Gyimesi Emese szakmai blogja

Szendrey Júlia - kutatás

Szendrey Júlia, az elfeledett költő

Milyen verseket írt Szendrey Júlia Petőfi Sándor halála után? Hogyan gondolkodott a szenvedélyről? Milyen világkép rajzolódik ki költeményeiben? Hogyan inspirálták a gyermekei?
Ilyen kérdésekről beszélgettünk a Magyar Krónika műsorában, amely Szendrey Júliát mint a 19. század egyik legfontosabb, elfeledett költőnőjét mutatta be.
A teljes műsor első adásának helye és időpontja: M5, 2020. július 18. A közzétételhez a Magyar Krónika adott engedélyt.
A műsor végén elhangzik Szendrey Júlia egyik legkülönösebb verse, az Élni vagy meghalni! Csőre Gábor előadásában.

ÉLNI VAGY MEGHALNI!

Nem élet ez, nem, kínzóbb a halálnál,
Én élni vagy meghalni akarok,
Ott a hegycsúcson szívni be a léget,
Itt e szűk völgyben én megfúladok!

Nem tespedés, nem tengés, mire vágyom,
Tudni hogy élek, és érezni ezt;
Zárt levegőben elalél a szellem,
S az ember nem más, mint állati test.

Vihart és szélvészt forró homlokomnak,
Langy szellő nékem enyhülést nem ad,
Szememről csak ott oszlik a homály, hol
Cikázni látom a villámokat.

Föl a sziklára, hol sasok tanyáznak,
Merész röptük oly lélekemelő;
Lenn csúszó férgek, sziszegő kígyók közt
Élni vagy halni egyként leverő. –

Oh, jaj nekem, hogy ezeket gondolni,
És a mi több, kimondani merem:
Csak egy pillantás, s a kigyók marását
És fulánkját szivemben érezem!…

(Pest, april. 8. 1856.)

 

Címkék: irodalom videók

"Feleségem ott a másik asztalon naplóját írja, én ma már vágtam egy verset"

Koltó, egy kultikus nászút és egy házaspár irodalmi karrierjének kezdete

Koltóról mindenkinek az a kultikussá váló nászút jut elsőként eszébe, amelyet a magyar irodalom legismertebb szerelmespárja Teleki Sándor kastélyában töltött. Szendrey Júlia és Petőfi Sándor másfél hónapon keresztül élt az idilli helyszínen. 
Koltó azonban nem kizárólag a mézeshetek helyszíne volt, hanem irodalmi alkotótér is, ahol a költő e rövid idő alatt huszonnyolc verset írt, Szendrey Júlia pedig egy új napló vezetésébe fogott. Nem leánykori naplóját folytatta, hanem egy új, fekete és piros selyemszálakkal összefűzött füzetbe jegyezte fel gondolatait. Bizonyos értelemben a koltói kastélyból indult el irodalmi karrierje is: Petőfi Sándor innen küldte el levélben Kovács Pálnak, a győri Hazánk című folyóirat szerkesztőjének, valamint az Életképeket szerkesztő Jókai Mórnak felesége naplójegyzeteit. Ezek első részlete már október végén, a házaspár Pestre érkezése előtt megjelent, így a korabeli sajtó 1847 végén már írónőként ünnepelte Szendrey Júliát.

"Feleségem ott a másik asztalon naplóját írja, én ma már vágtam egy verset" - így érzékeltette Petőfi a mézeshetek hangulatát, amelyhez szervesen hozzátartozik az ifjú házaspár párhuzamos alkotásának és a párhuzamos imázsépítésének története is. A költő 1847 október közepén, a nászút végén humoros formában bánkódott a versírásra pazarolt időn:

Írtam is, barátom, még pedig annyi verset, hogy még! Megvallom, ilyen ostobaságot nem tettem föl magamról, hogy házasságom első hetében verseljek; de tudj’ isten, a versírás is végre oly el nem hagyható szokássá válik, mint a lólopás vagy fejvakarás vagy a részegeskedés. Sokszor mondtam magamnak: „ugyan mit firkálsz, te szamár, hát nem jobb volna, ha addig feleségedet ölelnéd”? föl is tettem magamban, hogy csak azt a gondolatot rántom le, mely már tollam hegyén van, de mire ezt leírtam, ismét más s azután megint más jutott eszembe s így nem mozdultam asztalomtól, mig a vers kész nem lett, azalatt pedig visszahozhatatlan órákat ragadt magával a négy lovas kocsin nyargaló idő! s így, ahelyett, hogy élveztem volna, írtam, írtam… akár a dicsőségnek, akár a feledésnek, mindegy! elég hozzá, hogy másnak, nem nekem. Rosz szokás ez a versírás, nagyon rosz szokás! jól teszi, ha nem fúja, akinek nem égeti a száját.

A 24 éves férjnek és a 19 éves feleségnek a koltói nyugalom lehetőséget adott arra, hogy elinduljanak azon az úton, amely a magyar irodalom egyik első értelmiségi házaspárjává tette őket. A látszólag csendes visszavonultságban telt mézeshetek alatt Petőfi sokat tett azért, hogy a sajtóban megjelenő szövegeik egymás hatását erősítsék: míg Szendrey Júlia naplójával lépett a nyilvánosság elé, addig ő maga az Úti levelek Kerényi Frigyeshez című sorozatát publikálta, amelyben „szerelmi szabadságharcként” mutatta be kapcsolatuk történetét a nagyközönség számára. Felesége naplórészleteiből pedig szintén azon részletek kaptak nagy figyelmet, amelyek kapcsolatuk alakulására reflektáltak, annál is inkább, hogy Jókai az olvasók számára „Petőfi üdve menyországának” történeteként ajánlotta a naplót. Ezen "marketingfogás" következménye lehetett, hogy az eredeti naplónak nem minden bejegyzése jelent meg az Életképek hasábjain. Az elvontabb, nem közvetlenül a szerelemre vonatkozó gondolatok kimaradtak, így a koltói naplót sem ismerhették meg a maga teljességében a kortársak. 1930-ig publikálatlan maradt ez a bejegyzés is, amelyet Szendrey Júlia 1847. október 12-én, az utolsó koltói napok egyikén vetett papírra: 

Koltó, octob. 12. 847.  

