Szendrey Júlia

“mire 2000et irunk Párizs nagyságait elérendi” Szendrey Júlia gyermekeinek Pest-élménye

2019. június 13. - Gyimesi Emese

Milyen volt gyereknek lenni az 1860-as évek Pest-Budáján? Milyen érzés volt megtapasztalni a város dinamikus változásait,  vonzó látványosságait, új épületeit? Ritka szerencse, amikor az ilyen kérdésekre nemcsak felnőttek által létrehozott forrásokban kereshetjük a választ, hanem gyermekek írásaiban. Erre adnak lehetőséget a Szendrey Júlia családjában fennmaradt dokumentumok.

Szendrey Júlia és Horvát Árpád fiai, Attila és Árpád 1865-1866 fordulóján egy hét számból álló, kéziratos folyóiratot szerkesztettek Tarka Művek címmel. Ebben a játékos lapban külön rovat szerepelt London és Pest címen, amelyben a korabeli nyomtatott sajtó utánzása és a gyermeki látásmód egyaránt érzékelhető. Ahogyan az is, hogy a gyermekek fantáziáját igencsak megmozgatta az a dinamikus változás, amelyen lakóhelyük, Pest-Buda keresztülment az 1860-as években. Pest növekedésének és gyors fejlődésének víziója eltúlzott, szinte mitikus a tízéves Horvát Árpád által írt szövegben:

„London és Pest közt csak azt a hasonlatot lehet feltalálni, hogy XVIIIik század közepén mind a kettő csak jelentéktelen város volt. S hol most az utczákat emberek sokasága lepi el, ott másfél század elött szarvasok békák tanyáztak és bölömbikák bömböltek… […]… De mind e mellett Pest előhaladása bámulatos. Ha veszi az ember, hogy 100 év előtt mint nézett ki Pest, alig lehetne ráismerni. A szép Lipótváros helyén csak nádas mocsárok voltak, és hol most emberek nyüzsögnek ott ősapaink vadászatokat tartottak szarvasok, lúdak, s bivalyokra.”

 

joseph_e_s_peter_schaffer_buda_pest_1787.jpg

Buda és Pest városképe, 1787 (Joseph és Peter Schaffer)

A gyermeki nézőpont olyan túlzásokat eredményezett, mint például a 18. századi London jelentéktelenségéről vagy a 18. századi Pest szélsőséges elmaradottságáról, az urbanizált városi környezet teljes hiányáról és az elképzelt ősi, természeti állapotokról szóló állítás. A múlt ilyen szélsőségesen túlzó ábrázolása még hatásosabbá tette a jelenben virágzó és dinamikusan fejlődő város képét.

 

panoramic_view_of_london_in_1751_by_t_bowles.jpeg

London látképe a 18. század közepén, 1751-ben

A London és Pest címet viselő rovat utolsó darabjában egy gyermekien megrajzolt történelemkép, a Pest város fejlődését hátráltató történelmi események (tatárjárás, török hódoltság) felsorolása után egy utópisztikus vízió jelent meg Pest városának a jövőtől várt fejlődéséről, további növekedéséről:

„Pestnek hátra maradását igazollják azon viharos idők, melyeket Szent Istvántól egész III. Károlyig szenvednie kelle. A tatároktól feldulatott. A török időszakban tökéletesen tönkre jutott. Most mindig jobban szépül. Remélljük hogy mire 2000et irunk Párizs nagyságait elérendi.”

Ezek a források azért is nagyon izgalmasak, mert megmutatják, hogy a gyermekek történelemképe, a városról való tudásuk hogyan és milyen információk keveredéséből állt össze. Noha az uralkodókat pontosan megnevezték, a történelmi tények, a múltról megfogalmazott túlzó állítások és a jövővel kapcsolatos utópisztikus víziók keveredtek a szövegekben. Így a mitikus és a történeti megközelítések, a korabeli nyomatott sajtó hatása, az újságírói stílus imitálása és a gyermeki nézőpont elválaszthatatlanul összefonódott a szövegekben.

Az olykor utópisztikusnak ható Budapest-víziók mellett a gyermekek írásaiban saját városi sétáik nyomai is fellelhetőek. A kisebbik testvér, a tíz esztendős Horvát Árpád 1865. szeptember 29-ről írt részletesen. Ez a nap azért vált emlékezetessé számára, mert felvételi vizsgára ment a piarista iskolába nevelőjével, Óváry úrral. A szöveg egy része olyan reflexiókból áll, amelyek a Budáról Pestre vezető sétára, az iskolába vezető útra vonatkoznak:

„Elérünk a hidfőhöz, ott egy kávéházba megyünk, hamar bevágom a reggelit, azután a képes lapokat nézem. Át mentünk Pestre, a redoutnál mindkettönkre rá ér valami, mikor el végeztük folytatjuk az útunkat. Elérünk a végzet teljes épülethez, de még korán van, kint ácsorgunk, egész hidegvérrel nézegetjük a kirakatokat, a dunapartra megyünk rákokat nézni.”

la_nchi_d.jpeg

Pest látképe a Lánchíddal 1865 körül (A fotó lelőhelye a FSZEK Budapest Gyűjteményének képarchívuma.)

