Gyimesi Emese szakmai blogja

Szendrey Júlia - kutatás

Az ego-dokumentumok használatának lehetőségei a családtörténet-írásban

Az ego-dokumentumokat (például leveleket, naplókat, önéletírásokat) elemző történészek módszertana sokat változott az utóbbi évtizedekben. Nem meglepő, hogy ez szoros összefüggésben van a különböző periódusokban uralkodó történelemszemlélettel. A társadalomtörténet-írás módszereit forradalmasító történetírói irányzatok megjelenése előtt az ego-dokumentumok hagyományos megközelítése annak vizsgálatára korlátozódott, vajon a források szerzői igazat mondanak-e vagy hazudnak. Így a történészek sokáig másodrendű, önmagában használhatatlan forrástípusként kezelték az ego-dokumentumokat. A hétköznapi emberek életének előtérbe kerülésével, a mikrotörténet és a kultúrtörténet szempontjainak térnyerésével azonban egyre fontosabbá vált az egyéni tapasztalatok és motivációk elemzése a történetírásban. A Magyar Családtörténet-kutató Egyesület szervezésében tartott előadásomban azt tekintettem át, hogy milyen kihívásokat tartogat az ego-dokumentumok elemzése a kutatók számára. Emellett 19. századi példákon (többek között Szendrey Júlia családján) keresztül arra is igyekeztem rámutatni, hogy miként hasznosíthatóak az ebbe a kategóriába tartozó forrástípusok a családtörténet-írásban.

Az előadás megtekinthető a Magyar Családtörténet-kutató Egyesület YouTube csatornáján: 

Címkék: videók

129 éve hunyt el "Mária főhadnagy"

129 éve, 1892. május 30-án hunyt el Lebstück Mária, akit a legtöbben Huszka Jenő operettjéből, "Mária főhadnagyként" ismernek. 

szeleczky_zita.jpegSzeleczky Zita Mária főhadnagyként 

A tizenhárom éves korában árvaságra jutott lány nagybátyja, a császári brigadéros Simunich Boldizsár bécsi házában nevelkedett, ahol a vagyonos, előkelő lányok gondtalan életét élte. Egészen 1848 március 13-ig. Amikor ezen a napon elindult kalapot venni, vásárlás helyett férfiruhát szerzett és Lebstück Károly néven csatlakozott a bécsi forradalmárokhoz. 1848 őszén a harmadik bécsi forradalom barikádjain is harcolt, a fején súlyosan meg is sebesült. A téli hadjáratban a tiroli vadászok között vett részt, a Branyiszkói-hágó elfoglalásánál is ott volt. 1849 februárjában a szabadságharc egyik legvéresebb ütközetében, a kápolnai csatában különösen kitüntette magát, Dembinszky ezután léptette elő hadnaggyá. 1849 márciusában - amikor egy sérülés miatt kiderült róla, hogy nő - a tiroli vadászoktól átkérte magát a gyöngyösi huszárokhoz. A tavaszi hadjáratban már közöttük vett részt. 1849 májusában Buda visszafoglalása során közelharcot vívott az osztrák várvédőkkel. Budán ismerkedett meg Jónák József tüzér századossal is, akivel az orosz cári csapatok végső hadjárata idején össze is házasodott. A világosi fegyverletétel után mindkettejüket elfogták az osztrákok, és ezután Arad várában raboskodtak. Az ekkoriban már várandós Lebstück Mária fogolyként szülte meg gyermekét is. Haynau leváltása után megszabadult a börtönből, férje azonban meghalt. Ezt követően hamarosan egy újabb házasságba menekült: második férje egy győri festő, Pasche Gyula volt. Lebstück Mária visszavonultan élt 1892-ben bekövetkező haláláig, noha élettörténete iránt az idő múlásával egyre nagyobb lett az érdeklődés. Jókai Mór több regényébe is beleszőtte életrajzának egyes motívumait, a Bob herceggel ismertté váló Huszka Jenő pedig 1942-ben megkomponálta ikonikussá váló, Mária főhadnagy című operettjét. Élete utolsó szakaszában Újpesten élt, ahol 1935-ben emléktáblát helyeztek el egykori lakóhelyén:

lebstu_ck_emle_kta_bla.jpeg

(Forrás: ujpestmedia.hu)
1920.jpeg
Idén márciusban az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc női szerepei kapcsán többek között róla is beszéltem (a felvétel utolsó másfél percében):

"jó Apaffyt Meghivják Erdély székére" - Szendrey Júlia gyermekeinek történelmi versei II.