Még csak rövid idő, s a szép koltói napok is lemerűltek a múlt országába, honnan majd álmaimat látogatni jőnek föl, hogy piros szárnyaikkal fölverjék emlékezetemet, és magukkal vigyék; hogy enyelgéseikkel örömre deritsék, ha tán sötétebb eszmék közé tévedett volna. Mért olly szeszélyes az idő, hogy szép napjainkat úgy elragadja tőlünk, mintha azok pillanatok lettek volna; olly sebes vágtatva kell elrohanni azon napoknak, mellyeket olly hosszúknak szeretnénk mint életünk; az únott kedvetlen napok pedig, mint lomha csigák csúsznak előttünk; mikor az estét kívánnánk, ha még a reggel sem jött fel, akkor az órák, mintha felednék rendeltetésöket, hogy egyik a másiknak helyet csináljon olly örök hosszúra nyulnak. - Kedves szép koltói napjaim, mért hagytok el már, hogy többé vissza ne jőjetek? hisz én úgy szeretlek titeket, mintha kivületek nem is lett volna szép napom, úgy szeretném ha, mint tenger a szigetet, zárnátok körül egész életemet, s ha végre eljőne az utósó perc, borítanátok ti el hullámaitokkal, hogy az éj, melly elfödne, lenne a ti rátok borúló éjszaka is. De így, ha nem maradhattok örökre velem, legalább emlékem elől ne fussatok, ha az visszaszáll pihenni hozzátok.

kolto_gyimesi_emese.jpgSzendrey Júlia és Petőfi Sándor szobra a koltói kastély kertjében (Fotó: Gyimesi Emese, 2019. 09. 27.)

Szendrey Júlia naplóinak 1847-es kiadásáról, Petőfi és Jókai "marketingjéről" bővebben:

Gyimesi Emese: „Iparlovagok” Szendrey Júlia életműve körül. Szendrey Júlia 1847-es naplópublikációinak kontextusai, in: Ki vagyok én? Nem mondom meg...Tanulmányok Petőfiről (szerk. Szilágyi Márton), Budapest: Petőfi Irodalmi Múzeum, 2014, 103–121.

Gyimesi Emese: „Ugy jártok, mint a pillangó, mely a tűzbe száll” Szendrey Júlia irodalmi pályájának problémakörei, 2000, 25.2 (2013): 45–60.

További érdekességekért, az eredeti forrásokért, a legfrissebb kutatási eredményekért és a témával kapcsolatos, aktuális eseményekért keresd a Szendrey Júlia-kutatás Facebook oldalát!

Címkék: irodalom Koltó

Szendrey Júlia: "nem látni most e hazában egyebet nyomornál, kétségbeesésnél!"

Szendrey Júlia 1849 őszén, feltehetően az aradi kivégzések után vetette papírra az alábbi sorokat Kolozsváron:

Rémesen üvölt és zúg az őszi szél az épületeken végig s az óriás nyárfák között, s ezek a szél minden fújására meghajtják magas fejöket, miként az ember a sors csapásai alatt; sárga levelei sürűen hullanak a földre, miként a bánat könnyei. Minden olly szomorú, minden gyászol, a természet és az emberek, s mindenek fölött: a haza! A haza! Oh hazám, nem csoda, ha elborul fölötted az ég, ha a napnak fényes orczája elhomályosul midőn reád tekint, midőn látja eltiportatásodat, mikor látja fiaid rabságát, mikor látja a bilincseket, mellyek véresre sebzik gyermekeid kezeit s lábait. Oh nem látni most e hazában egyebet nyomornál, kétségbeesésnél! mindenütt csak pusztulás, rom, s e romok között kezöket kulcsoló szerencsétlenek, kik kifáradva az imádságban, keserű káromlásokat kiáltanak föl az égre, azon istenhez, ki nem hallgatá meg imádságokat, ki elhagyá az igazakat és győzni hagyá a gonoszokat, ki megengedé hogy a gazok trónust emeljenek magoknak a jók sirhalmaiból, ki megengedi, hogy a gonoszok tombolva örüljenek ott, hol előbb az igazakat mártirhalállal végezték ki, ki megengedi, hogy a hóhérok levetve az ártatlanul kiontott vér által pirosra festett palástjokat, felöltsék a kivégezettek ünnepi köntöseiket s abban ékeskedve diadalmi ünnepet üljenek. Mindezt meghagyá az isten történni... a magyarok istene! E népet hagyá el istene, e népet, melly méltóvá akará magát tenni őseihez, kik istentől, a magyarok istenétől - a nagy hatalmas Hadúrtól származtak, kit mi mostani nyelvünkön a szabadság istenének hittünk. Fölkelt e nép, bízva ügye igazságában, bízva istenében és e bizalmában bátran állitá szembe száma csekélységét az ellen milliomával. Hiszen velünk az igazság, az isten - mondák ők - ez elég erőt fog adni, hogy, ha kell, mellettünk elesett testvéreink holttesteire állva küzdjünk, s ha holttestekből kell gátat vetni, nyugottan dőljünk le, enmagunk testével nagyobbítani, magasbbítani a gátat, mellyen belül a szabadság virága fog virulni, mellyet mi őrizünk meg a szolgaság hervasztó szelétől. Illy eltökéltséggel kelt föl a magyar, illy öntudattal hagyá otthonn: a férfi kedveseit, kik imádságaikkal bátoríták a csatába indulókat, a harczolókat. Mindenki tudta, hogy nagy a munka, de mindenki meg volt magáról győződve, hogy tenni fog annyit, mennyit emberi erő tehet, s hitte istenéről, hogy segitni fogja a mennyire isteni hatalom hat. S az isten mindenható! - És mégis...!


szendrey_ju_lia_hi_mze_se.jpgSzendrey Júlia hímzése

További érdekességekért, az eredeti forrásokért, a legfrissebb kutatási eredményekért és a témával kapcsolatos, aktuális eseményekért keresd a Szendrey Júlia-kutatás Facebook oldalát!