Az említett hídfő a Lánchídra utal, amely ekkor még az egyetlen állandó híd volt Pest és Buda között. A szövegben egy fontos kulturális és társadalmi intézményről is szó esett: a kávéházról. Budapestet gyakran nevezték a kávéházak városának a 19. századtól fogva egészen az 1940-es évekig. A kis Horvát Árpád egy olyan kávéházat említett, amely a budai hídfőnél található. Minden valószínűség szerint a Lánchíd kávéházra utalhatott, amely 1864 óta létezett a Fő utca és a későbbi Clark Ádám tér sarkán. A Lánchíd Kávéház nagyon népszerű és zsúfolt volt, éppen központi pozíciója miatt, ráadásul a kávéház előtt volt a lóvasút és az omnibusz megállója, ezért a város egyik fontos csomópontjaként értelmezhető mind a kulturális élet, mind a közlekedés szempontjából.

A fiatalabb Horvát-fiú Duna-partra vonatkozó megjegyzése kiemelte Pest-Buda ekkori speciális pozícióját, amelyet egy nagyütemű változással jellemezhető folyamat kezdetén ábrázolt. A Duna-part szabályozása és a rakpart kiépítése éppen 1865-ben kezdődött Reitter Ferenc mérnök irányítása alatt. A gyermekek szövegeiből kirajzolódó városimázs elemzése azért is lehet tanulságos, mert többrétegűen mutatja be a korabeli városképet. Egyszerre jelennek meg a szövegekben az urbanizáció előtti állapotokat még részben tükröző városrészekre adott reflexiók, valamint a korabeli városi kultúra pezsgését, az éppen ezekben az években létrejött épületeket bemutató jellemzések. 1865-ben ugyanis számos jelentős középület építése fejeződött be, például az Ideiglenes Képviselőházé, a Magyar Tudományos Akadémiáé, valamint a „Redout”-é, azaz a Vigadóé is.

b46fd0c6-24de-479f-a22b-fba35599d3d9.jpeg

     A pesti Vigadó és környéke (A fotó lelőhelye a FSZEK Budapest Gyűjteményének képarchívuma.)

 Feszl Frigyest 1859-ben bízták meg azzal, hogy tervezzen egy új épületet a Hentzi generális által 1849-ben lebombázott Pollack-féle Vigadó-épület helyére. Ezt 1865. január 15-én leplezték le, így az év végén még viszonylag új élményt jelentett Pest-Buda lakosai, például a Horvát-fiúk számára. A Vigadó fontos kulturális és társasági központ volt, Liszt Ferenc-koncertek, bálok és más reprezentatív események színhelye, emellett fizikailag is figyelemfelkeltő, a Duna pesti partjának városképileg is meghatározó eleme, ezért a városlakók számára fontos iránypontként is azonosítható. Ugyanígy az Ybl Miklós által tervezett Ideiglenes Képviselőház is, amelyről verset is írt a fiatalabb fiú, Horvát Árpád Az országgyűlés megnyitására címmel:

Beteljesült kivánságunk
Fölépült már országházunk.
Az országgyülés megnyitva
Országház kapuja nyitva.
Remélünk mi tőle sok jót
Szép független szabadságot.
Az absolut rendszer helyett
Adj nekünk függetlenséget.
Végre én aztat kivánom
Olvasóm sok jegyet kapjon ajándékba!

 tf213rgy95140.jpg

A Régi Képviselőház épületében ma az Olasz Kultúrintézet működik 

A gyermekvers erőteljesen utalt az épület által reprezentált politikai jelentésre. A gyermekek politikai érzékenysége családi örökség volt, a közéleti kérdések mind a szűkebb, mint a tágabb családban gyakori beszédtémát jelenthettek. Gyulai Pál 1861. május 24-én írta Szendrey Júliának: „Árpádot – az öreget – ezerszer köszöntöm! Felírat- vagy határozatpárti-e? Te tudom, hogy a határozathoz szítasz!” A gyermekek levelezésében is megjelent a Habsburg-ellenesség, igaz, nagyon finom formában, csupán az idézőjellel érzékeltetve: A „felséges” pár tiszteletére rendezett kivilágítás igen szép volt, különösen a dunapart.” – írták 1866. február 10-én. Az Ideiglenes Képviselőház nemcsak a Horvát-fiúk szemében bírt igen erőteljes ideológiai jelentéssel, az új épület jelentős szimbolikus és politikai üzenetet közvetített a városlakók számára. A korabeli folyóiratok rendszeresen tudósítottak az építkezésre vonatkozó eseményekről, a Vasárnapi Újság például arról írt, hogy nem volt még olyan építkezés Pesten, amelyet ekkora figyelem övezett volna, és amelyhez ennyire remény és vágy kötődött.

4133.jpg

A Régi Képviselőház emlékét a húszezres bankjegy hátoldala is őrzi

Szendrey Júlia gyermekeinek írásai mind a várostörténet, mind a hétköznapi élet, a tárgyi kultúra és az érzelmek története, mind a 19. századi mozaikcsalád jellemzői szempontjából izgalmas forrást jelentenek. Egyik legértékesebb sajátosságuk azonban kétségkívül az, hogy mindezt az eddigi ismereteinkhez képest egészen új nézőpontból mutatják meg nekünk: gyerekszemmel.

 (A cikk Gyermekszemmel - Szendrey Júlia családjában című, befejezés előtt álló kötetemből ad ízelítőt.)

Húsvét Szendrey Júlia családjában

“Husvétkor eljössz, no tudom lesz olyan bajuszod és szakállad hogy még.” – írta egy 14 éves kisfiú, Horvát Attila a bátyjának 1865-ben. 17 éves féltestvére, Petőfi Zoltán fanyalogva válaszolta neki, hogy ha bajuszt akar látni, akkor küldjön neki egy kis skatulya bajusz növesztőt, mert bizony nem mondhatja, hogy nőtt volna legutóbbi találkozásuk óta. A cikk egy kis ízelítő Szendrey Júlia gyermekeinek levelezéséből és más írásaiból, amelyek sajtó alá rendezésén az elmúlt hónapokban dolgoztam.

