érdekességekről, az eredeti forrásokról, a legfrissebb kutatási eredményekről és a témával kapcsolatos, aktuális eseményekről olvashatsz!

161 éve született Szendrey Júlia legkisebb gyermeke, Ilona

1859. július 26-án született Horvát Ilona, Szendrey Júlia és Horvát Árpád leánya. Mivel ő volt a legkisebb gyermek a családban, idősebb testvérei óvó szeretettel becézgették. Leggyakrabban Iluskának, angyalnak, kedves babának nevezték. Féltestvére, Petőfi Zoltán is mindig kedvesen, játékosan írt róla, leveleiben gyakran külön üzenetet is küldött számára:

Köszönöm néked ezerszer kedves Iluskám hogy irtál levelet kedves drága angyal  ha Pestre megyek kapsz valamit. Pá pá. pá

horva_t_ilona.png Szendrey Júlia leánya, Horvát Ilona

Horvát Attila 1868-ben Petőfi Zoltánnak küldött levelében így utalt húga születésnapjára:

Iluska jól van, ma 9 éves, istenem, hogy felnövünk mindnyájan! Árpád is Ilonka is köszönik a gratulátiót.

A fiúkat számos közös játék, vicc kötötte össze, a levelek fontos összetevője a humor. Az 1860-as évek első felében Ilona beszédtanulására, kiejtésére is gyakran utaltak. 1865. május elsején ennek az emlékére írhatta ezt Petőfi Zoltán: 

„Mit csinál a kedves kisz Ijonka, igen öjüjök neki hogy szokojtat és tisztejtet, majd ha Pestre megyek viszek neki valami szépet”

Ugyanez a vicc Ilona szemszögéből is megjelent egy rövid levélkében:

„Kedves Zojtán
Csokojak
Öjejjek.
Ijjál máj
hunczut

Horvát Ilona idős korában is örömmel emlékezett vissza gyerekkorára. Hetvenöt éves volt, amikor 1934-ben a Pesti Napló riportere, Bródy Lili felkereste budai nyaralójában. Arra a kérdésre, hogy mire emlékszik a „régi időkből”, azt válaszolta, hogy a karácsonyestékre, mivel édesanyja, Szendrey Júlia „nagyon szerette szépen megrendezni a karácsonyt” és „nagyon szeretett ajándékozni.” Külön kiemelte azt is, hogy gyerekként büszke volt édesanyjára: „Nagyon büszke voltam, hogy olyan mesekönyvem van, amit édesanyám fordított magyarra: Andersen meséi.” (Szendrey Júlia 1858-ban önálló kötetet jelentett meg Andersen-fordításaiból, amelyből egy dedikált tiszteletpéldányt is küldött a dán szerzőnek.)

1862_2.jpgSzendrey Júlia gyermekeivel 1862-ben. Horvát Ilona a legkisebb gyermek, akit édesanyja ölében tart

Horvát Ilonáról Gyermekszemmel Szendrey Júlia családjában című kötetemben írtam bővebben, amely többek között Petőfi Zoltán féltestvéreivel folytatott, korábban kiadatlan levelezését is tartalmazza. A kötet megrendelhető a szendreyjuliakutatas@gmail.com-on.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Szendrey Júlia-kutatás Facebook oldalához, ahol további érdekességekről, az eredeti forrásokról, a legfrissebb kutatási eredményekről és a témával kapcsolatos, aktuális eseményekről olvashatsz!

170 éve ment feleségül Szendrey Júlia Horvát Árpádhoz

Szendrey Júlia 1849. július 21-én látta utoljára Petőfi Sándort, amikor kisfiával a tordai lelkész családjánál maradt, miközben a költő Bemhez utazott. Pontosan egy évvel később, 1850. július 21-én kötött házasságot második férjével, Horvát Árpáddal a pesti lipótvárosi plébánia kápolnájában. Szántófy Antal plébános házassági anyakönyvi bejegyzése a következő információkat adta meg a „házasságra öszveadottak” vezeték és keresztnevéről, hitvallásáról, születés- és lakhelyéről: „Horváth Árpád nőtelen, r.k., 29 éves, egyetemi tanár, helybéli lakos” és „Szendrey Julia hajadon, r.k., 20 éves, Zala vármegyéből származott hivem.” A bejegyzésben több tévedés is szerepelt: a menyasszony nem hajadon volt, valamint nem 20, hanem 21,5 éves, a vőlegény pedig már 1850 februárjában betöltötte a 30-ik életévét.  Az esketés előtt Szántófy egy nyilatkozatot kért Szendrey Júliától, melyben el kellett ismernie: meg van győződve arról, hogy Petőfi Sándor az erdélyi csatákban elesett, és hitelesnek találja báró Heydte állítását, miszerint „a csata lefolyása után a csatatért följárván, a halottak között talált egy holttestet, mit öltönyei és alakja leirásából biztosan lehet férjem, Petőfi Sándorénak elismerni.” 