Címkék: 1848 1849

"számomra menekűlés nincs más, csak ha meghalok" 152 éve hunyt el Szendrey Júlia

Szendrey Júlia 1868. szeptember 6-án este nyolc órakor hunyt el a józsefvárosi Zerge (ma Horánszky) utcában. Egy másik évforduló is kötődik ehhez a naphoz: 1851. szeptember 6-án adott életet Horvát Árpádtól született első gyermekének, Attilának. A kisfiú édesanyjához hasonlóan művelt, tájékozott volt. Mindketten írtak verseket és mindketten fordítottak: Szendrey Júlia Andersen, Heine, George Sand és Jules Sandeau műveit, a gyermek Attila pedig többek között Cornelius Nepost. Emlékezzünk rájuk saját verseiken keresztül!

peto_fi_csala_d_si_rja.jpgSzendrey Júliát 1909-ben temették Petőfi szüleivel közös sírba. A Fiumei úti sírkertben ma is együtt nyugszik Petrovics Istvánnal, Hruz Máriával, Petőfi Istvánnal és Petőfi Zoltánnal

Szendrey Júlia: Boldogtalan vagyok….

Boldogtalan vagyok nagyon,
Mondhatlanúl az vagyok,
És számomra menekűlés
Nincs más, csak ha meghalok.

És ki tudja, akkor is majd
Ád-e nyugalmat a sír;
Hátha e zaklatott lélek
Megnyugonni ott sem bír?

Hátha ott is külön válva
Lelkem a testtől leszen,
A miként itt az életben
Kell lennie szüntelen.

És mig testem porrá válva
A földdel össze vegyűl,
Addig lelkem összetépett
Zászlóként szerte repűl,

Vezéreül a viharnak
Csattogtatva szárnyait,
Mindenütt elül lobogva,
Hol vész, pusztulás lakik?

Kérlelhetlen végzet átka,
– Súgja rémes sejtelem –
Hogy lelkem örök időktől
Így bolyongni kénytelen,

Sem életben, sem halálban
Nem találva nyughelyet,
Mig vége nem lesz az örök,
A végtelen időnek!

(Pest, oct. 29. 1856.)

Horvát Attila édesanyjához írott köszöntőverse:

(Attila verse 1867-ben született, amikor szülei már különköltöztek egymástól. A fiúk édesapjukkal, Horvát Árpáddal maradtak, Ilona pedig beteg édesanyjával együtt a Zerge utcába költözött.)

Kedves Anyám!

Bár egymástól elválasztott
Az ádáz sors bennünket,
De semmi sem szünteti meg
A mi szeretetünket!

            ˚ ˚ ˚

Nem, soha sem! ez mindig fog
Kebelünkben lángolni,
És legyen bár milyen sorsunk,
Mindig foglak szeretni!

             ˚ ˚ ˚

Kivánságom az istentől
Egyetlenegy e földön:
Hogy tehozzád a jövő év
Egészséggel köszöntsön!

             ˚ ˚ ˚

Egy év mulva, adja isten –
Bajod el is felejtsed
Élvezd teljes, jó erőben
Visszanyert egészséged.

             ˚ ˚ ˚

Hidd meg anyám, a jó isten
Meghallgatja kérésünk
A mit tőle minden órán
Olyan forrón könyörgünk

 fiad

Attila

Címkék: évforduló

"a kerepesi, üllői s egyéb boulevardjaink párolganak" A pesti utca 1868 nyarán

"A gyümölcs saison már itt van, a kerepesi, üllői s egyéb boulevardjaink párolganak a sok dinyehéj, kukoricza csutka s egyébb ily gyümölcs maradványoktól." - írta Szendrey Júlia és Horvát Árpád legidősebb gyermeke, Attila 1868. augusztus 10-én. Levelének címzettje féltestvére, Petőfi Zoltán volt, aki ekkor Csákópusztán tartózkodott nagybátyjánál, Petőfi Istvánnál. 

pesti_dinnyeva_sa_r.jpgA pesti dinnyevásárok számos korabeli festményen is megjelentek. A fentebbi kép Prónay Gábor Vázlatok Magyarhon népéletéből című könyvéből származik.

A féltestvérek levelezésében Pest többnyire dinamikusan fejlődő és virágzó nagyvárosként jelent meg, a fentebbi idézet azonban rámutat arra, hogy Szendrey Júlia gyermekei nemcsak a modernség jeleit érzékelték városi sétáik során. A pesti utcaképben és a városi kultúra jellemzőiben is éles szemmel fedezték fel az ettől gyökeresen eltérő jelenségeket is. A Kerepesi (vagyis a mai Rákóczi) úton és az Üllői úton szétdobált dinnyehéjakról jutott a levélíró Attila eszébe a korszakban gyakran fenyegető koleraveszély témája is:

"Apropogós dinnye! a cholera morbus nem ütött ki még ti nálatok? itt már két ember rosszul lett ilyféle bajban, de azért nem halt meg."

A fiúk nagynénje, Szendrey Júlia húga, Mária két évvel korábban, 1866 szeptemberében kolerában hunyt el. A gyermekek levelezében a későbbi években több ponton is tetten érhető az elővigyázatosság, például kerülik a gyümölcsök fogyasztását a koleraveszély idején. (A nyersen fogyasztott gyümölcs is terjeszthette a betegséget.)

Ugyanez a levél a városlakókat gyötrő hőségről is panaszkodott: 

Olvastam, hogy nálatok  záporok uralkodnak, nálunk e contra a legnagyobb szárazság és meleg van, annyira, hogy az ember a pantallót nem lengyel, hanem paradicsomi nadrággá szeretné átváltoztatni, ha ezt a XIX. század ettiquetteje, bontonja  és egyébb babonái engednék!

Attila több humorforrást is elrejtett az utóbbi mondatában. Az egyik Zoltán korábbi levelére utalt, amelyben a csákói esőzésekről, ennek kapcsán pedig a lengyel nadrágról írt: 

Itt iszonyatos zápor esőzések voltak, annyira, hogy a pantalonok átaljában lengyel nadrággá alakultak a sárnak miatta.