1898_oldal_068_a_nagykep.jpgPest-Budán a húsvéti mulatságok hagyományos helyszínének a Gellérthegy számított. Ezt a helyszínt rajzolta le Barabás Miklós is 1845-ben. (A kép címe: Húsvéti mulatság a Gellérthegyen 1845-ben)

Milyen volt a húsvéti készülődés a bajusznövekedést lelkesen váró kamaszfiúk édesanyjának, Szendrey Júliának családjában? Az ünnepeknek már csak azért is komoly, kitüntetett szerepük volt, mert alkalmat adtak a személyes találkozásra a Csákón, Petőfi István felügyelete alatt élő családtaggal, Zoltánnal. 

 A korabeli Pest-Budán a Haydn-koncertek látogatása szorosan hozzátartozott a húsvéti ünnepkör rituáléihoz.
A Fővárosi Lapok  így tudósított arról, hogy miként ünnepelték húsvétot a városlakók:

Tegnapelőtt a főváros utcái teli voltak tarkán hullámzó néppel. A szép tavaszi napfény, enyhe lég, s a keresztény világ magasztosan szomoru ünnepe mindenkit mozgásba hoztak. A templomot egész napon át seregekben látogaták, s a Megváltó koporsója körül mindenütt nagy volt a tolongás. Délután „Jeremiás siralmait” zengték a templomokban. A budai vártemplomban Haydn remekmüvét: „Krisztus hétszavát a keresztfán” hatvan műkedvelő zenész és énekes adá elő.

Húsvét előtt Szendrey Júlia több alkalommal is elvitte gyermekeit a budavári templomba, "hol Haydin két miséjét Jeremiás siralmait és Jézus utolsó hét szavát énekelték Carina Röszhegy és Pauli.”

 

A locsolkodás természetesen az ő családjukban is hozzátartozott az ünnephez.

A család kapcsolati hálójára vonatkozóan is izgalmas, hogy hova mentek – saját szóhasználatukkal élve – “öntözni” a fiúk. A Gyulai család minden évben szerepelt a listájukon – ez nem meglepetés, hiszen Szendrey Júlia húga, Szendrey Mária révén szoros rokoni kapcsolatban álltak velük. Máriának és férjének, a híresen “epés” irodalomkritikusnak, Gyulai Pálnak Kálmán fiuk mellett két leányuk is született: Aranka és Margit. Így Szendrey Júlia fiai őket is rendszeresen meglocsolták húsvétkor.

A fiúk nemcsak rokonokhoz, hanem barátokhoz is elmentek “öntözni.” Szendrey Júlia jó viszonyt ápolt az operaénekes Mizsei Máriával, akinek édesapja, dr. Mizsei Endre a Nemzeti Színház orvosa volt egy negyedszázadon keresztül. Mária 1859-ben lépett fel először a Nemzeti Színházban a Rigolettoban, Gilda szerepében. Merina Maria néven Saluzzoban, Milánóban és Genovában is énekelt. Magyarországon főként Mizsei Mari néven volt ismert. A Szendrey-lányok jó barátságban voltak vele, Júlia neki címezte az alább olvasható, Népdal című, nótajelzéssel is ellátott versét. Így gyermekei nála és családjánál is rendszeresen megjelentek húsvét alkalmával.

Szendrey Júlia: Népdal

Mizsey Marinak a „Nem nézek én, minek néznék” dal nótájára

Oly szép szemem hogyha volna énnekem,
Oly szép szemem, mint neked van, kedvesem,
Fűre-fára, lányról lányra nem néznék,
Csak az egyre, kit igazán szeretnék’.

Messze van a csillag a tó vizétől,
Még messzebb én gyönyörű két szemedtől,
Mégis mint a csillag a tó vizében,
Tükröződik tekinteted szivemben’.

Ez a két szem lesz még az én halálom,
Isten neki! hadd öljön meg, nem bánom;
Hadd álmodjam e két szemről végtelen,
S ne költhessen föl álmomból senki sem!

(Pest, június, 1865)

Emellett a Liliomfi-szerzőként ismert Szigligeti Ede családjával is jó barátságban voltak, ahol szintén nem volt hiány lányokból. Feleségétől, a színésznőként is működő Sperling Franciskától négy leánygyermeke is született: Mária, Jolán, Anna és Aranka. (Mellettük egy fiúgyermekük is volt.) A lányok szintén színészkedtek már gyermekként is. Szendrey Júliáék gyakran színházban is megnézték őket.

szigligeti_aranka.jpg

                                  Szigligeti Aranka felnőtt korában - Szendrey Júlia fiai őt is meglocsolták kislánykorában

A két művészcsalád mellett a Geiszt családnál is gyakran vendégeskedtek húsvétkor. Petőfi István 1858-tól Geiszt Gáspár csákói birtokán volt tiszttartó, így mindannyian jól ismerték egymást. Szendrey Júlia még egy rövid verset is írt Geiszt lányának, Ilonának emlékkönyvébe egyik csákói tartózkodása alatt:

G. I. emlékkönyvébe

Ifjuság és szépség, jó szülők, testvérek
Becses adományi a jóságos égnek:
Bírod mindezeket, mit kivánhatnék még?
Hogy mily szerencsés vagy, ép’oly boldog is légy!

