A keszthelyi Festetics-birtok ispánjának családjában 1828. december 29-én született meg az első gyermek. A kislányt pár nappal később, 1829. január elsején Julianna néven keresztelték meg a keszthelyi római katolikus plébániatemplomban. A keresztelési anyakönyvben olvasható latin nyelvű bejegyzés szerint édesapja „Szendrei Ignatius,” édesanyja Gálovits Anna volt. Pontosan hat évvel korábban, 1823. január elsején ezen a napon keresztelték meg leendő férjét, Petrovics Sándort is. A Juliannaként anyakönyvezett kislány és az Alexanderként bejegyzett kisfiú a 19. századi magyar történelem egyik legismertebb szerelmespárjaként, Szendrey Júlia és Petőfi Sándor néven él a köztudatban.
Szendrey Júlia keresztelési anyakönyve
Petőfi Sándor keresztelési anyakönyve
Szendrey Júlia édesapja, Szendrey Ignác huszonnyolc éves volt első gyermeke születésekor. Tanulmányait a keszthelyi Georgikonban fejezte be, amelyet Festetics György alapított. Az Európa első agrár felsőoktatási intézményének számító Georgikonban kiváló képzésben részesült, gazdasági szakemberként rendszeresen publikált a Magyar Gazda című szaklapban, és a Festeticsek keszthelyi birtokán lett ispán. Fennmaradt egy latin nyelven, Oeconomia ruralis címen készült kézirata is.
Dr. Csák Árpád régész, muzeológus hívta fel először, 1909-ben a nagyközönség figyelmét Szendrey Júlia születési helyére, Újmajorra. Leírása szerint:
„Ujmajor Keszthelytől délnyugati irányban, gyalog mintegy 20 percznyire, Georgikon és Fenék puszták közt fekszik. Georgikontól Ujmajoron keresztül fenyőfákkal szegélyezett, gyönyörű út vezet az öt kilométernyire levő, történelmi multjáról híres Fenék pusztáig. […] Georgikon és Fenék puszták közt több ezer hold kiterjedésű, gyönyörű, termékeny birtoka fekszik a Festetics grófi családnak. A nagy kiterjedésű birtok tette szükségessé még a XVIII. század végén a két major közt egy harmadiknak az építését, melyet akkor a két régi majortól való megkülönböztetés czéljából Ujmajor-nak neveztek el. Az ujmajori gazdatiszti lak, melyben Szendrey Julia született, a major nyugati szélén, a már említett gyönyörű grófi-út mellett, annak keleti oldalán, észak-dél irányban fekszik. Egyszerű, földszintes, cserép-zsindelyes, alacsony, fehérre meszelt épület, melynek csak a déli része szolgált gazdatiszti lakásul, az északi részen a gazdasági cselédek lakásai voltak.”
A szülőház mellett vezető fasor (1909)
Szendrey Júlia szülőháza (1909)
Dr. Csák Árpád 1909-ben nemcsak egy hosszú leírást közölt a szülőházról, hanem felhívta a figyelmet arra, hogy érdemes lenne egy emléktáblával megjelölni (erre csak 1923-ban, Petőfi születésének 100. évfordulóján került sor), valamint arra is javaslatot tett, hogy Szendrey Júlia emlékére az Újmajort nevezzék át Júlia-majornak. Ez az átnevezés nem történt meg, de 1973 és 2016 között Szendrey-telepnek hívták a városrészt, azóta pedig a Szendrey major nevet viseli. A szülőház épülete a Pannon Egyetem Georgikon Karának kezelésében van, 2009 óta emlékszoba, látogatható kiállítás működik benne, amelyet Dr. Tóth Éva adjunktus és Dr. Lukács Gábor docens gondoz.
