216 éve, 1804. július elsején született meg Amantine Lucile Aurore Dupin, aki George Sand néven vált a 19. század egyik legismertebb írójává. Miért lett ez a név a korabeli Magyarországon az "írónő" szinonimája? Miért nevezték Szendrey Júliát a "magyar George Sand"-nak? Ebből adok ma egy kis "kóstolót." Íme 5 érdekesség arról, hogy mit jelentett az 1800-as évek egyik leggyakrabban emlegetett irodalmi "celebjének" alakja a magyarok számára.
George Sand és Frédéric Chopin Delacroix festményén
George Sand Auguste Charpentier festményén
1. George Sand = írónő
Kikre asszociálunk ma, ha meghalljuk azt a kifejezést, hogy "19. századi írónő"? Azt hiszem, napjainkban sokkal több olvasónak (vagy filmrajongónak) jut eszébe Jane Austen vagy Charlotte Brontë, mint George Sand. Ez a 19. századi Magyarországon éppen fordítva volt. A korabeli sajtó és a kritikusok számára egyaránt George Sand jelentette (pontosabban a rá jellemző férfias pózok és szerepek, pl. a nadrágviselés, a rövid haj, a dohányzás) a "nőíróságot." Ez pedig alapvetően hozzájárult a női írással kapcsolatban masszívan élő sztereotípiákhoz, gyanakváshoz, elutasításhoz.
2. George Sand = a hagyományos női szerepek megtagadása
George Sand egész lényével, tetteivel, külsőjével és hírnevével együtt a megtagadása volt mindannak, amit a korabeli társadalom elvárt a nőktől. Férfinevet és férfiruhát viselt, viszonya volt többek között Musset-vel, Chopinnel és Liszt Ferenccel. Egy 1851-es magyar cikk - amely a "hölgyíróiság" témáját feszegette - azért ítélte el, mert „a himnemmel több évig férfi módon társalgott, vele borozott, szivarozott, utazott és kalandozott."
3. George Sand = a szív jogai
Szabó Magda George Sand és Jókai Mór életét párhuzamosan elemezve írta ezeket a sorokat, amelyek a "szív jogaiért" bátran küzdő nőként mutatják be a francia írónőt:
"Amantine, akit később George Sand néven tartanak számon, akkor száll síkra a szív jogai mellett, mikor az illedelmes komáromi kisfiú éppen nyolc, s ugyan elszégyellné magát, ha tudná, hogy a férfinév mögé rejtőző hölgy nem is a hites férjével járja a lagúnák városát."
4. George Sand = a társadalom kibelezése
Petőfi Sándor 1847 októberében, éppen a koltói mézeshetek alatt írt feleségének egyik kedvenc írónőjéről. Sokatmondó, hogy még ő is annyira megdöbbentő jelenségnek tartotta, hogy csak bámulni tudta, szeretni nem:
George Sand az új világ csodája és én bámulom, talán imádom is, de nem szeretem. Ő, mint a mészáros a marha böndőjét, fölhasítja a társadalmat, hogy megmutassa belsejének egész rondaságát, és azt kiáltja: így nem maradhat!… oh ez merész, dicső, nagy munka, de férfinak való, nem asszonynak. Regényeinek olvasásakor mindig megzavar a gondolat, ha eszembe jut, hogy ezeket asszony írta s szinte kedvetlenül teszem le. Ha már munkás az asszony, jó, hadd főzzön a konyhában, hadd gyomláljon a kertben, itt szép, ha bepiszkolja a kezét; de az istállót bízza a férfiakra.
5. George Sand és Szendrey Júlia = modern nő
Szendrey Júliát már kortársai is gyakran George Sand-hoz hasonlították, annál is inkább, mert a 19. század közepén ehhez az analógiához elég volt az, ha egy nő tollat fogott a kezébe. A Nyugatosok nagyon kedvelték ezt a párhuzamot, hiszen közel állt az ő nőideáljukhoz. Szendrey Júlia - akárcsak George Sand - a modern nőt testesítette meg számukra. Így rögzült a kulturális emlékezetben végérvényesen az a szófordulat, hogy Szendrey Júlia a "magyar George Sand."