Szendrey Júlia és Horvát Árpád gyermekei gyakran írtak verseket ikonikus történelmi személyiségekről. Ezeket bemutató sorozatom második darabjában egy olyan költemény következik, amelyet kifejezetten humoros látásmód és nyelvezet jellemzett. A házaspár legidősebb gyermeke, az 1851-ben született Horvát Attila által írt Egy fejedelem című versben egy szász gyapjúkereskedő javasolja Apafi Mihály fejedelemmé választását:

Egy fejedelem

Szegény Erdély, testvérhaza!
Beh keserves idő volt az
Midőn három urad vala
Bár igazán egy sem volt az.

A német, török, és magyar
Mind te rajtad veszekedtek
S a mit épen hagyott a tar
Lepusztiták a németek.

A török had fővezére
Ez időben Ali basa
Fegyverre bár és nem észre
Ki igen hatalmas vala

Olcsó volt Erdélynek széke
Kinálgatták fűnek, fának.
Ám de senkinek se kelle
És maradt Erdély árvának.

Ámde eztet Ali basa,
Megunja már szörnyűképen
Hogy most nincs kit elcsapnia
Ha nem fizet adót szépen.

Azért küldet NagySzebenbe
Ily parancscsal követséget
Azt hozzátok majd előmbe
Ki először köszönt néktek.

És ez ember nem más vala:
Egy szász gyapjú kereskedő
Fölültetik egy szép lóra
És pompával viszik elő.

Örvend ennek Ali basa
S rá is adja a palástot
Kalpagot fejébe nyomja
S markába pedig a kardot.

Erdélynek vagy mától fogva
Nagyságos úr fejedelme!
Mondja a Kar. De ő vala
Jó szászunk nagy félelembe.

Végre így szól: levetem én
Kalpagot kardot, palástot
Hogy ülnék én Erdély székén
Ki gyapjúnál mást nem látott

De ha te boldoggá tenni
Akarsz engem te dicső itt
Engedd meg nekem leszedni
E palást arany gombjait

Elneveti Ali basa
Ezen szép szavakra magát
S mivel jó kedvében vala
Szásznak megadá mit kivánt.

De csak ugy, mondá most neki
Ha fogsz tanácsolni nekem
Hogy helyetted kit kell tenni
Erdélynek kell fejedelem!

S mondja a szász mi falunkba
Lakik egy okos jó férfi.
Aki főnemes régóta
Neve őnéki Apaffi.

Úgy is történt, jó Apaffyt
Meghivják Erdély székére
A szász pedig meggazdagszik
S most is nevet ha emlékszik
Egynapi fejedelemségére.

 michiele_abaffi_principe_di_transilvania_anno_1666.jpegCornelis Meyssens: Apafi Mihály, Erdély fejedelme, 1666
(forrás: Wikimedia Commons, eredeti lelőhely: ELTE Egyetemi Könyvtár, grafikák)

Az Ali pasa parancsára megtartott marosvásárhelyi országgyűlésen, 1661. szeptember 14-én választották meg Erdély fejedelmének Apafi Mihályt. Alakját a 19. századi sajtóban és a szépirodalomban is gyakran megidézték, Jókai több regényében (Erdély aranykora, Török világ Magyarországon) és Szigligeti Ede több színdarabjában (Béldi Pál, A szerencse kereke) is megjelent. A Vasárnapi Újság 1858-ban részletes ismertetést közölt Apafi Mihályról, amely hangsúlyosan említette az Attila versében is középpontba állított szászok szerepét a fejedelemmé választásában: „[...] Ali basa, az erdélyi török hadtest parancsnoka, a német császár által pártfogolt Kemény János ellenébe fejedelmet keresett, a nála tisztelgő szász követektől arra alkalmatos embert tudakolván, ezek az Ebesfalván lakó Apafi Mihály urat említették, ki a tatár fogságból, mellybe II. Rákóczy György lengyel hadjárata alkalmával jutott vala: azelőtt kevéssel szabadult meg.”

A sorozat első része itt érhető el.

A vers lelőhelye:
Gyimesi Emese: Gyermekszemmel Szendrey Júlia családjában. Szendrey Júlia, Petőfi Zoltán, Horvát Attila, Árpád és Ilona gyermekkori levelei, versei és játékai, 1840-1870, Budapest, 2019.

További érdekességekért, az eredeti forrásokért, a legfrissebb kutatási eredményekért és a témával kapcsolatos, aktuális eseményekért keresd a Szendrey Júlia-kutatás Facebook oldalát!

 

Címkék: irodalom

"Zeng az ének, cseng a kupa Attila várában" - Szendrey Júlia gyermekeinek történelmi versei I.

Szendrey Júlia és Horvát Árpád gyermekei gyakran írtak verseket ikonikus történelmi személyiségekről. A családtagok ilyen jellegű írásainak témaválasztását és nyelvezetét általában nem a kultikus tisztelet jellemezte, főszereplőiket többnyire esendő pillanataikban ábrázolták, nem hősies erejüket, hanem éppen emberi törékenységüket helyezték a középpontba. A házaspár legidősebb közös gyermeke, Horvát Attila tizenhárom éves korában, 1864 májusában írta a következő verset: 

Attila halála

/Ballada/

Zeng az ének, cseng a kupa
Attila várában;
Sötét boszú táplálkozik
Ildikó agyában.