A szűk lengyel nadrág térdnadrág volt, amelyet csizmával hordtak, ezért utalhatott rá Zoltán a sár miatt. (A lengyel és a szerb viseletek egyesítéséből született.) Attila tehát azzal viccelt 1868 nyarán, hogy Pesten akkora a hőség és a szárazság, hogy öltözetét nem a Zoltán által említett lengyel nadrágra, hanem a paradicsomira (vagyis meztelenre) szeretné cserélni, amennyiben a "bon ton", azaz a jó modor, az illendőség engedné. A fiúk levelezését épp az teszi ellenállhatatlanul izgalmas olvasmánnyá, hogy rendkívül változatosan, játékosan, humorosan és gyakran ironikusan mutatják be környezetüket, szeretett városukat: Pest-Budát. 

Az idézetek forrása:
Gyimesi Emese: Gyermekszemmel Szendrey Júlia családjában. Szendrey Júlia, Petőfi Zoltán, Horvát Attila, Árpád és Ilona gyermekkori levelei, versei és játékai 1840-1870. (Magyar Családtörténetek: Források 2.), Budapest, 2019.
A kötet megrendelhető itt vagy a szendreyjuliakutatas@gmail.com-on.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Szendrey Júlia-kutatás Facebook oldalához, ahol további érdekességekről, az eredeti forrásokról, a legfrissebb kutatási eredményekről és a témával kapcsolatos, aktuális eseményekről olvashatsz!

 

Címkék: város

Mi történt Szendrey Júliával a fehéregyházi ütközet (vagyis a segesvári csata) után?

A tordai lelkész családjának otthonába 1849. július 19-én váratlan vendégek érkeztek: Petőfi Sándor és Szendrey Júlia, héthónapos kisfiukkal együtt. A költő négy hónappal korábban, 1849 márciusában három napot töltött Miklós Miklós házában. Júliusban arra kérte meg nem is oly régen megismert barátját, hogy vigyázzon a feleségére és a gyermekére, amíg ő Bem után utazik. Így Szendrey Júlia a fehéregyházi ütközet - közismertebb, de kevésbé pontos neve szerint a segesvári csata - időpontjában Tordán tartózkodott. 

Sófalvi Miklós Miklós a korabeli egyházi közélet fontos szereplője: harminc évig volt lelkész az ótordai egyházban, emellett pedig a nagyenyedi egyházmegye főjegyzője is. 1849-ben - amikor vendégül látta Petőfi családját - 41 éves volt. Korábban költői, írói próbálkozásai is voltak, sokat fordított is. Szépirodalmi munkásságát akkor zárta le, amikor Tordán lelkész lett. 

Petőfi és Szendrey Júlia megérkezésük másnapján, július 20-án a háziakkal együtt a tordai hasadékhoz kirándultak. Másnap reggel vettek búcsút egymástól. Petőfi két nappal később már Marosvásárhelyről írt levelet:

Kedves lelkem Juliskám,

késő este van. Az imént értünk ide. Holnap korán reggel indulunk Udvarhelyre. Bem utósó levelét Brassótól félnapi járóföldre irta ide ezelőtt három nappal. Nem tudom, hol kapjuk meg? talán Brassóban vagy már azon is túl.

Tisztelem Miklósékat.
Csókollak titeket, szentségeim.
Irni fogok, valahányszor lehet.
Légy nyugodt és béketűrő, amennyire lehetsz.
Higgy!
Remélj!
Szeress!

a sírig és a síron túl    
örökre hűséges férjed
Sándor                      

Július 29-én szintén Marosvásárhelyről tudósította feleségét az előző hat nap "szakadatlan" utazásáról, Bemmel való találkozásáról, a táj szépségéről és a jövőre vonatkozó terveiről:

Csik-Szeredának és Kézdi-Vásárhelynek gyönyörű vidéke van; Sepsi-Szentgyörgyé talán még szebb, a város is jobban tetszik. Majd körülményesebben megvizsgáljuk, ha együtt utazzuk be Háromszéket, mint a fészket rakni akaró fecskék. 

Ezt követően azonban már nem további levelek, hanem ijesztő hírek érkeztek Tordára a fehéregyházi ütközet elvesztéséről és az oroszok feltartóztathatatlan közeledéséről. Ezért augusztus 14-én Miklós Miklós feleségét, Domján Esztert és Szendrey Júliát a biztonságosabbnak ítélt Kolozsvárra küldte. Így Erdély fővárosa vált élete legkritikusabb periódusának helyszínévé. 

szendrey_ju_lia_hi_mze_se.jpgSzendrey Júlia hímzése

Szendrey Júlia először a Szentegyház utcában, a Szathmáry-házban lakott. Sokan mások is Kolozsvárra menekültek az ellenség elől, többek között a nagyszebeni fogságba került Vadadi Filep László felesége és leánya. Szendrey Júlia 1849 őszén velük együtt költözött a Petrichevich-Horváth-féle házba, amely napjainkban az Erdélyi Történelmi Múzeumnak ad otthont. (Ekkorra már a családfő is kiszabadult a fogságból és hazatért.) Itt írta kolozsvári naplójába 1849. november 10-én a következő sorokat: 

El fogom hagyni nem sokára gyermekemet, hogy férjem sorsát megtudhassam; még csak arra sem számíthatok bizonyosan, hogy őt életben találjam. Talán már régen nyugonni költözött s nekem el kell hagynom élő gyermekemet, hogy holt férjem poraihoz vándoroljak... Ha igy van, mi lesz én belőlem? inkább, oh ezerszerte inkább osztanám meg ő vele a sírt, mint gyermekemmel az életet. Hogyan tudnék elélni szerelem nélkül? ollyan szerelem nélkül, mint millyen az ő szerelme volt! Mi lenne belőlem, ha élve maradnék! Elvetődném, eltiportatnám, mint a fájáról lehervadt levél. Ki mondhatná el jobban, mint én: »Ha fájáról leszakad a levél, mindegy már akkor neki, akárhova fúja a szél!...« Mit is gondolnék én aztán magammal!