Élet és halál között

Szendrey Júlia 1849 őszén kétségbeesetten kutatott Erdélyben Petőfi Sándor után. 1850 elején édesapjánál, Szendrey Ignácnál tartózkodott Erdődön. Itt még az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejében. Ekkor írta ezt a levelet az akkor 16 hónapos Petőfi Zoltánnak, akinek 10 éves korában kellett volna megkapnia az üzenetet, melyet egy zárt borítékban édesapjára bízott. Két hajfürtöt is mellékelt hozzá: egyet magától, egyet pedig Petőfitől. 

Erdőd, aprilis 4. 1850.  

Kedves fiam!

E sorok az első és utósók, mellyeket anyád hozzád intéz; midőn elolvasod e szavakat, már akkor sem apád, sem anyád. Egyetlen örökségedül nem birsz tőlük egyebet, csak nevedet: de azt ne feledd el soha, hogy e név: Petőfi! Apád nagygyá, fényessé tevé; te legalább őrizd meg minden szennytől, minden folttól.

Emlékül hagyom itt neked ez ide mellékelt hajat. Mig ereklyeként őrized, jele leend, hogy nem vagy méltatlan szülőidre; ha egykor nem birna becscsel előtted, égesd el és változtasd el nevedet, mert ha nem leend szent előtted apád, anyád emléke, ugy csak bitorlója vagy nevöknek; akkor csak vérök lenne a tiéd, de lelkök idegen maradna tőled. Legszentebb áldása anyádnak tegyen jóvá, boldoggá!

Szendrey Júlia végül mégsem a halált, hanem az életet választotta. Még ebben a hónapban Pestre utazott, hogy tovább nyomozhasson férje után. A költő Garay János családja adott neki szállást. Náluk ismerte meg a Petőfi-tisztelő fiatal történészt, Horvát Árpádot.

horva_t_a_rpa_d_1866.JPGHorvát Árpád 1866-ban

Hogyan kérte meg Horvát Árpád Szendrey Júlia kezét?

1891-ben megjelent egy életrajzi könyv Szendrey Júliáról Szana Tamás tollából, melynek érdekessége, hogy az akkor még élő Horvát Árpád szóbeli közlései felhasználásával készült. A Szendrey Júlia kéziratos hagyatékát feltáró Mikes Lajos 1930-ban így tekintett a kiadványra: „meg kell állapitanunk, hogy Horvát Árpád örömmel élt a kinálkozó alkalommal, s mindent elkövetett, hogy az életrajzban, amelyet ugyszólván ő iratott meg, saját magát tisztázza minden esetleges későbbi vád ellen és lehetőleg Juliára háritson át minden felelősséget a történtekért. Szana emliti először név szerint Haynaut és Liechtenstein herceget Juliával kapcsolatban. Szana mondja el, hogy Julia volt az, aki Horvát Árpádnak valósággal felkinálkozott feleségül, és ugyancsak Szana magyarázza Julia különválását férjétől 1867-ben Julia idegességével és érthetetlen makacsságával. Szana ezt mind a férjre való hivatkozással teszi.” Ha található is némi túlzás Mikes érvelésében (talán túlhangsúlyozza Horvát szerepét az életrajz megíratásában), két megállapítása mindenképp figyelemre méltó. Az egyik annak regisztrálása, hogy azon sztereotípiák első megjelenése, amelyek később mind a tudományos, mind a szépirodalmi-esszéisztikus diskurzusban gyakran megjelennek Szendrey Júlia alakjával kapcsolatban, Szana Tamás művéhez köthető. A másik pedig annak belátása, hogy a könyv egyes szövegrészeit tekinthetjük úgy, mint Horvát Árpád közvetett interpretációját a házasságról. Ennek fényében olvashatóak tehát a könyvnek a házasság előzményeire és körülményeire vonatkozó részletei, melyek szerint Szendrey Júlia 1850. július 20-án a lakására hívatta Horvát Árpádot azzal az indokkal, hogy „fontos és sürgős közlendői volnának véle.” A fiatal tudósra egy csomagot akart rábízni azzal a kéréssel, hogy ha két hét múlva sem térne vissza Pestre, akkor „a benne foglalt irományokkal együtt, fölbontatlanúl” égesse el. A narratívában Horvát Árpád hiába próbálta tervéről lebeszélni, Júlia hajthatatlan maradt:

 „Végre látván, hogy nem sikerül megingatni őt, egy tudósnál szokatlan lirai ellágyulással csak annyit kért tőle: adna neki egy hajfürtöt örök emlék gyanánt. Julia erősen a szemei közé nézett s így válaszolt:

Azt nem teszem, mert ilyen emléket osztogatni sohasem volt szokásom. Hanem ha akarja (s ekkor ujjaival rövidre vágott hajába markolt) ez mind az öné lehet. Horvát Árpád, nagy meglepetésében csak ennyit tudott kérdeni:

És tudna kegyed engem szeretni?