Palotában a hun urak
Iszogatnak nagyba
Mámor és bor mindeniknek
Két szemét lecsukja

Már a húnok nagy királya
Édesdeden alszik
S egy kicsiny fény sátorában
Kétesen világlik.

Hosszan álmodik Attila
Hősi tetteiről,
Megjelennek a hún árnyak
Bendeguzzal elől.

Sötét éjben, csendes éjben
Megnyílik a sátor
Ki Attilát háborgatja
Kicsoda a bátor?

Senki egyébb mint Ildikó
Attila hitvese,
Sötét tervét végrehajtni
Azért jöve ide.

A tőrt magasra emeli
S vad arczczal néz körül
A hún árnyak szomorúan
Veszik őtet körül.

Mit keres a tőr kezedben
Gyönge asszony, néked
Sorsodat, mely rád nehezült
Te békével tűrjed

Reszket a vas gyönge kézben
Majd ki hull belőle
Vissza gondol ősz atyjára
S dühe vissza tére.

Mert Ildikónak agg apját
Attila hún király
Nem rég meg ölte, s ő ezért
Attilán bosszut ál

Erőt vesz újra Ildikó
S törét meg szoritja,
Félre fordul s vasát ekkor
Hún királyba szúrja.

S egy szorongó tekintetet
Vet még a halottra
És reszkető lépésekkel
A sátrat elhagyja

Holvan, hol van még Attila
Délre jár az idő
A hún király távol léte
Zavart idéz elő.

Az ajtót végre betörék
S látják a hún királyt
Hogy ő nagy lelkét ki adta
S szelleme már elszált.

A hun király udvarnoki
Rohannak föl s alá
Az ország jövője szivök
Nagy búval szaggatá.

Meghalt ki egy nagy nemzetet
Kormányozni tuda
Halálával nagy lesz e még
A dicső Hunnia?

A hun köznépnek férfii
Siratják a királyt
A ki közöttök és velök
Világgal szembe szált

Eltemették ünnepélylyel
A Tisza medrébe,
Arany ezüst s vas koporsó
Tetemét ölelte.

(Majus 5. 864.)

attila_u_berreitet_italien_und_die_ku_nste_detail_euge_ne_ferdinand_victor_delacroix.jpegEugène Delacroix Attila-festménye (1838-1847) Forrás: Wikimedia Commons

Horvát Attila balladájának első felében nem a mélyen alvó hun uralkodó a főszereplő, hanem az őt megölni készülő Ildikó. Attila alakja a 19. században mind a művészek, mind a történészek figyelmét megragadta. Verdi Attila című, háromfelvonásos operáját 1846-ban, Velencében mutatták be, Eugène Delacroix 1847-ben készült el Attilát ábrázoló festményével. A francia romantikus történészgenerációhoz tartozó Amédée Thierry Attila és a hunok történetének szakértőjévé vált. 1856-ban két kötetes könyvet jelentetett meg Attiláról és utódairól, amelyet a magyar tudományos élet képviselői örömmel fogadtak. A szerzőt 1858-ban a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává is megválasztották, munkáinak több magyar fordítója is volt (Szabó Károly, Csengery Antal, Boross Mihály). Ennek köszönhetően az 1850-es, 60-as években több könyv is megjelent Attiláról magyar nyelven. Amédée Thierry könyvének 1855-ös fordításában is szerepelt az Ildikó-történet, amely szerint a menyegző után a germán menyasszony bosszúból ölte meg Attilát, aki „miután családját kiölte és megrabolta, bájait szándékozott bitorolni.” Horvát Attila versének témaválasztása nemcsak a névrokonság miatt figyelemre méltó, hanem azért is, mert néhány versszakban női szemszögből mutatta be a közismert történetet és a gyilkosság előtti pillanatokban átélt lélektani folyamatokat. Így az Attila halála című vers látásmódja és műfaja szempontjából is közel áll Arany János női főszereplőket választó balladáihoz. 

A vers lelőhelye:
Gyimesi Emese: Gyermekszemmel Szendrey Júlia családjában. Szendrey Júlia, Petőfi Zoltán, Horvát Attila, Árpád és Ilona gyermekkori levelei, versei és játékai, 1840-1870, Budapest, 2019.

További érdekességekért, az eredeti forrásokért, a legfrissebb kutatási eredményekért és a témával kapcsolatos, aktuális eseményekért keresd a Szendrey Júlia-kutatás Facebook oldalát!