 

 

 

Virágok közt - Szendrey Júliával

Amikor Szendrey Júlia Petőfi Sándornak adta a kezét, nemcsak az anyagi biztonság kényelme, a más kérők (például Uray Endre szolgabíró) által kínált nemesi életforma sajátosságai helyett választott egy jóval szerényebb lehetőségekkel kecsegtető életstílust. Az erdődi vár idilli környezetét is az egyre inkább nagyvárossá formálódó Pest-Buda városi tereire cserélte. Írásainak azonban fontos “szereplője” maradt a természet. Az 1850-es évek közepén ifjúságának helyszínéről, Erdődről írt visszaemlékezésében is meghatározó szerepet kapott a természeti élmények felidézése.

“hol a sok nefelejtset s a szép piros szamóczát szedtem.”

 A vár alatt szétterülő láthatárról a következőket jegyezte fel:

 Balra lenn a völgyben nyúlik el hosszan a falu. Házikói tiszták, fehérek, megható igénytelenségben emelkedik ki közülök egy kis meredek dombon a rozzant, már csak majdnem össze roskadó templom. Tornya már rég nincsen, roskadozó tagjai az egyetlen ékességet sem birván már hordani. És mégis minden tavasszal van-e kedvesebb, barátságosabb épület ennél. A természet viruló vadrózsákkal s illatozó ibolyával koszorúzza a kis dombot, mint mikor az évek súlya alatt meggörnyedt, reszkető aggastyánt születése napján szerető unokái virágkoszorúkkal környezik. A várdombbal épen szemben nyúlik el hosszu, egyenes fasor, tölgyóriásokból, mely egy igen szép tölgyerdőbe vezet, melyen keresztül ismét egyenes vonalokban hosszában s széltében ismét más fasorok vezetnek. A falu és az erdő között fekszik egy kis rét, oly közel a házakhoz, mint ha ölében nyugonnának azok. Ez a páratlan szépségű rét, melyen több volt a tarka virág, mint a zöld fű, ki-kicsillámló keskeny viz szalagaival fölékesitve, mik keresztül-kasul futkosának rajta! Jobbra a fasor mellett a kert, mely mögött az erdő kezdődik, hol a sok nefelejtset s a szép piros szamóczát szedtem. Még inkább jobbra az a széles, hosszu kocsiút, melyen szemeim sokszor oly vággyal csüggtek, melyen mértföldnyire észre lehetett a porfelhőt venni s a lódobogást meghallani. Mily sóvárogva tekintettem rajta végig sokszor, igen sokszor!

Ezen a kocsiúton érkezett Petőfi Sándor is, aki 1847 őszén, a megismerkedésüket követő hetekben több alkalommal is meglátogatta az erdődi vár kisasszonyát. A vár kertjében elterülő tó közepén egy kicsi, virágokkal teleültetett sziget helyezkedett el. Szendrey Júlia leírása kiválóan érzékelteti a paradicsomi helyszín hangulatát, ahol a szemlélődő nem tudta eldönteni, “mi a való mi az álmadozás.”

erdo_d.jpg

“ez alatt álmodám én ifjuságom legszebb álmait”

Fönn a tó fölött vastag, százados tölgyek terjesztették a víz fölé lombdús ágaikat. Ezek egyike alatt, épen a tó közepe táján, a legmagosabb részen állt egy egyszerű falócza, mit mindenki a házban az enyimnek nevezett, mert az volt kedvencz helyem. Vadrózsa bokrok s tarka virágú fölfutó növény simult a rendkivüli vastag tölgy derekához, s ez alatt álmodám én ifjuságom legszebb álmait. A tóbul egyenesen föl e lóczához vezetett egy keskeny gyöplépcső, mit szinte rólam neveztek, mert csak én használtam, kívülem senkinek sem telt kedve, e meredek, kényelmetlen lépcsőn menni le a tóhoz, vagy ezen jutni fel a lóczához, miután oda a tó körül egy igen kényelmes és tiszta út vezetett. A kert részint gondosan mívelve, részint elhagyatott, elgyöpösödött helyekkel - miként én szeretem a kerteket - hosszan húzódott le a tó azon oldalán, hol az alacsonyabb, imitt-amott virágcsoportozattal beültetett part emelkedett. A tó közepén kicsinke sziget, oly kicsin, hogy a közepére ültetett egyetlen szomorúfűz elégséges volt, lehajló ágaival sátort képezni az egész hely fölé s még legvégső ágait a karfán túl le a vízbe mártani. Ha aztán a szél föl-fölemelte megnedvesedett ágait, leveleiről a vízcseppek könnyekkint hulltak alá. E kis szigeten csak illatozó füvek és virágok voltak ültetve, hogy ha az ember a fűz alá ült, a rezeda, a pézsmavirág, a levendula, istenfa, fodormenta, zsálya átható illata ugy körülvevé az embert, hogy fejét édes kábulat mámora tölté el s a mint a lehajló ágakon keresztül tekintett, mint egy varázslat fogá el s nem tudá mi a való mi az álmadozás. Szegény tó, most már hiában keresném rajta e kis tündérszigetet, mely költészete volt, elenyészett az róla végképen, nyom nélkül, mint az én lelkemből az akkori remények, mikre mint kis szigetre menekültem, ha az élet durva érintésére lelkem önmagába keresett menekülést. 

A tó, a kert, a vár Petőfit is több alkalommal megihlette. 1848 őszén - amikor visszatértek Erdődre - született a Tudod, midőn először ültünk című vers, amely szerelmük kezdetének helyszíneként idézi meg a helyet:

Igy tükrözé vissza a tónak 
Vize a tiszta kék eget, 
Igy ringatózott ama csónak 
Ábrándosan a víz felett. 
 
