Mi a közös Kölcsey Ferencben és Szendrey Júliában? A mai olvasóknak talán már nem jut eszébe, de a kortársak nagyon is számontartották azt a tényt, hogy mindketten Szatmár megyeiek voltak. Amikor Szendrey Júlia naplórészletei 1847-ben megjelentek, az Életképek nagykárolyi tudósítója „nagy Kölcseynk Tempéjének músa-leányát” látta benne. Az Olümposz közelében található, a görög mitológiában fontos szerepet játszó, és a 18–19. századi magyar irodalomban is gyakran megidézett Tempevölgy metaforájával Szatmár vármegyére utalt a szerző, amely 1815-től Kölcsey Ferencnek, az 1840-es évek közepén pedig Szendrey Júliának adott otthont. A nagykárolyi tudósító büszkén és lelkesen ünnepelte a szatmári lány írónővé válását, akit azonnal az ókori görög költőnőhöz, Szapphóhoz hasonlított: "Egyébiránt az ő drága jelenlétét szellemileg előnkbe varázsolja az ő szép Naplója, mellynek költészeti virányából - mi, az ő tisztelő honfiai - hervadatlan nefelejts-koszorút fűztünk, magas szellemű Sapphónknak halántékára tűzendőt."

Szendrey Júlia szobra Koppenhágában - Kligl Sándor szobrászművész alkotása

Kölcsey Ferenc szobra Sződemeteren - Kő Pál szobrászművész alkotása