Vagy hátha leroskadok e nagy vállalat alatt? ha meg nem bírom ez útat tenni a legkeményebb téli időben a legvadabb havasok között, s ott veszek el valahol, idegen földön, idegen emberek között?... Férjem és fiam még csak nem is sejtenék halálomat. Nem csókolná föl utósó leheletemet senki, siratlanul tennének le a sírba, mintha soha senkit nem szerettem és engem is soha senki nem szeretett volna... Ez sem rettent vissza. Inkább siratatlanul meghalni, mint megsiratva élni.

A segesvári kutatáshoz Szendrey Júlia a kolozsvári városparancsnoki hivatalt vezető Karl Urban ezredestől kért engedélyt, aki báró Heydtéhez, a székelyudvarhelyi katonai parancsnokhoz küldte, aki az oroszokhoz beosztott összekötő tisztként volt jelent a fehéregyházi ütközetben. "Ő a csata lefolyása után a csatatért följárván, a halottak között talált egy holttestet, mit öltönyei és alakja leirásából biztosan lehet férjem, Petőfi Sándorénak elismerni." - így emlékezett Szendrey Júlia a báró vallomására abban a nyilatkozatában, amelyet 1850 júliusában tett a lipótvárosi plébánosnak, Szántófy Antalnak, aki végletesen zaklatott, kétségbeesett és bizonytalan élethelyzetének lezárásaként hozzáadta őt Horvát Árpád történészhez. Ebben a nyilatkozatban említett egy "Udvarhelyszékben, Kereszturon lakó gyógyszerészt" is, "ki azon időben az erdélyi főseregnél lévén, ebbeli tudakozásaimra azt felelé: ő Petőfi Sándort azon pillanatban látá utoljára, midőn ez kozákok által körülvétetve, szakasztatott el a futó hadseregtől." (Ezen a ponton Szendrey Júlia összetévesztette Lengyel Sámuel gyógyszerészt Lengyel Józseffel, a felcserrel, aki visszaemlékezésében részletesen leírta azt a helyszínt is, amelyet Petőfi halála helyszínének tekintett.)

A lesújtó eredménnyel záruló segesvári kutatás után Szendrey Júlia visszautazott Kolozsvárra, majd egy rövid időre Erdődre ment, az édesapjához. Szendrey Ignác 1850 március végén elhagyta a szomorú emlékű várat, Károlyi Lajos mágocsi uradalmába kérte át magát. Leánya azonban eldöntötte, hogy nem megy vele, hanem Pestre utazik annak reményében, hogy útlevelet szerezhet Törökországba, ahová az oda menekült, Bem köréhez tartozó emigránsok miatt szeretett volna eljutni.

garay_ja_nos.jpgSzendrey Júlia Garay János költő, egyetemi könyvtártiszt családjánál lakott 1850-ben

Pesten először a Mátyás fogadóban, később Garay János költő családjánál lakott, akik ekkoriban a "barátoknál", azaz a ferenceseknél elhelyezett Egyetemi könyvtár épületében éltek, mivel a családfőt könyvtártisztnek nevezték ki. Itt ismerte meg Horvát Árpád történészt. Feltehetően ő javasolta neki azt, hogy Haynau bizalmasához, Lichtenstein herceghez forduljon az útlevélkérelme ügyében. Noha a kor politikai viszonyai szerint semmi esélye nem volt az útlevél megszerzésére, Szendrey Júlia megpróbálta elérni célját. Nem járt sikerrel, az ügy érdekében tett látogatásai miatt azonban még nagyobb bajba került: a pesti társaséletben azzal kezdték rágalmazni, hogy viszonyt folytat a herceggel. Erre utal Gyulai Pál levele is, aki így írt róla, miután tudomást szerzett második házasságáról:

Gyalázatos nö! Lichtensteinhoz ezelött egy hónappal csak azért ment el, hogy bemutassa magát s itt is ürügyül férjét használta föl, kihez ki akar menni külföldre s nem kaphat utlevelet. Éjjel is meglátogatta a hü nö a hatalmas tabornokot, csak hogy utlevelet kapjon szeretett férjéhez. Szegény [!] Petöfi nyughatsz-e sirodban. Ah minek neveznéd most?

Szendrey Júlia ekkoriban keletkezett levelei arról tanúskodnak, hogy ironikusan és egyre fásultabban vette tudomásul a személyét övező pletykákat. Noha új házasságkötése még hevesebb gyűlölethullámot indított ellene, ennek segítségével jogi értelemben megszabadult a "Petőfi özvegye" státusztól, amely politikai szempontból korántsem volt veszélytelen. Ez indokolhatta azt is, hogy Szántófy Antal, az eskető pap nem özvegyként, hanem hajadonként jegyezte be a menyasszonyt az anyakönyvbe 1850. július 21-én, a második házasság megkötésekor, és ezzel egy ideig sikerült megszabadítania őt a hatóságok zaklatásától.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Szendrey Júlia-kutatás Facebook oldalához, ahol további érdekességekről, az eredeti forrásokról, a legfrissebb kutatási eredményekről és a témával kapcsolatos, aktuális eseményekről olvashatsz!

Címkék: évforduló

161 éve született Szendrey Júlia legkisebb gyermeke, Ilona

1859. július 26-án született Horvát Ilona, Szendrey Júlia és Horvát Árpád leánya. Mivel ő volt a legkisebb gyermek a családban, idősebb testvérei óvó szeretettel becézgették. Leggyakrabban Iluskának, angyalnak, kedves babának nevezték. Féltestvére, Petőfi Zoltán is mindig kedvesen, játékosan írt róla, leveleiben gyakran külön üzenetet is küldött számára:

Köszönöm néked ezerszer kedves Iluskám hogy irtál levelet kedves drága angyal  ha Pestre megyek kapsz valamit. Pá pá. pá

horva_t_ilona.png Szendrey Júlia leánya, Horvát Ilona

Horvát Attila 1868-ben Petőfi Zoltánnak küldött levelében így utalt húga születésnapjára:

Iluska jól van, ma 9 éves, istenem, hogy felnövünk mindnyájan! Árpád is Ilonka is köszönik a gratulátiót.