De akkor még csak gondolatban 
Élveztem mennyországomat, 
Mert akkor még nem csókolhattam, 
Mint mostan, édes ajkadat. 

Szendrey Júlia Petőfi Sándorral három helyen lakott albérletben Pest-Budán 1847 és 1849 között: a Dohány utcai Schiller-házban, a Lövész (mai Királyi Pál) utcában, az egykori Kecskeméti kapu közelében, valamint a Kerepesi (ma Rákóczi) úti Marczibányi-házban, amely az 1840-es években főként színészek lakhelyeként volt ismert. Egyik helyszínen sem volt saját kertjük, holott mindketten nagyon szerették a természetet. 

Második férjével, Horvát Árpáddal 1853-ben költöztek a Hársfa és a Király utca sarkára, mely akkor Külső-Terézvárosban helyezkedett el (ez a terület ma Erzsébetváros részének számít.) Első közös gyermekük, Horvát Attila az 1860-as évek végén, 18 évesen lerajzolta emlékezetből a családi otthont, külön jelölve a “Mama kertjét” is. 

ha_rsfa.JPG

Innen tudhatjuk azt is, hogy milyen virágok között teltek Szendrey Júlia hétköznapjai a Hársfa utcában. A dombos részek mögött nagy kiterjedésű füves térséget ábrázol a rajz, ahol egy nagy körtefa, három kis körtefa, zsálya, Istenfa, virágágy, őszi rózsa, viola és petúnia helyezkedett el. Ezeken túl orgonabokrokat, bodzákat és nagy szederfát jelöl a rajz. A két füves térségként jelölt terület között kút és csatorna található, a „Mama kertjével” pedig egy kislépcső kötötte össze az említett fákkal, virágokkal teli kertrészt.

Az erdődi vár emléke azonban ezekben az években is sokszor felsejlett, és nemcsak prózai visszaemlékezésre, hanem versírásra is ihlette a pest-budai költőnőt:

Erdődön

Ez a vidék, ezek a fák,
A régi vár, a zöld liget,
A csillogó ér ott a réten,
Az árnyas út a tó felett.
A távolban kéklő hegyek,
Itt a kalászos rónaság.
A falu lenn a völgy ölében
S itt lábamnál a kis virág
Minden a régi, minden, minden,
Csak én magam nem vagyok az

 vira_gcsokor.jpg

             Szendrey Júlia Virágcsokor című festményének részlete összes versének borítóján

Szendrey Júlia ajándéka a "Talpra Magyar Versért"

Mivel ajándékozta meg Szendrey Júlia Petőfi Sándort a Nemzeti dalért? Hogyan töltötték március 15. előestéjét? Miért volt fontos a költő számára, hogy éppen szerdára esik a forradalom napja? Miért terjedt el az a legenda, hogy a Nemzeti Múzeum lépcsőin szavalta el a Nemzeti dalt?  A válaszokat írott és vizuális források, valamint tárgyi relikviák segítségével kereshetjük meg.

Ez volt március 15-ke. Eredményei olyanok, melyek e napot örökre nevezetessé teszik a magyar történetben. Események folytatásának ez közönséges volna, kétségkivül, de tekintve annak, ami volt, kezdetnek, nagyszerű, dicső. Nehezebb a gyermeknek az első lépést megtennie, mint mérföldeket gyalogolni a meglett embernek.

– ezeket a sorokat Petőfi Sándor 1848. március 17-én, az elmúlt napokra visszatekintve jegyezte fel forradalmi naplójába. Az írásból kiderül, hogy Petőfi az események sodrásában is tudatában volt annak, hogy milyen jelentősége volt a tetteinek, például a Nemzeti dal megírásának. Ezért ennek a körülményeit is pontosan lejegyezte, elősegítve ezzel a vers köré szövődő kultusz korai kialakulását: 

A nemzeti dalt két nappal előbb, március 13-kán írtam, azon lakomára, melyet az ifjuság március 19-kén akart adni, mely azonban az eddigi események következtében szükségtelenné válván, elmarad. Míg én az egyik asztalnál a nemzeti dalt írtam, feleségem a másik asztalnál nemzeti fejkötőt varrt magának.

Szendrey Júlia is tudatában volt annak, hogy a Nemzeti dal megírása férje pályájának meghatározó pillanatát jelenti. Ezt mutatja az az ajándék, amelyet még 1848-ban a "Talpra Magyar Versért" készített: egy tárca, amely 2011 óta a Petőfi Irodalmi Múzeum állandó Petőfi-kiállításán megtekinthető. A nemzeti színek mellett egy virágokat tartó puttó is látható a tárcán a készítés dátumával és a megajándékozott nevével: "Pest, 1848. Petőfi Sándornak."

1-1-6_1.jpg

Az a bizonyos reformlakoma, amelyre Petőfi a verset írta a József-napi vásár idejére volt kitűzve, március 19-re. Ideális helyszínként a középkori magyar országgyűlések jelképes terét, a Rákos mezejét jelölték ki. Március 14-én azonban az Ellenzéki Kör gyűlése után Pilvax ifjai elvetették a reformlakoma ötletét, és úgy döntöttek, hogy már másnap cselekedni kell, ebben pedig kulcsszerepet szántak a tizenkét pontnak. Az Ellenzéki Kör gyűlésen Petőfi nem volt jelen, de azt részletesen lejegyezte, hogyan töltötte el ezt az éjszakát, március 15. előestéjét:

Az éj nagy részét ébren töltöttem feleségemmel együtt, bátor, lelkesítő, imádott kis feleségemmel, ki mindig buzditólag áll gondolataim, terveim előtt, mint a hadsereg előtt a magasra emelt zászló. Azon tanácskoztunk, mit kell tenni? mert az határozottan állt előttünk, hogy tenni kell és mingyárt holnap... hátha holnapután már késő lesz!