Szendrey Júlia szülőháza napjainkban / Fotó: Dr. Lukács Gábor
Az 1923-as Petőfi-centenárium alkalmából emelt emléktábla Szendrey Júlia szülőházának falán
2014-ben egy új emléktábla is került a szülőházra, amely már nemcsak Petőfi feleségeként, hanem költőkért, íróként és fordítóként is utal Szendrey Júliára
Szendrey Júlia nem sokáig élt Keszthelyen. Édesapja 1838-ban a Csongrád megyei Mágócson (ma Nagymágocs) vállalt munkát, 1840-től pedig a Szatmár megye egyik legnagyobb birtokosának számító Károlyi Lajos erdődi uradalmának inspektora lett. Így a család lakhelye innentől kezdve a Nagykároly közelében fekvő erdődi várban volt. Az első gyermeknek a későbbi években még két testvére született: Gyula és Mária. Júlia tíz esztendős korától kezdve két éven át, 1838 és 1840 között Mezőberényben tanult Festetics Vincéné Wenckheim Franciska leánynevelő intézetében, majd 1840-től 1844-ig Tänzer Lilla pesti nevelőintézetében. Itt ismerte meg legjobb leánykori barátnőjét, Térey Máriát is.
Az erdődi vár
Miután Szendrey Ignác hazavitte Erdődre leányát, Szendrey Júlia a szatmári társasági élet állandó és aktív szereplője volt. Ezt pedig nem utolsósorban a Térey Máriával ápolt barátság tette lehetővé, ugyanis a Térey család Nagykárolyban élt, így a gyakori látogatások alkalmával együtt tudtak részt venni a nagykárolyi bálokon. Akkor is a Térey család látta vendégül Szendrey Júliát, amikor 1846 szeptemberében megyebált rendeztek a városban.
„Amott a fogadóval átellenben a kert és benne a fák, melyek alatt először láttam őt, tavaly szeptember 8-án, délutáni 6 és 7 óra között. Ez időtől számítom életemet, a világ lételét…” – emlékezett vissza Petőfi a pillanatra, amikor először pillantotta meg az akácfák alatt sétálgató Szendrey Júliát. Szerelmük története olyannyira közismertté vált, hogy a kortársak közül sokakat zavarba is ejtett. Gyulai Pál 1847-ben Szendrey Júlia naplórészleteinek publikálása kapcsán írta a következő sorokat:
„Nem jobb lett volna-e majd évek vagy éppen halála után beszélni mindezt el a közönségnek? Nem szebb lett volna-e ereklyeként örizni a világ szemei elől, s nem tenni ki látványul, hogy büszkén elmondhassa lássátok milyen kedves babám van nekem. Nállamnál senki inkább nem tiszteli Petőfit és nejét, de éppen ezért igen tudok boszankodni, midőn az egyik páratlan türelmetlenséggel akarja másokra tukmálni nézeteit, a másik pedig ott kezdi írói pályáját, hol tulajdonképpen végeznie kellett volna – életírójának.”
Noha Gyulai Pál mellett másokat is meghökkentett a naplórészletek publikálása, Szendrey Júliát már 1847-ben írónőként ünnepelte a korabeli sajtó. 1851-ig több prózai műve is megjelent, rendszeres publikációs tevékenysége kezdetének mégis 1857 tekinthető, amikor újra nyilvánosság elé lépett a Három rózsabimbó című versével, amely három fiúgyermekéről (Petőfi Zoltánról, Horvát Attiláról és Árpádról) szólt. (Ilona leánya két évvel később, 1859-ben született.) Az irodalmi köztudat rendszerint a szabadságharcot követő egy évét, a Horvát Árpáddal kötött házasságát, az „eldobott özvegyi fátylat” állította reflektorfénybe, holott saját irodalmi pályája szempontjából épp az ezt követő időszak a jelentős.
Andersen-fordításait 1857 karácsonyára jelentette meg önálló kötetben, amelyeket szintén gyermekeinek: Zoltánnak, Attilának és Árpádnak ajánlott. Ez egyrészt azt mutatja, hogy Szendrey Júlia felismerte azt, hogy a nők nyilvános irodalmi szereplését a korabeli viszonyok között az anyaszerep legalizálta leginkább. Másrészt arra is felhívja a figyelmet, hogy az irodalom családi használata két szempontból is fontos volt számára: gyermekeit saját írásaival, fordításaival ajándékozta meg, ahogyan a gyerekek is saját szerzeményeikkel lepték meg őt.
