1868. szeptember 6-án este nyolc óra körül a Zerge utcában elhunyt Szendrey Júlia. Ugyanezen a napon töltötte be 17. életévét fia, Horvát Attila, aki 1851-ben látta meg a napvilágot. Anya és fia egymás iránti szeretetéről több forrás is tanúskodik. Versekkel is gyakran köszöntötték egymást.
Szendrey Júlia 1860. április 2-án írta ezt a költeményt második házasságából származó első gyermekéhez:
Attila fiam
Megérdemelve vagy ártatlanul
Száműzetésben hogyha bolyganék,
Ha megtagadna az egész világ,
S nyugtot nem adna sem föld, sem az ég:
Egy menhelyem maradna énnekem,
S ez a te szíved, drága gyermekem!Megérdemelve vagy ártatlanul
Véginséget ha a sors mérne rám,
S a koldusbotnak, s mi még súlyosabb,
Alamizsnának terhét hordanám:
Egy támaszom maradna énnekem,
És ez te volnál, drága gyermekem!Megérdemelve vagy ártatlanul
Sötét börtönben hogyha sinyleném,
S nem hatna által egyetlen sugár
Rabságom örökhosszu éjjelén:
Egy fényes csillag ott is vón velem,
S ez a te szíved, drága gyermekem!Megérdemelve vagy ártatlanul
Vérpad ha volna a haláloságy,
Melyen kimúlnék, s átok, kárhozat
Maradna fejfám, mig áll a világ:
Egy akkor is csak áldaná nevem,
És ez te volnál, drága gyermekem!Üldöztetésben biztos menhelyem,
Börtön éjében fényes csillagom,
Inség, nyomorban híven támaszom,
Áldás malasztja átkos vérpadon:
Mindezt megadta a sors énnekem,
Mindezt szivedben, drága gyermekem!
A képen Horvát Attila a bal oldalon álló kisfiú, aki szeretetteljes mozdulattal az édesanyja vállára teszi a kezét
(A legkisebb fiú ifj. Horvát Árpád, a háttérben pedig Petőfi Zoltán)
Attila családi alkalmakra gyakran írt saját verseket is. Íme egy részlet édesanyja névnapjára írt, 1866-os költeményéből:
Kedves Anyám!
Jól tudom azt, hogy te anyám
Nagy kincsekre nem vágyódol
Te csak boldogságot kivvánsz
E világon lakjál bárholCsak bizzunk a jövendőbe
Mindent megad a jó Isten
Oly rövid az ember élte,
Boldogok leszünk még ittenAki szenved boldog lesz majd
Mivel megvigasztaltatik
Elfog feledni minden bajt
Ember sorsa igy müködik
