Milyen verseket írt Szendrey Júlia Petőfi Sándor halála után? Hogyan gondolkodott a szenvedélyről? Milyen világkép rajzolódik ki költeményeiben? Hogyan inspirálták a gyermekei?
Ilyen kérdésekről beszélgettünk a Magyar Krónika műsorában, amely Szendrey Júliát mint a 19. század egyik legfontosabb, elfeledett költőnőjét mutatta be.
A teljes műsor első adásának helye és időpontja: M5, 2020. július 18. A közzétételhez a Magyar Krónika adott engedélyt.
A műsor végén elhangzik Szendrey Júlia egyik legkülönösebb verse, az Élni vagy meghalni! Csőre Gábor előadásában.

ÉLNI VAGY MEGHALNI!

Nem élet ez, nem, kínzóbb a halálnál,
Én élni vagy meghalni akarok,
Ott a hegycsúcson szívni be a léget,
Itt e szűk völgyben én megfúladok!

Nem tespedés, nem tengés, mire vágyom,
Tudni hogy élek, és érezni ezt;
Zárt levegőben elalél a szellem,
S az ember nem más, mint állati test.

Vihart és szélvészt forró homlokomnak,
Langy szellő nékem enyhülést nem ad,
Szememről csak ott oszlik a homály, hol
Cikázni látom a villámokat.

Föl a sziklára, hol sasok tanyáznak,
Merész röptük oly lélekemelő;
Lenn csúszó férgek, sziszegő kígyók közt
Élni vagy halni egyként leverő. –

Oh, jaj nekem, hogy ezeket gondolni,
És a mi több, kimondani merem:
Csak egy pillantás, s a kigyók marását
És fulánkját szivemben érezem!…

(Pest, april. 8. 1856.)