Petőfi jelentősége abban is állt, hogy célt tudott adni a forradalmi lendületnek, tudatos volt, tisztán látta, hogy „logikailag a forradalom legelső lépése és egyszersmind fő kötelessége szabaddá tenni a sajtót.”

Március 15-e történéseit is pontosan rögzítette Petőfi forradalmi naplója. Miután a Dohány utcai lakásából elszaladt a Pilvaxba, majd ismét hazatért, így folytatódott a nap:

Hazamenvén, előadtam szándékomat a sajtó rögtöni fölszabadításáról. Társaim beleegyeztek. Bulyovszki és Jókai proklamációt szerkesztettek. Vasvári és én föl s alá jártunk a szobában. Vasvári az én botommal hadonászott, nem tudva, hogy szurony van benne; egyszerre kiröpült a szurony egyenesen Bécs felé, anélkül, hogy valamelyikünket megsértett volna.

- Jó jel! - kiáltánk föl egyhangulag.

Amint a proklamáció elkészült, s indulófélben voltunk, azt kérdem, micsoda nap van ma?

- Szerda - felelt egyik.

- Szerencsés nap - mondám -, szerdán házasodtam meg!

Lelkesedéssel és a sors iránti bizalommal mentünk vissza a kávéházba, mely már tele volt ifjakkal. Jókai a proklamációt olvasta föl, én nemzeti dalomat szavaltam el; mindkettő riadó tetszéssel fogadtatott.

kalozdi-kotta_1.jpg

Szendrey Júlia a délelőtti eseményeken még nem vett részt személyesen, de délután, a Múzeumkertben tartott népgyűlésen már jelen volt. Azon a helyszínen, amely úgy maradt meg a kulturális emlékezetben, mint a Nemzeti dal elszavalásának ikonikus tere, holott éppen itt nem szavalta el a verset Petőfi, hiszen ebben az időpontban erre már nem volt szükség: a Landerer-nyomda lefoglalása után nyomtatott röplapokon terjedt a vers a városban mint a szabad sajtó első terméke. (A nap korábbi részében Petőfi feljegyzése szerint "először az ifjak kávéházában, azután az orvosi egyetemben, azután a szeminárium terén", valamint "a nyomda előtt" hangzott el a vers.) Mégsem véletlen, hogy a köztudatban úgy rögzült a Nemzeti Múzeum kiugró párkánya mint a szavalás helyszíne. Vahot Imre ugyanis már április 22-én kiadott egy Nemzeti dal-kottát, rajta a szavaló Petőfi Sándort ábrázoló metszettel. Kálózdi János megzenésítését a Pesti Divatlap a következőképp reklámozta: „A címlapon a múzeum terén tartatni szokott népgyűléseket igen híven tünteti fel. Az oszlopos lépcsőzet egyik falán állnak a nép szónokai, kik közt Petőfi is gyakran szerepelt, főleg versei előadásával.” A Múzeumkert március 15. után is megmaradt a népgyűlések bevett helyszínének, ahol Petőfi olykor saját verseket is szavalt, például április 6-án a Készülj, hazám! című költeményt. Így nem csoda, hogy a köztudat végérvényesen egybekapcsolta és a március 15-én tartott népgyűlés időpontjára vetítette vissza a Nemzeti dal-kottát és a címlapképen szavaló Petőfit.
(A bejegyzés Kerényi Ferenc kutatásainak felhasználásával készült.)

 

 

„…több mint csak asszony” Hogyan élte meg nőiségét Szendrey Júlia?

Nőnek lenni minden korszakban mást jelent: más érzésekkel és más következményekkel jár. Ez persze nem zárja ki azt, hogy időnként meglepően sok hasonlóságot is találunk mai korunk és a korábbi századok között. Vannak időtlennek tűnő, rendszeresen visszatérő retorikai fordulatok: például az a gondolat, hogy a nő (így, egyes számban!) „titok” és „örök misztérium” a 19. századi és a 21. századi sajtóban is megjelenik.

divatlap.jpgA nők reprezentációja a reformkorban - amitől "divatlap" a Pesti Divatlap
(A kép forrása: Nők Lapja

Mit jelentett a nőiség Szendrey Júlia számára?  Mikor érezte úgy, hogy „könnyeket sajtol ki belőle a szégyen”, hogy ő is asszony? Következzen tőle nyolc, különböző életszakaszából származó idézet:

  1. november 1. előtt:

A leány ollyan mint egy viruló rózsatő, mellyre minden arra elmenő jogot tart, hogy ha neki megtetszik, magának virágaiból szakithasson, s így mint ez minél járattabb vidéken van, minél pompásabb, annál előbb megfosztják nyugalomvirágaitól, s aztán pusztán és elhagyva áll, mint bármelly rút gyom. S mégis milly sokszor elégületlenek vagyunk, ha a sors egy csöndes észrevétlen helyet rendel számunkra, hol ugyan nem tündökölhetünk, de nem is kell félnünk, hogy durva kéz, könnyelmű gondatlansággal tépje le boldogságunk virágait. Az igaz, néha meg is vérzi őket a rózsa tövise, de fajdalmok csak újabb dúlásra ösztönzi őket, mert hisz ők a teremtés urai, s mi volna nekik megtiltva? Övék az élv, miénk a szenvedés.