A mi ismeretségünk, válaszolá Julia, annyira új és annyira rövid, hogy mély szenvedélyről szó sem lehet. Azt azonban hiszem, hogy e lépést egyikünk sem fogná megbánni.”

A teátrális jelenetet, amelyet Szana könyve úgy mutat be, mint Horvát Árpád szóbeli közlése alapján leírt, hiteles történetet, érdemes összevetni egy másik, ugyanezt a jelenetet (a házasságot megelőző beszélgetést) megkonstruáló forrással, Vachottné Csapó Mária memoárjával, amelynek hitelessége nem kevésbé kétséges, annak ellenére sem, hogy Szendrey Júlia szájába adja az eseményeket leíró szavakat.

Vachottné Csapó Mária Rajzok a multból című, köztudottan kritikával kezelendő visszaemlékezése nemcsak a pesti fiatalságnak a váratlan házasságkötésre való reakcióját írja le, hanem azt is, ahogyan szerinte Szendrey Júlia – magyarázatként kérdésére – interpretálta saját döntését és házasságát:

„Nem volt senkim a világon, kihez segélyért, vagy csak tanácsot kérni is fordulhattam volna. Öngyilkossági eszmék kezdének e szorult helyzetemben elfoglalni, - s megírtam végrendeletemet, följegyzém végóhajtásaimat – midőn Horvát Árpád, Sándor e régi barátja megjelent, - s előtte föltárám, mi elsötétült belsőmben véghez ment.

Menjen férjhez nagysád – tanácslá ő részvétteljesen – hiszen, mint tudjuk, hogy Sándor mint hőse nemzetének, elesett – s így bárki e haza határai között szerencsésnek fogja magát tartani, ha özvegyének ifjú életét megmentve, őt nőül bírhatja.

És ki volna az az akárki? – kérdém csaknem gúnyosan, mert beszédét képtelenségnek tartám.

Akár én is – viszonzá ő lelkesülten – ha nagysád férjéül elfogad.”

A házasságkötés előzményeiről mind Szendrey Júlia, mind Horvát Árpád esetében csak közvetett, többszörös szűrőn átesett értelmezésüket ismerjük. Mind Vachottné Csapó Mária memoárja, mind Szana Tamás életrajza 4-5 évtizeddel az események után született, és került a nyilvánosság elé. Jelentős különbség viszont, hogy Csapó Mária emlékezetből írta le Szendrey Júlia állítólagos, 1850-es álláspontját, míg Szana Tamás a még élő Horvát Árpád recens szóbeli közléseit, az 1890-es évek közepére megérlelődött, reprezentálni kívánt álláspontját közvetítette.

1857.jpgSzendrey Júlia, Petőfi Zoltán, Horvát Attila és Árpád

Szendrey Júlia és Horvát Árpád gyermekei

Noha Szendrey Júlia és Horvát Árpád házassága az évek folyamán egyre inkább megromlott (Szendrey Júlia már 1861-ben fontolgatta a válást, de végül csak 1867-ben költözött külön második férjétől), gyermekeik írásaiból egy pezsgő szellemi légkörben élő, a korabeli Pest-Buda kulturális életében aktívan résztvevő család képe bontakozik ki. 
Szendrey Júlia az új házasságba másfél éves kisfiát, Petőfi Zoltánt vitte magával. Második férjétől, Horvát Árpádtól négy gyermeke született: Horvát Attila 1851-ben, Árpád 1855-ben, a korán elhunyt Viola 1857-ben, és Ilona 1859-ben. Az így létrejött mozaikcsaládban a gyermekek kivételesen gazdag intellektuális légkörben nőttek fel, hiszen édesanyjuk költő- és írónő, édesapjuk történész, egyik nagybátyjuk pedig a korszak legjelentősebb irodalomkritikusa, Gyulai Pál volt. Így az olvasás és az írás a legfiatalabb családtagok számára is szórakoztató játékot és örömforrást jelentett. Ennek köszönhetően rengeteg forrás maradt fenn tőlük, amelyek nemcsak azért izgalmasak, mert ebből a különleges családból származnak, hanem önmagában azért is, mert ritka szerencsének számít az, ha gyermekek által létrehozott írások kerülnek a történész kezébe. A korábban jórészt kiadatlan forrásokat 2019-ben publikáltam. 

