1848. március 15-e Szendrey Júlia és Petőfi Sándor szemével
2020. július 14. írta: Gyimesi Emese

1848. március 15-e Szendrey Júlia és Petőfi Sándor szemével

"Épen a mai napon, ugymint július 14-kén, ötvenkilenc esztendeje, hogy a párizsi nép ostromolta és elfoglalta a Bastille-t. Minthogy ez ily nevezetes nap, föltevém magamban, hogy én is teszek valami nevezeteset. És tettem. Kölcsön vettem Arany Jánostól 108 pengő forintot. Ha nem hiszed, nem tehetek róla, de ugy van." Így kezdte Petőfi Sándor 1848. július 14-én Aranyhoz írt levelét, ami nemcsak tréfás kedvéről, humoráról árulkodik, hanem arról is, hogy mennyire számontartotta ezt a történelmi évfordulót. Éveken keresztül alaposan tanulmányozta a francia forradalom történetét. 1848-ban politikai szerepe is abban állt, hogy ezen tanulmányai alapján célt tudott adni a radikális tenni akarásnak. Többek között erről beszéltem a CITY TV Kultúrkalauz műsorának márciusi adásában, amely most vált elérhetővé a Szendrey Júlia-kutatás YouTube csatornáján.

A bejegyzés trackback címe:

https://szendreyjuliakutatas.blog.hu/api/trackback/id/tr9816006256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása