Milyen volt gyereknek lenni az 1860-as évek Pest-Budáján? Milyen érzés volt megtapasztalni a város dinamikus változásait,  vonzó látványosságait, új épületeit? Ritka szerencse, amikor az ilyen kérdésekre nemcsak felnőttek által létrehozott forrásokban kereshetjük a választ, hanem gyermekek írásaiban. Erre adnak lehetőséget a Szendrey Júlia családjában fennmaradt dokumentumok.

Szendrey Júlia és Horvát Árpád fiai, Attila és Árpád 1865-1866 fordulóján egy hét számból álló, kéziratos folyóiratot szerkesztettek Tarka Művek címmel. Ebben a játékos lapban külön rovat szerepelt London és Pest címen, amelyben a korabeli nyomtatott sajtó utánzása és a gyermeki látásmód egyaránt érzékelhető. Ahogyan az is, hogy a gyermekek fantáziáját igencsak megmozgatta az a dinamikus változás, amelyen lakóhelyük, Pest-Buda keresztülment az 1860-as években. Pest növekedésének és gyors fejlődésének víziója eltúlzott, szinte mitikus a tízéves Horvát Árpád által írt szövegben:

„London és Pest közt csak azt a hasonlatot lehet feltalálni, hogy XVIIIik század közepén mind a kettő csak jelentéktelen város volt. S hol most az utczákat emberek sokasága lepi el, ott másfél század elött szarvasok békák tanyáztak és bölömbikák bömböltek… […]… De mind e mellett Pest előhaladása bámulatos. Ha veszi az ember, hogy 100 év előtt mint nézett ki Pest, alig lehetne ráismerni. A szép Lipótváros helyén csak nádas mocsárok voltak, és hol most emberek nyüzsögnek ott ősapaink vadászatokat tartottak szarvasok, lúdak, s bivalyokra.”

Buda és Pest városképe, 1787 (Joseph és Peter Schaffer)

A gyermeki nézőpont olyan túlzásokat eredményezett, mint például a 18. századi London jelentéktelenségéről vagy a 18. századi Pest szélsőséges elmaradottságáról, az urbanizált városi környezet teljes hiányáról és az elképzelt ősi, természeti állapotokról szóló állítás. A múlt ilyen szélsőségesen túlzó ábrázolása még hatásosabbá tette a jelenben virágzó és dinamikusan fejlődő város képét.

London látképe a 18. század közepén, 1751-ben

A London és Pest címet viselő rovat utolsó darabjában egy gyermekien megrajzolt történelemkép, a Pest város fejlődését hátráltató történelmi események (tatárjárás, török hódoltság) felsorolása után egy utópisztikus vízió jelent meg Pest városának a jövőtől várt fejlődéséről, további növekedéséről:

„Pestnek hátra maradását igazollják azon viharos idők, melyeket Szent Istvántól egész III. Károlyig szenvednie kelle. A tatároktól feldulatott. A török időszakban tökéletesen tönkre jutott. Most mindig jobban szépül. Remélljük hogy mire 2000et irunk Párizs nagyságait elérendi.”

Ezek a források azért is nagyon izgalmasak, mert megmutatják, hogy a gyermekek történelemképe, a városról való tudásuk hogyan és milyen információk keveredéséből állt össze. Noha az uralkodókat pontosan megnevezték, a történelmi tények, a múltról megfogalmazott túlzó állítások és a jövővel kapcsolatos utópisztikus víziók keveredtek a szövegekben. Így a mitikus és a történeti megközelítések, a korabeli nyomatott sajtó hatása, az újságírói stílus imitálása és a gyermeki nézőpont elválaszthatatlanul összefonódott a szövegekben.

Az olykor utópisztikusnak ható Budapest-víziók mellett a gyermekek írásaiban saját városi sétáik nyomai is fellelhetőek. A kisebbik testvér, a tíz esztendős Horvát Árpád 1865. szeptember 29-ről írt részletesen. Ez a nap azért vált emlékezetessé számára, mert felvételi vizsgára ment a piarista iskolába nevelőjével, Óváry úrral. A szöveg egy része olyan reflexiókból áll, amelyek a Budáról Pestre vezető sétára, az iskolába vezető útra vonatkoznak:

„Elérünk a hidfőhöz, ott egy kávéházba megyünk, hamar bevágom a reggelit, azután a képes lapokat nézem. Át mentünk Pestre, a redoutnál mindkettönkre rá ér valami, mikor el végeztük folytatjuk az útunkat. Elérünk a végzet teljes épülethez, de még korán van, kint ácsorgunk, egész hidegvérrel nézegetjük a kirakatokat, a dunapartra megyünk rákokat nézni.”

Pest látképe a Lánchíddal 1865 körül (A fotó lelőhelye a FSZEK Budapest Gyűjteményének képarchívuma.)

Az említett hídfő a Lánchídra utal, amely ekkor még az egyetlen állandó híd volt Pest és Buda között. A szövegben egy fontos kulturális és társadalmi intézményről is szó esett: a kávéházról. Budapestet gyakran nevezték a kávéházak városának a 19. századtól fogva egészen az 1940-es évekig. A kis Horvát Árpád egy olyan kávéházat említett, amely a budai hídfőnél található. Minden valószínűség szerint a Lánchíd kávéházra utalhatott, amely 1864 óta létezett a Fő utca és a későbbi Clark Ádám tér sarkán. A Lánchíd Kávéház nagyon népszerű és zsúfolt volt, éppen központi pozíciója miatt, ráadásul a kávéház előtt volt a lóvasút és az omnibusz megállója, ezért a város egyik fontos csomópontjaként értelmezhető mind a kulturális élet, mind a közlekedés szempontjából.

A fiatalabb Horvát-fiú Duna-partra vonatkozó megjegyzése kiemelte Pest-Buda ekkori speciális pozícióját, amelyet egy nagyütemű változással jellemezhető folyamat kezdetén ábrázolt. A Duna-part szabályozása és a rakpart kiépítése éppen 1865-ben kezdődött Reitter Ferenc mérnök irányítása alatt. A gyermekek szövegeiből kirajzolódó városimázs elemzése azért is lehet tanulságos, mert többrétegűen mutatja be a korabeli városképet. Egyszerre jelennek meg a szövegekben az urbanizáció előtti állapotokat még részben tükröző városrészekre adott reflexiók, valamint a korabeli városi kultúra pezsgését, az éppen ezekben az években létrejött épületeket bemutató jellemzések. 1865-ben ugyanis számos jelentős középület építése fejeződött be, például az Ideiglenes Képviselőházé, a Magyar Tudományos Akadémiáé, valamint a „Redout”-é, azaz a Vigadóé is.

     A pesti Vigadó és környéke (A fotó lelőhelye a FSZEK Budapest Gyűjteményének képarchívuma.)

 Feszl Frigyest 1859-ben bízták meg azzal, hogy tervezzen egy új épületet a Hentzi generális által 1849-ben lebombázott Pollack-féle Vigadó-épület helyére. Ezt 1865. január 15-én leplezték le, így az év végén még viszonylag új élményt jelentett Pest-Buda lakosai, például a Horvát-fiúk számára. A Vigadó fontos kulturális és társasági központ volt, Liszt Ferenc-koncertek, bálok és más reprezentatív események színhelye, emellett fizikailag is figyelemfelkeltő, a Duna pesti partjának városképileg is meghatározó eleme, ezért a városlakók számára fontos iránypontként is azonosítható. Ugyanígy az Ybl Miklós által tervezett Ideiglenes Képviselőház is, amelyről verset is írt a fiatalabb fiú, Horvát Árpád Az országgyűlés megnyitására címmel:

A Régi Képviselőház épületében ma az Olasz Kultúrintézet működik 

A gyermekvers erőteljesen utalt az épület által reprezentált politikai jelentésre. A gyermekek politikai érzékenysége családi örökség volt, a közéleti kérdések mind a szűkebb, mint a tágabb családban gyakori beszédtémát jelenthettek. Gyulai Pál 1861. május 24-én írta Szendrey Júliának: „Árpádot – az öreget – ezerszer köszöntöm! Felírat- vagy határozatpárti-e? Te tudom, hogy a határozathoz szítasz!” A gyermekek levelezésében is megjelent a Habsburg-ellenesség, igaz, nagyon finom formában, csupán az idézőjellel érzékeltetve: „A „felséges” pár tiszteletére rendezett kivilágítás igen szép volt, különösen a dunapart.” – írták 1866. február 10-én. Az Ideiglenes Képviselőház nemcsak a Horvát-fiúk szemében bírt igen erőteljes ideológiai jelentéssel, az új épület jelentős szimbolikus és politikai üzenetet közvetített a városlakók számára. A korabeli folyóiratok rendszeresen tudósítottak az építkezésre vonatkozó eseményekről, a Vasárnapi Újság például arról írt, hogy nem volt még olyan építkezés Pesten, amelyet ekkora figyelem övezett volna, és amelyhez ennyire remény és vágy kötődött.

A Régi Képviselőház emlékét a húszezres bankjegy hátoldala is őrzi

Szendrey Júlia gyermekeinek írásai mind a várostörténet, mind a hétköznapi élet, a tárgyi kultúra és az érzelmek története, mind a 19. századi mozaikcsalád jellemzői szempontjából izgalmas forrást jelentenek. Egyik legértékesebb sajátosságuk azonban kétségkívül az, hogy mindezt az eddigi ismereteinkhez képest egészen új nézőpontból mutatják meg nekünk: gyerekszemmel.

 (A cikk Gyermekszemmel - Szendrey Júlia családjában című, befejezés előtt álló kötetemből ad ízelítőt.)