Kligl Sándor Szendrey Júliát ábrázoló szobra, amelyet 2018-ban Koppenhágában állítottak fel Andersen-fordításainak és irodalmi munkásságának tiszteletére / Fotó: delmagyar.hu
A gyermekek édesanyjuk születési helyét és idejét is számon tartották. Kéziratos folyóiratuk, a Tarka Müvek második számának a datálása a következő: „1865. Decz. 29. Reggel. Mama szül. nap.” Ez arra utal, hogy Szendrey Júlia a 37. születésnapjára a családi használatra szerkesztett lap második darabját kapta meg kisfiaitól. Ugyanúgy, ahogyan a lapban szereplő rövid köszöntővers, amelynek szerzője a Brown Tom álnéven író Horvát Attila volt:
Köszöntő
1865 decz. 29én
Oly boldog légy kivánom
jó anyám,
Mint én leszek, midőn te
boldog lész!
Brown Tom
Szendrey Júlia születési helye a Tarka Müvek első számában bukkant fel, ahol az édesanyjukért lelkesedő kisfiúk így írtak róla:
Született Keszthelyen, Zala megyében. Ha nőket is választanának követnek, ő lenne ott a követ az bizonyos. De fejezzük már be, elég az hozzá, hogy ő Zrinyi Ilona, Szécsy Mária stb., magyar nők közt bizton megálhat!
A gyermekek által említett hősnőknek komoly kultusza volt a korban. Zrínyi Ilonáról maga Szendrey Júlia is írt verset, ahogyan szülőföldjéről, Keszthelyről is, ahol az 1850-es évek második felében járhatott, amikor gyógyászati célból hosszabb időt töltött Balatonfüreden is:
Balaton táján
Szülőföldem tündérországába
Ide jöttem meggyógyulni én,
Gyógybalzsamként szívni levegőjét
Vagy meghalni szülőkebelén.
Oh gyógyíts meg, jó szülőm örökre:
Fogadj engem, nyugonni, öledbe!
Keszthelyen
Ez hát a föld, a hol én születtem,
Az első könnyet a hol hullatám,
Nagyobb áldást mondanék reá ugy
Ha utósó könnyem itt sírhatnám!
Számomra nincsen, nincsen gyógyulás,
Szép szülőföldem, adj nekem halált!
Szendrey Júlia nem publikálta életében ezeket a verseket, mint oly sok más költeményét sem. Nagyon sokáig meghatározta a róla való közbeszédet az a gondolat, hogy „Petőfivel meghalt az ő Juliskája is.” Ady Endre ezt így fogalmazta meg: „[…] Júlia azonban csak addig érdekel minket, míg a Petőfié volt.” Társadalomtörténeti és irodalomtörténeti nézőpontból azonban épp a Petőfi utáni élete jelentőségteljes: szépirodalmi alkotásai és életének történeti dokumentumai a korabeli városi kultúra számos jelenségét érthetőbbé teszik a kutató számára. Emellett arra is felhívják a figyelmet, hogy Szendrey Júlia az 1850-es, 1860-as évek egyik legfontosabb női szerzője volt.
A cikkben idézett források a következő két kötetben olvashatóak:
- Szendrey Júlia összes verse (sajtó alá rend., a kísérőtanulmányt, a jegyzeteket és az életrajzot írta Gyimesi Emese), Budapest, Kortárs Kiadó, 2018.
- Gyimesi Emese: Gyermekszemmel Szendrey Júlia családjában. Szendrey Júlia, Petőfi Zoltán, Horvát Attila, Árpád és Ilona gyermekkori levelei, versei és játékai 1840 – 1870, Budapest, Magyar Családtörténetek: Források 2., 2019.
További érdekességekért, az eredeti forrásokért, a legfrissebb kutatási eredményekért és a témával kapcsolatos, aktuális eseményekért keresd a Szendrey Júlia-kutatás Facebook oldalát!