A fiúkat számos közös játék, vicc kötötte össze, a levelek fontos összetevője a humor. Az 1860-as évek első felében Ilona beszédtanulására, kiejtésére is gyakran utaltak. 1865. május elsején ennek az emlékére írhatta ezt Petőfi Zoltán: 

„Mit csinál a kedves kisz Ijonka, igen öjüjök neki hogy szokojtat és tisztejtet, majd ha Pestre megyek viszek neki valami szépet”

Ugyanez a vicc Ilona szemszögéből is megjelent egy rövid levélkében:

„Kedves Zojtán
Csokojak
Öjejjek.
Ijjál máj
hunczut

Horvát Ilona idős korában is örömmel emlékezett vissza gyerekkorára. Hetvenöt éves volt, amikor 1934-ben a Pesti Napló riportere, Bródy Lili felkereste budai nyaralójában. Arra a kérdésre, hogy mire emlékszik a „régi időkből”, azt válaszolta, hogy a karácsonyestékre, mivel édesanyja, Szendrey Júlia „nagyon szerette szépen megrendezni a karácsonyt” és „nagyon szeretett ajándékozni.” Külön kiemelte azt is, hogy gyerekként büszke volt édesanyjára: „Nagyon büszke voltam, hogy olyan mesekönyvem van, amit édesanyám fordított magyarra: Andersen meséi.” (Szendrey Júlia 1858-ban önálló kötetet jelentett meg Andersen-fordításaiból, amelyből egy dedikált tiszteletpéldányt is küldött a dán szerzőnek.)

1862_2.jpgSzendrey Júlia gyermekeivel 1862-ben. Horvát Ilona a legkisebb gyermek, akit édesanyja ölében tart

Horvát Ilonáról Gyermekszemmel Szendrey Júlia családjában című kötetemben írtam bővebben, amely többek között Petőfi Zoltán féltestvéreivel folytatott, korábban kiadatlan levelezését is tartalmazza. A kötet megrendelhető a szendreyjuliakutatas@gmail.com-on.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Szendrey Júlia-kutatás Facebook oldalához, ahol további érdekességekről, az eredeti forrásokról, a legfrissebb kutatási eredményekről és a témával kapcsolatos, aktuális eseményekről olvashatsz!

170 éve ment feleségül Szendrey Júlia Horvát Árpádhoz

Szendrey Júlia 1849. július 21-én látta utoljára Petőfi Sándort, amikor kisfiával a tordai lelkész családjánál maradt, miközben a költő Bemhez utazott. Pontosan egy évvel később, 1850. július 21-én kötött házasságot második férjével, Horvát Árpáddal a pesti lipótvárosi plébánia kápolnájában. Szántófy Antal plébános házassági anyakönyvi bejegyzése a következő információkat adta meg a „házasságra öszveadottak” vezeték és keresztnevéről, hitvallásáról, születés- és lakhelyéről: „Horváth Árpád nőtelen, r.k., 29 éves, egyetemi tanár, helybéli lakos” és „Szendrey Julia hajadon, r.k., 20 éves, Zala vármegyéből származott hivem.” A bejegyzésben több tévedés is szerepelt: a menyasszony nem hajadon volt, valamint nem 20, hanem 21,5 éves, a vőlegény pedig már 1850 februárjában betöltötte a 30-ik életévét.  Az esketés előtt Szántófy egy nyilatkozatot kért Szendrey Júliától, melyben el kellett ismernie: meg van győződve arról, hogy Petőfi Sándor az erdélyi csatákban elesett, és hitelesnek találja báró Heydte állítását, miszerint „a csata lefolyása után a csatatért följárván, a halottak között talált egy holttestet, mit öltönyei és alakja leirásából biztosan lehet férjem, Petőfi Sándorénak elismerni.” 

Élet és halál között

Szendrey Júlia 1849 őszén kétségbeesetten kutatott Erdélyben Petőfi Sándor után. 1850 elején édesapjánál, Szendrey Ignácnál tartózkodott Erdődön. Itt még az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejében. Ekkor írta ezt a levelet az akkor 16 hónapos Petőfi Zoltánnak, akinek 10 éves korában kellett volna megkapnia az üzenetet, melyet egy zárt borítékban édesapjára bízott. Két hajfürtöt is mellékelt hozzá: egyet magától, egyet pedig Petőfitől. 

Erdőd, aprilis 4. 1850.  

Kedves fiam!

E sorok az első és utósók, mellyeket anyád hozzád intéz; midőn elolvasod e szavakat, már akkor sem apád, sem anyád. Egyetlen örökségedül nem birsz tőlük egyebet, csak nevedet: de azt ne feledd el soha, hogy e név: Petőfi! Apád nagygyá, fényessé tevé; te legalább őrizd meg minden szennytől, minden folttól.

Emlékül hagyom itt neked ez ide mellékelt hajat. Mig ereklyeként őrized, jele leend, hogy nem vagy méltatlan szülőidre; ha egykor nem birna becscsel előtted, égesd el és változtasd el nevedet, mert ha nem leend szent előtted apád, anyád emléke, ugy csak bitorlója vagy nevöknek; akkor csak vérök lenne a tiéd, de lelkök idegen maradna tőled. Legszentebb áldása anyádnak tegyen jóvá, boldoggá!

Szendrey Júlia végül mégsem a halált, hanem az életet választotta. Még ebben a hónapban Pestre utazott, hogy tovább nyomozhasson férje után. A költő Garay János családja adott neki szállást. Náluk ismerte meg a Petőfi-tisztelő fiatal történészt, Horvát Árpádot.

horva_t_a_rpa_d_1866.JPGHorvát Árpád 1866-ban

Hogyan kérte meg Horvát Árpád Szendrey Júlia kezét?