Érdekel hogyan élt Szendrey Júlia családja az 1860-as években, milyennek látták gyermekei a korabeli Pest-Budát? Mi jellemezte rokoni és baráti kapcsolataikat, hogyan ülték meg a családi ünnepeket? Kíváncsi vagy, milyen volt Horvát Árpád apaként? Rendeld meg Gyermekszemmel Szendrey Júlia családjában című kötetemet a szendreyjuliakutatas@gmail.com-on!

 Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Szendrey Júlia-kutatás Facebook oldalához, ahol további érdekességekről, az eredeti forrásokról, a legfrissebb kutatási eredményekről és a témával kapcsolatos, aktuális eseményekről olvashatsz!

 

 

 

 

 

 

1848. március 15-e Szendrey Júlia és Petőfi Sándor szemével

"Épen a mai napon, ugymint július 14-kén, ötvenkilenc esztendeje, hogy a párizsi nép ostromolta és elfoglalta a Bastille-t. Minthogy ez ily nevezetes nap, föltevém magamban, hogy én is teszek valami nevezeteset. És tettem. Kölcsön vettem Arany Jánostól 108 pengő forintot. Ha nem hiszed, nem tehetek róla, de ugy van." Így kezdte Petőfi Sándor 1848. július 14-én Aranyhoz írt levelét, ami nemcsak tréfás kedvéről, humoráról árulkodik, hanem arról is, hogy mennyire számontartotta ezt a történelmi évfordulót. Éveken keresztül alaposan tanulmányozta a francia forradalom történetét. 1848-ban politikai szerepe is abban állt, hogy ezen tanulmányai alapján célt tudott adni a radikális tenni akarásnak. Többek között erről beszéltem a CITY TV Kultúrkalauz műsorának márciusi adásában, amely most vált elérhetővé a Szendrey Júlia-kutatás YouTube csatornáján.

"Az ember azt gondolja, hogy legalább is Helvéciában van"

Petőfi Sándor "Lillafüreden"

Amikor Petőfi 1847 májusában eljegyezte Szendrey Júliát, úgy gondolta, hogy a szeptemberi esküvő előtt külföldre fog utazni. Hatodik úti levelében még ezt írta:

"Nőtlenségem utósó hónapjait utazással töltöm. Megnézem a tengert, melyet annyira óhajtok már látni, mert hisz az rokona szívemnek: mély és viharos. Megnézem Shakspeare, Shelley és Byron hazáját, a sötét Angliát, s megnézem Béranger honát, a fényes Franciaországot, és magát Bérangert, a világ új megváltójának, a szabadságnak legnagyobb apostolát."

Noha a fentebbi tervek hamarosan füstbe mentek, az utazásról nem mondott le. 1847 július elsején elhagyta Pestet, Vácon át Losoncra, majd Rimaszombatra ment, onnan pedig Bejére, Tompa Mihályhoz, akivel Murány várát is meglátogatta. Július 8-án már Miskolc környékén kirándult. Ekkor jutott el a diósgyőri várba és Lillafüredre is, amely csak később kapta ezt a nevet a családjában Lillaként becézett Vay Erzsébetről. Noha a mai Lillafüred ikonikus épületeként ismert Palotaszálló csak 1925-1929 között épült fel, Petőfi tájleírásának számos elemére ma is ráismerhetünk: 

ha_mori-to.jpgA Hámori-tó napjainkban (Fotó: Gyimesi Emese)

vasujslakediosgyor18610428.jpgA Diósgyőri tónak nevezett Hámori-tó 1861-ben a Vasárnapi Újság hasábjain

A falun belül, hol a hámor van, egyre szűkebb lesz a völgy s végre egészen kősziklák közé szorul, meredek, vad kősziklák közé, s az út fölfelé tart kanyargósan a Szinva partján, mely számos zuhatagot képez, fönn pedig a hegyen tóba gyűl, melynek vize sötétzöld, minthogy tükre az őt környékező bércek erdejének. Az ember azt gondolja, hogy legalább is Helvéciában van, Helvécia valamelyik szebb vidékén. S hogy semmi ne hiányozzék, a természet barlangot is helyezett e völgybe, még pedig csepegő barlangot. Az igaz, hogy Aggtelekhez képest semmi, de minthogy ebbe nem fáklyákkal, hanem csak gyertyákkal járnak, az aggtelekinél sokkal tisztább, fényesebb s ez pótolja némileg a nagyszerűséget.