Címkék: irodalom

"Három rózsabimbó az én boldogságom" - Szendrey Júlia az anyaságról

Noha Magyarországon május első vasárnapján ünnepeljük az anyák napját, a világ legtöbb országában (például az ünnep modernkori "születésének" helyszínén, Amerikában is) május második vasárnapjára esik. Kezdetben Bostonban, elsősorban háborúellenes mozgalomként szervezték meg az "anyák napját". Julia Ward Howe 1870-ben közreadott Anyák napi kiáltványa arra szólította fel a nőket, hogy a béke előmozdítása érdekében vállaljanak aktív politikai szerepet. 1907-től Anna M. Jarvis küzdött azért, hogy az anyák napját - amelyet elhunyt édesanyja emlékére május második vasárnapjára tűzött ki - nyilvánítsák hivatalos nemzeti ünneppé. Ez 1914-ben meg is történt Woodrow Wilson jóváhagyásával. Magyarországon 1925-ben, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva tartották meg az első anyák napi ünnepséget, amelyet a Vöröskereszt egyik aktivistája, dr. Petri Pálné kezdeményezett.

Szendrey Júlia életében tehát még nem ünnepelték hazánkban az anyák napját, a gyermekeitől azonban így is sok köszöntőverset kapott. Erről is beszélgettünk múlt héten, a vízivárosi Glücklich Vilma lépcsőn a Budavári Önkormányzat munkatársai által készített interjúban, amelynek során Petőfi Zoltán egyik köszöntőversét is felolvastam:

Szendrey Júlia számára alkotóként is kiemelten fontos inspiráló erőt jelentett az anyaság. Amikor 1857-ben először lépett a nyilvánosság elé költőként, ekkor már készen álló költeményei közül is egy olyan verset publikált elsőként, amely három fiúgyermekéhez szólt: Petőfi Zoltánhoz, Horvát Attilához és Árpádhoz. Íme a videóban is említett Három rózsabimbó, amelyet Vahot Imre a Napkelet című lapban adott ki: 

Szendrey Júlia: Három rózsabimbó

Három rózsabimbó az én boldogságom,
Három rózsabimbó életem, világom!
El van osztva köztük háromfelé lelkem,
És mégis mindegyik birja azt egészen.
Nem tudom kivűlök terem-e több virág,
A mit látni öröm, illetni boldogság?
Szemem nem is keres, nem is látna meg mást:
Hisz bennök találtam feledést, kárpótlást!
Szivemből fakadtak, szivem a gyökerök:
Együtt hervadnék el, együtt halnék velök!
Hadd boruljak rájok, – merengjek el rajtok,
S eltelve örömmel, hadd beszéljek rólok:

Először te rólad,
Szerelmem virága,
Kihalt boldogságom
Egyetlen zöld ága.

Az eltépett multnak
Élő bizonysága,
A lehullott csillag
Fenmaradt sugára! –

Még csak alig feslik
A pirosló kehely,
És illatja már is
Törzsét árulja el;

Büszkén emeli föl
Magasra kis fejét,
A midőn kiejti
Ragyogó, szép nevét.

A napnak sugári
Nem vakitják szemét,
Midőn a magasba
Küldi tekintetét.

Leroskadt, letiport
Lelkem ő rá hajlik,
Ha a vihar benne
Türhetlenül zajlik.

Ártatlan kebelén
Kipihenem magam...
Jer ide, jer ide,
Legnagyobbik fiam!

--

Csak alig mer ajkam
Csókot lehelni rád,
Alig mer illetni,
Te kis fehér virág! –

Sokszor, ha elnézem,
Milyen gyönge, halvány,
Azt hiszem, nem élő:
Csak ábrándkép talán.

Fehér rózsabimbóm,
Borulj a szivemre,
Hadd dobogjon áldást
Szőke kis fejedre!

Hallod-e mit beszél?
érzed-e mint szeret?
Kincsének, gyöngyének
Mint nevez tégedet?

Érzed-e mint áll meg
Egyszerre verése,
Ha arcod találja
Szellő lebbenése? ...

És mégis ki hinné,
E gyönge kis testben
Mily óriás lakik,
Szívben, szeretetben!

Eltörpül mellette
Minden más szerelem,
E parányi szívben
Annyi az érzelem!

Szeress, szeress engem,
Második gyermekem,
Imádott kis fiam,
Felüdülő lelkem!

Ide, ide vele,
Parányi fiammal,
Evvel a harmadik
Kis rózsabimbómmal!

Bimbónak is pici,
Csak egy rózsalevél,
és birása mégis
Hét országgal felér!

Sugárzó két szeme
Ugy ragyog rám épen,
Hogy azt kell gondolnom
Két nap süt az égen.

Hát ha még ölelve
A nyakamba borul,
A nagy boldogságtól
Szivem is elszorul...

Ne félj, szivem, ne félj,
Légy már egyszer nyugott,
A sors olajággal
Küldé e galambot.