1891-ben megjelent egy életrajzi könyv Szendrey Júliáról Szana Tamás tollából, melynek érdekessége, hogy az akkor még élő Horvát Árpád szóbeli közlései felhasználásával készült. A Szendrey Júlia kéziratos hagyatékát feltáró Mikes Lajos 1930-ban így tekintett a kiadványra: „meg kell állapitanunk, hogy Horvát Árpád örömmel élt a kinálkozó alkalommal, s mindent elkövetett, hogy az életrajzban, amelyet ugyszólván ő iratott meg, saját magát tisztázza minden esetleges későbbi vád ellen és lehetőleg Juliára háritson át minden felelősséget a történtekért. Szana emliti először név szerint Haynaut és Liechtenstein herceget Juliával kapcsolatban. Szana mondja el, hogy Julia volt az, aki Horvát Árpádnak valósággal felkinálkozott feleségül, és ugyancsak Szana magyarázza Julia különválását férjétől 1867-ben Julia idegességével és érthetetlen makacsságával. Szana ezt mind a férjre való hivatkozással teszi.” Ha található is némi túlzás Mikes érvelésében (talán túlhangsúlyozza Horvát szerepét az életrajz megíratásában), két megállapítása mindenképp figyelemre méltó. Az egyik annak regisztrálása, hogy azon sztereotípiák első megjelenése, amelyek később mind a tudományos, mind a szépirodalmi-esszéisztikus diskurzusban gyakran megjelennek Szendrey Júlia alakjával kapcsolatban, Szana Tamás művéhez köthető. A másik pedig annak belátása, hogy a könyv egyes szövegrészeit tekinthetjük úgy, mint Horvát Árpád közvetett interpretációját a házasságról. Ennek fényében olvashatóak tehát a könyvnek a házasság előzményeire és körülményeire vonatkozó részletei, melyek szerint Szendrey Júlia 1850. július 20-án a lakására hívatta Horvát Árpádot azzal az indokkal, hogy „fontos és sürgős közlendői volnának véle.” A fiatal tudósra egy csomagot akart rábízni azzal a kéréssel, hogy ha két hét múlva sem térne vissza Pestre, akkor „a benne foglalt irományokkal együtt, fölbontatlanúl” égesse el. A narratívában Horvát Árpád hiába próbálta tervéről lebeszélni, Júlia hajthatatlan maradt:

 „Végre látván, hogy nem sikerül megingatni őt, egy tudósnál szokatlan lirai ellágyulással csak annyit kért tőle: adna neki egy hajfürtöt örök emlék gyanánt. Julia erősen a szemei közé nézett s így válaszolt:

Azt nem teszem, mert ilyen emléket osztogatni sohasem volt szokásom. Hanem ha akarja (s ekkor ujjaival rövidre vágott hajába markolt) ez mind az öné lehet. Horvát Árpád, nagy meglepetésében csak ennyit tudott kérdeni:

És tudna kegyed engem szeretni?

A mi ismeretségünk, válaszolá Julia, annyira új és annyira rövid, hogy mély szenvedélyről szó sem lehet. Azt azonban hiszem, hogy e lépést egyikünk sem fogná megbánni.”

A teátrális jelenetet, amelyet Szana könyve úgy mutat be, mint Horvát Árpád szóbeli közlése alapján leírt, hiteles történetet, érdemes összevetni egy másik, ugyanezt a jelenetet (a házasságot megelőző beszélgetést) megkonstruáló forrással, Vachottné Csapó Mária memoárjával, amelynek hitelessége nem kevésbé kétséges, annak ellenére sem, hogy Szendrey Júlia szájába adja az eseményeket leíró szavakat.

Vachottné Csapó Mária Rajzok a multból című, köztudottan kritikával kezelendő visszaemlékezése nemcsak a pesti fiatalságnak a váratlan házasságkötésre való reakcióját írja le, hanem azt is, ahogyan szerinte Szendrey Júlia – magyarázatként kérdésére – interpretálta saját döntését és házasságát:

„Nem volt senkim a világon, kihez segélyért, vagy csak tanácsot kérni is fordulhattam volna. Öngyilkossági eszmék kezdének e szorult helyzetemben elfoglalni, - s megírtam végrendeletemet, följegyzém végóhajtásaimat – midőn Horvát Árpád, Sándor e régi barátja megjelent, - s előtte föltárám, mi elsötétült belsőmben véghez ment.

Menjen férjhez nagysád – tanácslá ő részvétteljesen – hiszen, mint tudjuk, hogy Sándor mint hőse nemzetének, elesett – s így bárki e haza határai között szerencsésnek fogja magát tartani, ha özvegyének ifjú életét megmentve, őt nőül bírhatja.

És ki volna az az akárki? – kérdém csaknem gúnyosan, mert beszédét képtelenségnek tartám.

Akár én is – viszonzá ő lelkesülten – ha nagysád férjéül elfogad.”

A házasságkötés előzményeiről mind Szendrey Júlia, mind Horvát Árpád esetében csak közvetett, többszörös szűrőn átesett értelmezésüket ismerjük. Mind Vachottné Csapó Mária memoárja, mind Szana Tamás életrajza 4-5 évtizeddel az események után született, és került a nyilvánosság elé. Jelentős különbség viszont, hogy Csapó Mária emlékezetből írta le Szendrey Júlia állítólagos, 1850-es álláspontját, míg Szana Tamás a még élő Horvát Árpád recens szóbeli közléseit, az 1890-es évek közepére megérlelődött, reprezentálni kívánt álláspontját közvetítette.