  1. március 25-én:

A nő, ha nem ismeri a szerelmet, méltán kérdheti a végzettől: mért teremtél engem? A nő élete csak szeretet által lehet becses; csak szerelem adhatja meg ő neki azon dicső kört, mellyben élnie boldogság és öröm legyen.

  1. április 26-án: (Petőfinek írott, de az apai tilalom miatt el nem küldött levelének naplójába másolt részlete)

Kielégítheti-e Ön forró lelkének vágyait egyetlen nő habár leglángolóbb szerelme? Ha a megszokás, folytonos és akadályok nélküli bírás nem unatná-e meg Önnel a nőt, ki hogy boldogíthassa Önt, mindenét elhagyá, s kinek életüdvet csak Ön szerezhet? Ezek olly kérdések, mellyekre nem esküdhet meg senki, mert a jövő sokszor a leghihetlenebb dolgot teszi lehetővé. De esküdjön meg Ön, hogy szerelme most szent és tiszta minden egyéb érdekektől, s hogy hiszi miként életével egy határú szerelme, akkor, ha ezt megteszi Ön, akkor nincs akadály, nincs határ, melly Öntől elszakíthasson; akkor ugyan jobban nem szerethetem mint most, mert ez lehetlen, de imádni fogom és boldogítani Önt lelkem egész hatalmával és szenvedélyével! –

Koltó, 1847. szeptember 22-én:

Csak mióta asszony vagyok, ismerem az élet legédesebb örömeit és legkeserűbb bánatát. Annyira különböznek ezek attól, miket leány-koromban éreztem, hogy úgy tetszik előttem, mintha két egészen új érzelem lenne ez, millyenről azelőtt nem is hallottam. Leánykori bánataimra fátyolt vetett előbb-utóbb a remény, hogy sorsom majd tán megváltozik, hogy lehetséges olly jövőm, melly helyrehozza mit szenvedtem; s illy gondolatok után festettem magamnak képeket, mellyeknek fény volt minden oldala, s ide menekültem és lassankint elhagytam bánatomat, míg e képeken merengtem. Ha pedig örömem volt, eszembe jutott, milly bizonytalan egy leány sorsa, és a kétség elűzte azt tőlem, hogy nem szállhatott le szívem fenekére. A boldogság csak mint könnyű pillangó röpkedett körülem mellyet elkaphatott magával a virágok sóhajából támadt esti szellő; vagy tarka szárnyain ringatott, honnan minden pillanatban lebukhattam, mert nem volt biztosságom mi fönntarthatott volna. Nem igy van, mióta határképen két élet áll előttem, jóban roszban; ezóta értem tökéletesen, mi az: boldog lenni! csak ezóta foghatom föl az élet legszebb, legistenibb oldalát. Én szeretek, s mikor látom hogy szerelmemmel boldogíthatom férjemet, nem jut eszembe aggódni a jövőn, bizonyosnak hiszem egész életünk boldogságát; isten előtt tett esküm dönthetlen biztositékúl tetszik előttem, hogy gyönyöreim a végtelenségbe nyúlhatnak, és a jelen fényességével vonom be a mérhetlen hosszuságú jövőt, mig az ragyog a többi életek között, mint csillag az éj sötétjében. Nem féltem azt, hogy homály boríthatja el, mig férjemnek mosolyát vagy nyájas tekintetét láthatom. És illyen most bánatom is; szintolly határtalan, mint örömem, szintolly sötét, dúló, mint fénylő, éltető boldogságom.

  1. október 2-án:

Oh te kapcza-kötő, főzőkanalat forgató teremtése az istennek: asszony, hogy érzed most magadat? érzed ugy-e magasztos hivatásodat? lelked az önérzet elragadó szárnyain röpül egyenesen a dicsőség hetedik egébe? Bizony van is rá okunk. Milly dicső hivatás is ez! most, midőn férjünk, kedvesünk fegyvert ragadva rohan a hon megmentésére véres harczot küzdeni, most midőn minden pillanat halált hozhat életünk legdrágább kincsére, mit csinálunk, mit csinálhatunk mi? Egy rész, miként azt a ma hajnal óta erre elvágtató kocsik tanúsitják: batyuba kötve csecsebecséjét, sírva, szepegve hagyja el lakhelyét és futásban keres menedéket a még csak álmában közeledő kutyafejű ellenség előtt. Még itt is csak ugy kukucskálnak ki becsinált kocsiaikból, hogy vajon nem nő-e nyomukban gomba helyett valami vért-szomjazó és emberhúst-ehető rácz vagy oláh tábor? Könnyeket sajtol ki belőlem a szégyen, hogy én is nemükhöz tartozom, én is asszony vagyok! Pedig a másik része e földi angyaloknak még sokkal szebbeket mível, még sokkal vitézebb dolgokat visz véghez. Valamennyire alkalmazható például lássatok engem, mert én is e második részhez tartozom. Mit csinálok én addig, míg Sándorom oda van? én, ki előtt az élet semmitérő utálatos teher volna Sándorom nélkül? én, ki ő mellette elfeledkezem égről, földről; én, ki nem ismerek boldogságot az ő bírhatásán kívül; én, ki a pokolba elmennék érette, mire jutottam én most, midőn kenyértörésre került a dolog? mivel mutatom én még olly kiválónak képzelt szerelmemet? Oh hogy el nem süllyeszt a szégyen! nem vagyok képes egyébre, nem engednek a körülmények szerelmemért többet tenni, mint szépen itthonn ülni, kötni és főzni, foltozni és rántásokat keverni!