Röpülj az ölembe,
Szállj le kebelemre,
Ártatlan galambkám,
Simulj a szivemre!...

Béke és nyugalom
Tölti el lelkemet,
Semmi a mi fájhat,
Nem talál ott helyet.

S örömim közepett
Ily szókra fakadok:
Minden anyák közt én
Legboldogabb vagyok!

(Szendrey Júlia összes verse, sajtó alá rend. Gyimesi Emese, Budapest, Kortárs, 2018, 9-13. old.)

Címkék: irodalom

Monográfia Szendrey Júlia irodalmi pályafutásáról

Szendrey Júlia életművét saját imázsa takarja el: írásainak jelentős része kiadatlan maradt, miközben személyéről nemzedékek sora formált markáns véleményt. Pályafutása során olyan társadalmi közegben kellett alkotnia, amelyben rendkívül ellentmondásos volt azoknak a nőknek a megítélése, akik írtak, publikáltak, elismerésre vágytak, vagyis a nyilvánosság terében mozogtak. Alig tizenkilenc éves volt, amikor nagy érdeklődést kiváltó naplópublikációi (Petőfiné naplója; Naplótöredék) megjelentek a korabeli sajtóban, alig huszonkilenc, amikor több évnyi hallgatás után nyilvánosság elé lépett első versével, valamint önálló kötetben publikált Andersen-fordításaival, és harminchét, amikor egy korabeli antológia bevezetője ezt írta róla: "Szendrey Júlia nyitja meg azon időszakot, midőn költőnőink általános irodalmi szinvonalra emelkednek." A későbbi irodalomtörténet-írás második házasságának tényén képtelen volt túllépni, s arról sem vett tudomást, hogy Szendrey Júlia nemcsak múzsa, hanem alkotó is volt, akinek életműve jelentős része nem jelent meg nyomtatásban. Ez a könyv az elmúlt tíz évben feltárt kéziratok felhasználásával új fényt vet Szendrey Júlia irodalmi pályafutására, felülvizsgálja az alakjával kapcsolatban rögzült sztereotípiákat, miközben a női szerepekről folyó 19. századi közbeszédet is elemzi.

szendrey_ju_lia_irodalmi_pa_lyafuta_sa.jpg

A monográfia az irodalom- és a társadalomtörténet metszéspontjaira fókuszáló Ligatura könyvsorozatban jelent meg.

Íme néhány részlet a könyv bevezetőjéből, amely arról szól, miért elementárisan fontos megújítani a Szendrey Júlia-diskurzust:

"Szendrey Júlia imázsa – amely utoljára az 1930-as években esett át jelentős átváltozáson – újra az intenzív formálódás szakaszában van. Ahhoz, hogy ezúttal valóban hiteles, az eredeti forrásokkal összhangban lévő kép alakuljon ki róla, nem elég a rehabilitáció nem először megfogalmazódó szándéka, és nem elég írásainak sajtó alá rendezése sem. Szendrey Júlia életének, személyének és pályájának megismeréséhez, megértéséhez és újragondolásához elengedhetetlenül fontos a róla folytatott diskurzus retorikájának megújítása is. Ennek első és legfontosabb lépéseként reflektálni kell arra, hogy a moralizálás, a pszichologizálás és az ítélkezés még napjainkban is megjelenik a Szendrey Júlia-diskurzusban, amelyben mind tematikai, mind retorikai szempontból öröklődnek bizonyos elemek: állandó jelzők, markáns attribútumok és retorikai fordulatok.

A prekoncepciók, a sztereotípiák ereje a Szendrey Júliával kapcsolatban leggyakrabban felmerülő kérdésfeltevésekben is tetten érhető, amelyek nem tekintik őt férjével egyenrangúnak: méltó volt-e Petőfi Sándorhoz? igazán szerette-e őt vagy csak hiúságból lett a felesége? elítélhető-e vagy felmenthető-e azért, mert eldobta az özvegyi fátylat? Margócsy István a Petőfi-szakirodalom retorikáját elemezve megállapította, hogy amennyiben „a klasszikus retorika arisztotelészi kategóriáival” elemezzük az irodalomtörténeti diskurzust, az esetek többségében „szakszerű elemzés helyett laudatio-ra bukkanunk rá.” Ez együtt jár azzal, hogy Petőfinek „mindig, minden vonatkozásban, minden konfliktusban vagy ellentmondásos összefüggésben, mindenkivel szemben igaza van”, vagyis feddhetetlen, míg a történet többi szereplője, köztük felesége igen gyakran elmarasztalódik. Ennek a kultikus beszédmódnak Szendrey Júliára nézve az a következménye, hogy a róla véleményt nyilvánítók nem tudnak kilépni annak a kérdésnek a bűvköréből, hogy méltó vagy méltatlan volt-e Petőfihez. Az előbbi vagy az utóbbi állítás (az 1920-as, ’30-as évek óta többnyire az előbbi) mellett megfogalmazódó heves érvelések közben Szendrey Júlia minden esetben valaki máshoz (elsősorban férjéhez) képest ítéltetik meg, még a kifejezetten rehabilitáló szándékkal íródott narratívákban is.