1857.jpgSzendrey Júlia, Petőfi Zoltán, Horvát Attila és Árpád

Szendrey Júlia és Horvát Árpád gyermekei

Noha Szendrey Júlia és Horvát Árpád házassága az évek folyamán egyre inkább megromlott (Szendrey Júlia már 1861-ben fontolgatta a válást, de végül csak 1867-ben költözött külön második férjétől), gyermekeik írásaiból egy pezsgő szellemi légkörben élő, a korabeli Pest-Buda kulturális életében aktívan résztvevő család képe bontakozik ki. 
Szendrey Júlia az új házasságba másfél éves kisfiát, Petőfi Zoltánt vitte magával. Második férjétől, Horvát Árpádtól négy gyermeke született: Horvát Attila 1851-ben, Árpád 1855-ben, a korán elhunyt Viola 1857-ben, és Ilona 1859-ben. Az így létrejött mozaikcsaládban a gyermekek kivételesen gazdag intellektuális légkörben nőttek fel, hiszen édesanyjuk költő- és írónő, édesapjuk történész, egyik nagybátyjuk pedig a korszak legjelentősebb irodalomkritikusa, Gyulai Pál volt. Így az olvasás és az írás a legfiatalabb családtagok számára is szórakoztató játékot és örömforrást jelentett. Ennek köszönhetően rengeteg forrás maradt fenn tőlük, amelyek nemcsak azért izgalmasak, mert ebből a különleges családból származnak, hanem önmagában azért is, mert ritka szerencsének számít az, ha gyermekek által létrehozott írások kerülnek a történész kezébe. A korábban jórészt kiadatlan forrásokat 2019-ben publikáltam. 

Érdekel hogyan élt Szendrey Júlia családja az 1860-as években, milyennek látták gyermekei a korabeli Pest-Budát? Mi jellemezte rokoni és baráti kapcsolataikat, hogyan ülték meg a családi ünnepeket? Kíváncsi vagy, milyen volt Horvát Árpád apaként? Rendeld meg Gyermekszemmel Szendrey Júlia családjában című kötetemet a szendreyjuliakutatas@gmail.com-on!

 Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Szendrey Júlia-kutatás Facebook oldalához, ahol további érdekességekről, az eredeti forrásokról, a legfrissebb kutatási eredményekről és a témával kapcsolatos, aktuális eseményekről olvashatsz!

 

 

 

 

 

 

Címkék: évforduló

1848. március 15-e Szendrey Júlia és Petőfi Sándor szemével

"Épen a mai napon, ugymint július 14-kén, ötvenkilenc esztendeje, hogy a párizsi nép ostromolta és elfoglalta a Bastille-t. Minthogy ez ily nevezetes nap, föltevém magamban, hogy én is teszek valami nevezeteset. És tettem. Kölcsön vettem Arany Jánostól 108 pengő forintot. Ha nem hiszed, nem tehetek róla, de ugy van." Így kezdte Petőfi Sándor 1848. július 14-én Aranyhoz írt levelét, ami nemcsak tréfás kedvéről, humoráról árulkodik, hanem arról is, hogy mennyire számontartotta ezt a történelmi évfordulót. Éveken keresztül alaposan tanulmányozta a francia forradalom történetét. 1848-ban politikai szerepe is abban állt, hogy ezen tanulmányai alapján célt tudott adni a radikális tenni akarásnak. Többek között erről beszéltem a CITY TV Kultúrkalauz műsorának márciusi adásában, amely most vált elérhetővé a Szendrey Júlia-kutatás YouTube csatornáján.

Címkék: videók 1848

"Az ember azt gondolja, hogy legalább is Helvéciában van"

Petőfi Sándor "Lillafüreden"

Amikor Petőfi 1847 májusában eljegyezte Szendrey Júliát, úgy gondolta, hogy a szeptemberi esküvő előtt külföldre fog utazni. Hatodik úti levelében még ezt írta:

"Nőtlenségem utósó hónapjait utazással töltöm. Megnézem a tengert, melyet annyira óhajtok már látni, mert hisz az rokona szívemnek: mély és viharos. Megnézem Shakspeare, Shelley és Byron hazáját, a sötét Angliát, s megnézem Béranger honát, a fényes Franciaországot, és magát Bérangert, a világ új megváltójának, a szabadságnak legnagyobb apostolát."

Noha a fentebbi tervek hamarosan füstbe mentek, az utazásról nem mondott le. 1847 július elsején elhagyta Pestet, Vácon át Losoncra, majd Rimaszombatra ment, onnan pedig Bejére, Tompa Mihályhoz, akivel Murány várát is meglátogatta. Július 8-án már Miskolc környékén kirándult. Ekkor jutott el a diósgyőri várba és Lillafüredre is, amely csak később kapta ezt a nevet a családjában Lillaként becézett Vay Erzsébetről. Noha a mai Lillafüred ikonikus épületeként ismert Palotaszálló csak 1925-1929 között épült fel, Petőfi tájleírásának számos elemére ma is ráismerhetünk: 

ha_mori-to.jpgA Hámori-tó napjainkban (Fotó: Gyimesi Emese)

vasujslakediosgyor18610428.jpgA Diósgyőri tónak nevezett Hámori-tó 1861-ben a Vasárnapi Újság hasábjain

A falun belül, hol a hámor van, egyre szűkebb lesz a völgy s végre egészen kősziklák közé szorul, meredek, vad kősziklák közé, s az út fölfelé tart kanyargósan a Szinva partján, mely számos zuhatagot képez, fönn pedig a hegyen tóba gyűl, melynek vize sötétzöld, minthogy tükre az őt környékező bércek erdejének. Az ember azt gondolja, hogy legalább is Helvéciában van, Helvécia valamelyik szebb vidékén. S hogy semmi ne hiányozzék, a természet barlangot is helyezett e völgybe, még pedig csepegő barlangot. Az igaz, hogy Aggtelekhez képest semmi, de minthogy ebbe nem fáklyákkal, hanem csak gyertyákkal járnak, az aggtelekinél sokkal tisztább, fényesebb s ez pótolja némileg a nagyszerűséget.

A sötétzöld vizű tó a Hámori-tó, a "csepegő barlang" pedig a mai Anna-barlang, amelyet egy ideig éppen e látogatás emlékére Petőfi-barlangnak is neveztek. A kirándulás "Helvéciát", azaz a katonakora óta látni vágyott Svájcot idézte fel a költő képzeletében. 

peto_fi_lillafu_reden.jpgPetőfi látogatásának emléke a lillafüredi Anna-barlang bejáratánál

 

Címkék: utazás életmód
süti beállítások módosítása