A sötétzöld vizű tó a Hámori-tó, a "csepegő barlang" pedig a mai Anna-barlang, amelyet egy ideig éppen e látogatás emlékére Petőfi-barlangnak is neveztek. A kirándulás "Helvéciát", azaz a katonakora óta látni vágyott Svájcot idézte fel a költő képzeletében. 

peto_fi_lillafu_reden.jpgPetőfi látogatásának emléke a lillafüredi Anna-barlang bejáratánál

 

1847. július 4. A 22 éves Jókai főszerkesztő lett és bejelentette: eljött az "Észarisztokrácia" ideje

"Uralkodtak koronként az emberalak minden részei és tartozmányai, uralkodott a' kar, többször a' sziv, legtöbbször' a zseb, sőt még a' papucs is. Ideje már: hogy a' főre is kerüljön a sor."
Jókai Mór 22 évesen lett a reformkor egyik legjelentősebb lapjának, az Életképeknek a főszerkesztője. 173 éve, 1847. július 4-én publikálta programadó cikkét, az Észarisztokráciát, amelyben jelezte: "a korszellem fordul." Fiatal barátaihoz (például Petőfihez) hasonlóan ő is hitt abban, hogy az egyén sorsát már nem rendi hovatartozása, hanem önálló szellemi ereje határozza meg. Azzal a határozott állítással zárta főszerkesztői beköszöntőjét, hogy az "észaristocratia napjai megjőnek." Még ebben a hónapban elindította a Hölgyfutár rovatot, amelyben később Szendrey Júlia írásait is publikálta.

Lázadó írónő a férfinév mögött - 216 éve született George Sand

216 éve, 1804. július elsején született meg Amantine Lucile Aurore Dupin, aki George Sand néven vált a 19. század egyik legismertebb írójává. Miért lett ez a név a korabeli Magyarországon az "írónő" szinonimája? Miért nevezték Szendrey Júliát a "magyar George Sand"-nak? Ebből adok ma egy kis "kóstolót." Íme 5 érdekesség arról, hogy mit jelentett az 1800-as évek egyik leggyakrabban emlegetett irodalmi "celebjének" alakja a magyarok számára. 

chopinsanddelacroix.jpgGeorge Sand és Frédéric Chopin Delacroix festményén

800px-die_junge_george_sand_1.jpg

George Sand Auguste Charpentier festményén

1. George Sand = írónő

Kikre asszociálunk ma, ha meghalljuk azt a kifejezést, hogy "19. századi írónő"? Azt hiszem, napjainkban sokkal több olvasónak (vagy filmrajongónak) jut eszébe Jane Austen vagy Charlotte Brontë, mint George Sand. Ez a 19. századi Magyarországon éppen fordítva volt. A korabeli sajtó és a kritikusok számára egyaránt George Sand jelentette (pontosabban a rá jellemző férfias pózok és szerepek, pl. a nadrágviselés, a rövid haj, a dohányzás) a "nőíróságot." Ez pedig alapvetően hozzájárult a női írással kapcsolatban masszívan élő sztereotípiákhoz, gyanakváshoz, elutasításhoz.

2. George Sand = a hagyományos női szerepek megtagadása

George Sand egész lényével, tetteivel, külsőjével és hírnevével együtt a megtagadása volt mindannak, amit a korabeli társadalom elvárt a nőktől. Férfinevet és férfiruhát viselt, viszonya volt többek között Musset-vel, Chopinnel és Liszt Ferenccel. Egy 1851-es magyar cikk - amely a "hölgyíróiság" témáját feszegette - azért ítélte el, mert „a himnemmel több évig férfi módon társalgott, vele borozott, szivarozott, utazott és kalandozott."

3. George Sand = a szív jogai
Szabó Magda George Sand és Jókai Mór életét párhuzamosan elemezve írta ezeket a sorokat, amelyek a "szív jogaiért" bátran küzdő nőként mutatják be a francia írónőt:

"Amantine, akit később George Sand néven tartanak számon, akkor száll síkra a szív jogai mellett, mikor az illedelmes komáromi kisfiú éppen nyolc, s ugyan elszégyellné magát, ha tudná, hogy a férfinév mögé rejtőző hölgy nem is a hites férjével járja a lagúnák városát."

4. George Sand = a társadalom kibelezése

Petőfi Sándor 1847 októberében, éppen a koltói mézeshetek alatt írt feleségének egyik kedvenc írónőjéről. Sokatmondó, hogy még ő is annyira megdöbbentő jelenségnek tartotta, hogy csak bámulni tudta, szeretni nem:

George Sand az új világ csodája és én bámulom, talán imádom is, de nem szeretem. Ő, mint a mészáros a marha böndőjét, fölhasítja a társadalmat, hogy megmutassa belsejének egész rondaságát, és azt kiáltja: így nem maradhat!… oh ez merész, dicső, nagy munka, de férfinak való, nem asszonynak. Regényeinek olvasásakor mindig megzavar a gondolat, ha eszembe jut, hogy ezeket asszony írta s szinte kedvetlenül teszem le. Ha már munkás az asszony, jó, hadd főzzön a konyhában, hadd gyomláljon a kertben, itt szép, ha bepiszkolja a kezét; de az istállót bízza a férfiakra.