Az ítéletmondásnak a Szendrey Júlia-diskurzusban oly erősen jelenlévő igénye a múltat vizsgáló történésznek bírói szerepkört tulajdonító, 19. századi eredetű felfogásra emlékeztet, amelyet Marc Bloch A történész mestersége című, emblematikus könyvében így jellemzett: „A történészt valaha afféle alvilági bíróként kezelték, akinek az a feladata, hogy a holt hősöket dicsőítse vagy vádolja.” A történetírás alapvető paradigmáit újragondoló, Annales- alapító Marc Bloch azonban már arra hívta fel a figyelmet, hogy az ítélkezés gesztusai idegenek a tudománytól, és egy végeláthatatlan folyamathoz vezetnek, amelynek során „a tartalmatlan kiátkozásokat hiábavaló rehabilitációk követik.” Annak, hogy a Szendrey Júlia-diskurzus ne rekedjen meg ebben a körforgásban alapvető feltétele a megítélés és a felmentés szokásos gesztusainak levetkőzése."

A könyv elérhető a Libri, a Bookline és a Líra hálózatában is.

További érdekességekért, az eredeti forrásokért, a legfrissebb kutatási eredményekért és a témával kapcsolatos, aktuális eseményekért keresd a Szendrey Júlia-kutatás Facebook oldalát!

 

 

A reformkori húsvét hagyományos helyszíne: a Gellérthegy

A reformkori Pest-Budán a húsvét megünneplésének hagyományos helyszíne a Gellérthegy volt. Húsvéthétfőn igazi népünnepek zajlottak itt: „bábos és seressátorok, kés-pipa-kép-gyümölcs-árosok, szerencse-játékosok, muzsikusok, s állatsereglet mutatók” lepték el a hegytetőt. Nem véletlen, hogy Carl Schwindt 1839-es, Zwölf Monate in Pesth (Tizenkét hónap Pesten) című képsorozatán – amely minden hónapnál a legjellegzetesebb szezonális városi tevékenységeket ábrázolta – áprilisnál éppen a Gellérthegyen álló Budai Csillagvizsgáló környékénél húsvétot ünneplő embereket mutatta meg Sternwarte an Ostern felirattal.
A 19. század második felében is népszerű maradt a gellérthegyi húsvéti mulatság, ekkor azonban már bővült az ünneplés kedvelt helyszíneinek köre, például a Fővárosi Lapok 1865-ös tudósítása szerint ebben az évben a Városligetben voltak legtöbben. Szendrey Júlia második férje, Horvát Árpád ezen a napon nem ide, hanem egy esszenciálisan polgári helyszínre, a Kávéforrás nevet viselő, irodalmi asztaltársaságáról híres, Fürdő utcai kávéházba, valamint a Duna-partra vitte el gyermekeit: „Húsvét hétfőn az apával a dunaparton és a kávé forrásban voltunk, a duna annyira megnőt hogy ami máskor a partal 14, 15 lábnyi volt a dunáig az most allig 1, 1 ½ láb!” – számolt be friss élményeiről a tízéves Árpád Petőfi Zoltánnak.
Gyimesi Emese: Gyermekszemmel Szendrey Júlia családjában (Magyar Családtörténetek: Források 2.), Budapest, 2019.
A kép forrása: FSZEK Budapest-képarchívum
További érdekességekért, az eredeti forrásokért, a legfrissebb kutatási eredményekért és a témával kapcsolatos, aktuális eseményekért keresd a Szendrey Júlia-kutatás Facebook oldalát!

Szendrey Júlia, „nagy Kölcseynk Tempéjének músa-leánya"

Mi a közös Kölcsey Ferencben és Szendrey Júliában? A mai olvasóknak talán már nem jut eszébe, de a kortársak nagyon is számontartották azt a tényt, hogy mindketten Szatmár megyeiek voltak. Amikor Szendrey Júlia naplórészletei 1847-ben megjelentek, az Életképek nagykárolyi tudósítója „nagy Kölcseynk Tempéjének músa-leányát” látta benne. Az Olümposz közelében található, a görög mitológiában fontos szerepet játszó, és a 18–19. századi magyar irodalomban is gyakran megidézett Tempevölgy metaforájával Szatmár vármegyére utalt a szerző, amely 1815-től Kölcsey Ferencnek, az 1840-es évek közepén pedig Szendrey Júliának adott otthont. A nagykárolyi tudósító büszkén és lelkesen ünnepelte a szatmári lány írónővé válását, akit azonnal az ókori görög költőnőhöz, Szapphóhoz hasonlított: "Egyébiránt az ő drága jelenlétét szellemileg előnkbe varázsolja az ő szép Naplója, mellynek költészeti virányából - mi, az ő tisztelő honfiai - hervadatlan nefelejts-koszorút fűztünk, magas szellemű Sapphónknak halántékára tűzendőt."
szendrey_ju_lia_koppenha_ga.png
Szendrey Júlia szobra Koppenhágában - Kligl Sándor szobrászművész alkotása
ko_lcsey.jpg
Kölcsey Ferenc szobra Sződemeteren - Kő Pál szobrászművész alkotása

További érdekességekért, az eredeti forrásokért, a legfrissebb kutatási eredményekért és a témával kapcsolatos, aktuális eseményekért keresd a Szendrey Júlia-kutatás Facebook oldalát!

Mi lehetett egy 19. századi mikuláscsomagban?

"Száznyi más sátorban száz deresszakállú, pipás, csizmás, birkabőrsüveges vén kofabácsi árulta a mikulásnapja kedves, felejthe­tetlen téli örömét. Úgymint: szentjános­kenyeret, diót, mogyorót, aszalt körtvélyt, börzöncei szilvát, görög mazsolaszőlőt, tökmagot, pirosképű Masánszky-almát, mandulát és narancsot. A hó csil­logott' a gyertyafényben és a holdfényben." - így emlékezett vissza Bevilaqua-Borsodi Béla író, város- és művészettörténész a régi pesti mikulásvásárokra, amelyek gyermekkorának egyik alapvető élményét jelentették. Az 1860-as években azonban már nemcsak különleges gyümölcsöket és egyéb finomságokat kaphattak a jómódú családokba született gyermekek, hanem különféle játékokat is. A Városház téri piacon (amely a mai Március 15. tér, a Piarista köz és a Váci utca között helyezkedett el) rengeteg féle babát, kéményseprőt, ezüstbe és aranyba öltöztetett püspökfigurát, hosszú szarvú fekete ördögöt, hintázó dámát és virgácsokat is árultak. Szendrey Júlia írásai szerint azonban ezek között nemcsak a rossz gyerekeknek szánt "száraz vesszőből összekötött virgácsok" voltak, hanem olyanok is, amelyek apró játékokkal (például paripákkal, babácskákkal, csörgőkkel) voltak teleaggatva. A lányoknak bölcsővel, a fiúknak lóval díszítették a virgácsokat, amelyek tetejére mindig a "legzöldebb eleven puszpánbokréta" került.


mikula_s1865.JPGMikulás a Vasárnapi Újságban (1865)

Szendrey Júlia harmadik kisfia, Árpád 1863-ban egy nem mindennapi ajándékot kapott ezen a napon:

„Mikulásra pedig kaptunk az apátul két skatulya olyan port mely parázs vagy tűzre hintve a legszebb bengali világítást vagy görögtüzet álitja elö."

Milyen lehetett ez a játék? 

A kérdés megfejtésében a magyar játékkereskedelemben központi szerepet betöltő nürnbergiáru-kereskedők közé tartozó Kertész Tódor árjegyzékei és újsághirdetései segítenek. Az ügyes vállalkozó ugyanis gyakran reklámozott „ártalmatlan szobai tűzijátékokat.” Ezek jól hangzó fantázianeveket is kaptak, például „Mephisto tündöklő papirosa,” amelyből egy csomag 40 krajcár volt vagy a „szivarka-papir alakjában” árult „Pyro papiros”, amelynek „könyvecskéje” 20 krajcár volt. A Mikulásra kapott, „legszebb bengali világítást vagy görögtüzet” előidéző két skatulya por a szintén a szobatűzijátékok között említett  „Bengáli salon-világítás”-hoz állhatott közel, amelyből egy doboz 12 kis csomaggal 80 krajcárba került. Az otthoni használatra is alkalmas „szoba-tűzijáték” reklámjával a korabeli lapok hasábjain is találkozhattak az olvasók. A Fővárosi Lapokban Kertész Tódor a nála kapható karácsonyi és újévi ajándékok között hirdette: „Szoba-tüzijáték a legujabb nemekben...”

Ahogyan a fenti példák is mutatják, a 19. századi "mikuláscsomagok" tartalma az idő előrehaladtával egyre inkább bővült: míg a század első évtizedeiben még többnyire "csak" nyalánkságokat kaptak a gyermekek, addig a század második felében már egyre izgalmasabb játékok okoztak számukra meglepetést.

Az eredeti források lelőhelye:

Gyimesi Emese: Gyermekszemmel Szendrey Júlia családjában, 2019.

További érdekességekért, az eredeti forrásokért, a legfrissebb kutatási eredményekért és a témával kapcsolatos, aktuális eseményekért keresd a Szendrey Júlia-kutatás Facebook oldalát!