5. George Sand és Szendrey Júlia = modern nő

Szendrey Júliát már kortársai is gyakran George Sand-hoz hasonlították, annál is inkább, mert a 19. század közepén ehhez az analógiához elég volt az, ha egy nő tollat fogott a kezébe. A Nyugatosok nagyon kedvelték ezt a párhuzamot, hiszen közel állt az ő nőideáljukhoz. Szendrey Júlia - akárcsak George Sand - a modern nőt testesítette meg számukra. Így rögzült a kulturális emlékezetben végérvényesen az a szófordulat, hogy Szendrey Júlia a "magyar George Sand."

Szendrey Júlia pompás kiflikochja

Szendrey Júlia gyermekei sokszor büszkélkedtek azzal, hogy édesanyjuk egyszerre kiemelkedő költő és kiváló "gazdasszony." Az utóbbit azzal bizonyították, hogy olyan pompás kiflikochot tud csinálni, hogy annál "Eszterházy sem evett jobbat." Ez a megjegyzésük adott inspirációt Mándi-Fekete Fanni számára, hogy a keszthelyi Pálma cukrászdában fagylaltként készítse el "Szendrey Júlia pompás kiflikochját."
kiflikoch.jpg
Szendrey Júlia pompás kiflikochja a keszthelyi Pálma cukrászdában
A kiflikoch neve a német Kipfelkochból ered, általában lekvárral szolgálták fel.
A 19. századi gyermekek számára az édességek fogyasztása közel sem volt annyira hétköznapi élmény, mint manapság. Amikor Arany János felesége, Ercsey Julianna süteményeket és tortadarabokat küldött kóstolóként leánya lakodalmáról a Szendrey család számára, Szendrey Júlia meg is jegyezte, hogy nem gyakran részesülnek efféle nyalánkságokban. Így amikor Mándi-Fekete Fanni megkeresett azzal a kérdéssel, hogy mi volt Szendrey Júlia kedvenc süteménye, azt gondoltam, erre csak gyermekei adhatják meg a választ, akik így mutatták be édesanyjukat:

“Költőnő és Gazdasszony!

Toll és főzőkanál!
Hány nő van Magyarországban, ki a tollat és a főzőkanalat is egyformán forgatja?

Persze föltéve, hogy egyiket sem kontárkodva.

Az igaz hogy vannak jó gazdasszonyaink, hanem ezek azután azt sem tudják, hogy madár vagy farkasféle portéka az a költő?

Vannak költőnőink is, akár egy hadsereg, de ezek sem tudják ám még az árva rántottlevest sem megfőzni.

Csak tessék egypár versét: A három rózsabimbót; A költészethez; stb. elolvasni. Még az uzsorás is az Olympon fog járni tőle!

Meséit Andersen meséitől alig lehet megkülömböztetni. Biz ez nagy áldás, mikor alig van egy becsületes meseirónk.

De meg kell enni azt a pompás rántottát és kiflikóhót is a mit ő főz. Tudom Istenem, hogy Eszterházy sem evett jobbat.

Könyvtárában ott vannak, Beranger, Boz, Sand George stb. a magyar irók egytől egyig. Akár hány magyar mágnás, nem olvasott annyit mint ő.

Született Keszthelyen, Zala megyében. Ha nőket is választanának követnek, ő lenne ott a követ az bizonyos.

De fejezzük már be, elég az hozzá, hogy ő Zrinyi Ilona, Szécsy Mária stb., magyar nők közt bizton megálhat! 

Forrás: Gyermekszemmel Szendrey Júlia családjában. A kötet megrendelhető itt és a szendreyjuliakutatas@gmail.com címen.

A fagylalt megálmodója elárulta, hogy a dédszülei ugyanúgy a Festeticsek alatt szolgáltak, mint Szendrey Júlia édesapja, Szendrey Ignác, aki 1824-ben kezdte meg tanulmányait az Európa első agrár felsőoktatási intézményének számító, Festetics György által alapított keszthelyi Georgiconban.
A fagyi elkészítésének kihívásairól és ízvilágáról itt és itt lehet bővebben olvasni. Aki pedig Keszthelyen jár, a Pálma cukrászdában keresse "Szendrey Júlia pompás kiflikochját."