150 éve hunyt el Petőfi Zoltán

A kulturális emlékezetben Petőfi Zoltánnal kapcsolatban főként hányattatott életvitele és tragikusan fiatalon bekövetkező halála rögzült. Ennek következtében számos toposz kötődik alakjához: tékozló fiúként, méltatlan örökösként, magyar Sasfiókként is szokás emlegetni. Féltestvéreivel folytatott levelezése azonban egészen új oldaláról mutatja őt meg: humoros intelligenciájára, játékos kedvességére hívja fel a figyelmet. A költő fia éppen 150 évvel ezelőtt, 1870. novemberén 5-én hunyt el tüdőbajban, még a 22. születésnapját sem töltötte be. Az alábbiakban három olyan érdekes tényt mutatok be rövid életével kapcsolatban, amelyet leveleinek sajtó alá rendezése közben fedeztem fel. 

petofi_zoltan_1860.jpgPetőfi Zoltán

1. Petőfi Zoltán a refomkor egyik legnevesebb gyermekkönyv-szerzőjének óvodájába járt
Amikor huszonegy évesen összeállította az általa fontosnak tartott (de nem minden esetben pontosan rögzített) életrajzi adatait, az 1856-os esztendőnél felbukkant egy családnév, amellyel Horvát Attila hozzá írott leveleiben is találkozhatunk: a Neÿ család neve. Ennek oka, hogy Petőfi Zoltán a korszak jelentős pedagógiai szakírója, Neÿ Ferenc által vezetett, és Valero utcai elhelyezkedése miatt egyszerűen csak Valerónak nevezett Kisdedóvóba járt, amely közel volt a Szendrey-Horvát család Hársfa utcai otthonához. Neÿ Ferenc - aki később Petőfi Zoltán bérmakeresztapja is lett - az 1830-as években előkelő családoknál (pl. a Brunszvik és a Sztáray családnál) nevelősködött, az 1840-es évek első felében hírlapíróként dolgozott. 1844. augusztus 19-én pályázat útján megválasztották a Kisdedóvó Képző igazgatójának. 1846-ban jelentette meg a Gyermekek könyve című munkáját, amelyet a fontos reformkori gyermekkönyvek között tartanak számon.

2. A piarista gimnáziumban osztálytársa volt Batthyány Lajos és Zichy Antónia fia, Batthyány Elemér
Petőfi Zoltán tízévesen lett a „pesti nagy-gymnazium”, azaz a piarista gimnázium tanulója, amelynek első osztályát az 1858/1859-es tanévben végezte el. A fiú ekkor költözött el először az édesanyjával, mostohaapjával és féltestvéreivel közös háztartásból, a Hársfa utcai otthonból a költő Garay János családjához, akiknek az iskolájával, a piaristák rendházával szemben, a későbbi Harisbazár helyén volt házuk. Szendrey Júlia Zoltán fiamnak című versében is megörökítette az első elválás pillanatát. A piarista gimnázium kiválóságát mutatja, hogy az ott oktató tanárok önálló könyvvel is rendelkező, publikáló, elismert tudósok voltak. Petőfi Zoltán osztálytársainak névsora is figyelmet érdemel, hiszen többek között gróf Batthyány Elemér, az 1849-ben kivégzett Batthyány Lajos miniszterelnök és Zichy Antónia fia is a diáktársai közé tartozott.

3. Nemcsak verseket írt és fordított, hanem színtársulatot is alapított
Petőfi Zoltán az 1860-as években sok időt töltött a Békés megyei Csákópusztán, Petőfi Istvánnál, aki nemcsak nagybátyja, hanem hivatalos gyámja is volt. Innen tudósította pesti féltestvéreit 1866-ban arról, hogy Csákó "nagy eseménynek volt Sept. 7én szinhelye", ugyanis a vezetése alatt egy színtársulat keletkezett. A „Férj egy órára” című egyfelvonásos vígjátékot adták elő. Zoltán a nézők számáról, a "színésztársaitól", és a díszletről is beszámolt féltestvéreinek: "A szinpadot én csináltam s készitém el még pedig olaszfalakból, csináltunk egy szobát." Zoltán tehát sok szempontból édesapja nyomába lépett: vándorszínészkedett, verseket és elbeszéléseket is írt, fordított, és mindig többre becsülte az egyéni szabadságot az iskolai fegyelemnél. 

Petőfi Zoltán féltestvéreivel folytatott levelezése Gyermekszemmel Szendrey Júlia családjában című kötetemben olvasható. További érdekességekért, az eredeti forrásokért, a legfrissebb kutatási eredményekért és a témával kapcsolatos, aktuális eseményekért keresd a Szendrey Júlia-kutatás Facebook oldalát! 

Címkék: évforduló
süti beállítások módosítása