"máj I sején jeges kávé meleg kávé s chocoládéztunk"

Tavaszünnep - gyermekszemmel

Május elseje a 19. század közepén még nem a munka ünnepeként, hanem tavaszünnepként élt az emberek fejében. Már a 18. század végén divat volt főúri körökben a nap megünneplése, különösen József nádornak a „palatinális erdőcskében”, azaz a Nádor-kertben 1795 és 1817 között rendezett május elsejei mulatságai váltak híressé. A reformkorban május elseje ünneplésének hagyományos helyszíne a budai hegyvidék, a Horváth-kert, a Császárfürdő, a Városmajor vagy a pesti Városliget volt. A tavaszünnepként, a „Természet menyegzőjeként” számontartott május elsejéhez az 1840-es években már a májusfa állításának divatja is hozzákapcsolódott.

carl_schwindt-ma_jus.jpegCarl Schwindt: Sommertheater. (A nyitott körszínház helyszíne a Beleznay-kert volt.) A Tizenkét hónap Pesten című képsorozat májusi darabja. (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

1865-ben Szendrey Júlia és Horvát Árpád legidősebb fia, a 14 éves Attila beszámolt féltestvérének, Petőfi Zoltánnak arról, hogy május elsejét a  Városligetben töltötték:

„Az eső nálunk is csak ritkán jön elő, máj I sején egy kis eső esett és leverte a portengert a városligetben, apával elmentünk oda sétálni, s jeges kávé meleg kávé s chocoládéztunk.”

Ahogyan húsvéthétfőn, úgy május elsején is az apával mentek sétálni a fiúk. A családi levelezés azt sejteti, hogy hétköznapokon Szendrey Júlia, ünnepnapokon pedig főként a történészként és egyetemi tanárként dolgozó, ideje jelentős részét egyébként a könyvtárban töltő apa vitte sétálni a gyermekeket. Az idézett leírás derült hangulata a korabeli sajtóban megjelent tudósításokkal összehasonlítva válik igazán érzékelhetővé. A Fővárosi Lapok így adott hírt 1865. május elsejéről:

 „Első májusunk tegnap oly komor és hideg volt, mint egy szürke novemberi nap. A folyton hulló hideg eső elmosta a reggeli kirándulásokat, a városligeti üdvözlő zenét, s az útcai cifra szalagos május-fákat, e hagyományos szokást; ezek most nem igen tarkáltak – mint máskor – a húsmérések és csárdák előtt. A délutáni reunióknak, a „bimbóház” zenei ünnepélyének, s a fák alatt levő mulató helyek zajos megnyitásának szintén végük lett. E szerint a tavasz e tulajdonképeni ünnepén ezúttal nem igen láttunk egyéb zöldet, mint az ázó esernyők haragos zöld szinét.”

 

alt_rudolf_va_rosliget.jpegRudolf von Alt: A Pávasziget a pesti Városligetben (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Míg a sajtóban megjelent leírás arról tudósított, hogy az időjárás tönkretette május elseje megszokott örömeinek élvezhetőségét, Horvát Attila levélbeli reflexiója mégis azokra a tényezőkre hívta fel a figyelmet, amelyek kellemes érzéseket okozhattak: a városligeti séta mellett a jeges kávé és meleg kávé fogyasztását, valamint a csokoládézást emelte ki a napból. A levelek gyermeki nézőpontjából adódhat, hogy a városélmény leírásához szervesen hozzátartozik a finomságok fogyasztása, vagyis a látás, a vizuális ingerek mellett fontos szerep jut az ízlelésnek is, különösen a városi ízek (csokoládé, kávé, kakaó) megtapasztalásának. Noha a 19. század második felében a csokoládé fogyasztása már nem kizárólag az arisztokraták kiváltsága volt, mindenképp a jómódú rétegek és kifejezetten a városi elit szokásaihoz tartozott. Horvát Attila leírása arra is felhívja a figyelmet, hogy az ünnep megéléséhez szervesen hozzátartozott a hétköznapi tápláléktól eltérő, ritkaságnak számító finomságok fogyasztása is.

(A bejegyzés részlet a Gyermekszemmel Szendrey Júlia családjában című könyvből, amely megrendelhető itt vagy a szendreyjuliakutatas@gmail.com címen.)

 

"most van azon kor, midőn női lelkek s női kezek használhatnak hazánknak"

5 gondolat Szendrey Júliától - a hazaszeretet erejéről

Petőfi Sándor jóvoltából kortársai már 1848 márciusában, pár nappal a forradalmi nap eseményei után megtudhatták, hogy "bátor, lelkesítő, imádott kis felesége" fontos szerepet töltött be a változások elérésében, a küzdelemben és a forradalom előkészítésében is. A költő március 17-én írt arról Lapok Petőfi Sándor naplójából című írásában - ma blognak neveznénk, hiszen a napló a nyilvánosság számára készült - hogy milyen volt átélni március 15-ét, hogyan írta meg március 13-án a Nemzeti Dalt és hogyan készültek feleségével a forradalomra. A hazaszeretet mindkettejük számára fontos volt, mégis másként élték meg azt. Szendrey Júlia nemcsak 1848 márciusában, hanem a szabadságharc későbbi nehéz fázisaiban is kitartott férje mellett. 1849 tavaszán nőtársai számára írt egy harcias kiáltványt, amiben cselekvésre szólította fel őket, miközben hangvételét alapvetően meghatározta romantikus világképe és szenvedélyes hazaszeretete. Íme 5 gondolat a Testvéri szózat Magyarország hölgyeihez című írásából:

1.

Elég sokáig maradtunk érzéketlenek hazánk szenvedései iránt; elég sokáig mellőztük honleányi kötelességeinket, most már kétszeresen kell lerónunk tartozásunkat: bünhődnünk az elveszett múltért s méltókká tenni magunkat a jövőre. Nyujtsunk segédkezet lelkes honfiainknak, kik megvetve a halált, békével türve minden nélkülözéseket, őseinkhez méltólag: lelkükben véres boszuval szabadságunk ellenei iránt s kezükben öldöklő fegyverrel léptek ki a sikra, megszerezni honunknak a szabadságot, mi neki szükségesebb, mint nekünk a lég, hogy élhessünk, s a virágnak a napsugár, hogy virágozhassák.

 talpra_magyar_verse_rt.jpgSzendrey Júlia ajándéka Petőfi Sándornak a Nemzeti Dalért (Forrás: PIM)

2.

Mi lenne belőlünk, mi gyermekeinkből, ha hazánkat veszni hagynónk!? Mily irtóztató sorsunk lenne, ha mint idegen elveszett árva gyermekek bujdosnánk idegen országban! Vagy, ha rabszolgákként kellene fejünket ellenségeink — majdan kényuraink — előtt meghajtani, kik fejünkre és gyermekeink fejére tennék lábaikat, hogy porig alázzanak bennünket s arczulcsapnák azoknak maradékit, kiknek előbb apját, rokonait meggyilkolták. Hiszen hazánkban csak enmagunkat szeretjük, hazánk sorsa a mienk s mieinké!

nemzeti_mu_zeum_2_1.JPGMárcius 15-én a Nemzeti Múzeum kertjében tartott délutáni népgyűlésen Szendrey Júlia is részt vett 
(Forrás: Wikipedia)

3. 

S e nagy czél kivivására szükség van mindnyájunkra, mindazon áldozatokra, melyekre képesek vagyunk! S ezt nem szabad most egy pillanatig sem felednünk, lelkiismeretesen kell teljesítenünk a legcsekélyebb részletig, mert csak igy teremthetjük össze a megkívánt egészet. Ha valaha, úgy bizonynyal most van azon kor, midőn női lelkek s női kezek használhatnak hazánknak. S nem dicső eszme-e ez? használhatni hazánknak, a szép, a dicső Magyarországnak!

alt_rudolf_nemzeti_szi_nha_z.jpeg

A Nemzeti Színház, ahol március 15-e estéjén a Bánk bán-előadást tartották
(Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

4.

Ti sokan, kik már elvesztettétek mindenteket, kik nem birtok egyébbel szenvedésteknél, ti özvegyek és árvák, még ti is áldozhattok hazánknak: áldozzátok föl tétlen kétségbeesésteket, szüntessétek meg keserű könnyeiteket, szünjetek meg lelketrázó panaszaitokkal, nehogy visszarettentsetek másokat, kiknek majd nem leend erejük megvívni az áldozatot, mely tőlük is kívántatik, mert keserveitekben önön jövőjüket vélik látni. Ne tegyétek ily kárhozatossá elhunyt kedveseitek emlékezetét! Sőt szenteljétek meg emlékeiket az által, hogy szeressétek az ügyet, melyet ők mindenek felett szerettek, hogy szerezzetek ez ügynek, melyet ők éltükkel védelmeztek, minél több bajnokot.

1024px-euge_ne_delacroix_la_liberte_guidant_le_peuple.jpgA korszak egyik ikonikus festménye - Eugene Delacroix: A Szabadság vezeti a népet, 1830 (Forrás: Wikipedia) 

5.

Nemünk nem használ karjával, testi erejével hazájának, de annál többet használhat befolyása és lelkesitése által. Mi hathatunk kedvesünk, férjünk vagy gyermekeink által, ha őket buzdítjuk, ha kétszeres szerelemmel vagyunk övék, miután hazájuk iránti kötelességüket hiven teljesiték.