Én, ki előtt a világhistória minden hősnéi sem tettek többet, mint mennyire őket az alkalom, a sors segíté, mint mennyit én akartam tenni és hittem is, hogy tenni fogok. Most már nem kivánok, nem álmadoznám külön, kiváló szerepről a nagy szellemek között, nem vágynék soha saját hírre, dicsőségre, elég volna az is, sőt főboldogságomnak tekinteném, ha Sándoromat követhetém, ha csak vele mehetnék, merre ő megy, ha csak mindig láthatnám él-e? ha szívem egyszerre szűnnék meg dobogni szivével. Ha a csata után élne, hogy én lehetnék az első, ki őt üdvezelném, s ha elesnék, hogy karom lenne a koporsó, melly őt felfogná s én lennék az árnyék, melly utána szállna sírba s ott véle együtt enyésznék el.

  1. október 5-én: 

»Oh, asszony, gyöngeség a te neved« mondja Shakespeare, s senki ennek igaz voltát nem érzi jobban nálamnál, ki úgy bámulom a mások erejét és úgy megvetem saját gyengeségemet. Oh lelkierő, míg te meg nem törsz, addig a sorsnak minden csapása csak nemesíti és edzi szellemünk, de ha iszonytató veszteségeink téged is magokkal sodortak a kétségbeesés megsemmisítő örvényébe, akkor aztán valóban mindent, de mindent elvesztettünk, el a hitet, mely föltarthatna, a reményt, mely még előre vezethetne, s a szeretetet, mely szint és meleget kölcsönöz az életnek.

1868. szeptember - második férjének, Horvát Árpádnak küldött utolsó levele:

Engemet Sándorom emléke és oly sokszor kigunyolt olvasmányaim, de mindenekelőtt szivem arról világositottak fel, hogy egy nő, több mint csak asszony...

Versrészlet (feltehetően az 1850-es, 1860-as évek fordulójáról):

[A nő szerény virág legyen]

 – A nő szerény virág legyen,
Szűk völgy ölén, árnyas helyen.
Hol a szellő csak enyeleg,
S csak átvonul a fergeteg,
Hol nyugalom,
Hol csend vagyon,
Mert boldog csupán ott lehet. –

De mit tegyen, kit végzete
Kopár sziklára helyeze,
Hol perzselő a napsugár,
Hol a vihar pusztítva jár? .…

Mit tehet a szegény levél,
Mit fájáról letép a szél,
S hervadtan is ragad tova,
Ki tudhatná: merre? hova?

 

 

 

naplo.JPG

 Szendrey Júlia 1847-es naplópublikációjának egy részlete a győri Hazánk című folyóiratban, amely épp a nőiség kérdésével foglalkozik

 

„Hős nemzetség hős leánya” - 316 éve hunyt el Zrínyi Ilona

Milyen verset írt róla Szendrey Júlia?

Az 1703. február 18-án, nikodémiai száműzetésében elhunyt Zrínyi Ilona alakja már a 19. században is ikonikusnak számított. Az 1850-es évek második felétől egyre nagyobb jelentőséget nyerő tömegsajtó előszeretettel állított a korábbi századokban élt kiemelkedő nőalakokat példaképként a női olvasók elé. Annál is inkább, mivel egyre több folyóirat, divatlap, kiadó és szerző tekintett a nőkre kiemelt célközönségként. Számos korabeli könyv, díszes album kezdődött egy tiszteletreméltó, híres nő képével.
Nem meglepő, hogy Zrínyi Ilona alakja is népszerű volt. A Vasárnapi Újságban az 1860-as évek végén így írtak róla: „E név, történelmünkben a legfenségesebb női, anyai és honleányi erény személyesitője […] mint a nemes nőiség és asszonyi fenség példányképe áll előttünk.” Feltűnő, hogy a bemutatás nem Zrínyi Ilona önálló hősiességére helyezte a hangsúlyt, hanem a korabeli társadalmi elvárásoknak megfelelő női szerepkörök keresztmetszetében helyezte el alakját.

zrinyi_ilona_vu.JPG

Szendrey Júlia családjában is jelentős kultusz övezhette Zrínyi Ilonát. A büszke gyermekek ugyanis úgy fejezték ki édesanyjuk iránt érzett tiszteletüket az általuk szerkesztett kéziratos folyóirat bevezetőjében, hogy a híres magyar nők panteonjába helyezték őt, Zrínyi Ilona mellé:

„Született Keszthelyen, Zala megyében. Ha nőket is választanának követnek, ő lenne ott a követ az bizonyos. De fejezzük már be, elég az hozzá, hogy ő Zrinyi Ilona, Szécsy Mária stb., magyar nők közt bizton megállhat!”

 Szendrey Júlia költészetében Zrínyi Ilona az egyetlen történelmi nőalak, akinek külön verset is szentelt:

 Zrinyi Ilona

Nincsen Zrínyi Ilonának
Asszonyok közt párja;
Egész ország, Magyarország
Büszkén tekint rája.
E nagy névre megemeli
Kalapját a férfi,
És az asszony térdet fejet
Hajt, midőn kiejti.

Ereidben nem hiába
Folyt őseid vére,
Méltó voltál mindhalálig
Azoknak nevére;
Hős nemzetség hős leánya
Legnagyobb őköztük,
Hősi lelked, mint a napfény
Sugárzik fölöttük!

A költemény nem jelent meg Szendrey Júlia életében, ceruzás verstöredékei között maradt fenn.
A vers zárása külön figyelmet érdemel. Noha először a különböző generációkat összekötő családi kötelékek gyűrűjében helyezi el Zrínyi Ilonát, utána azt is kihangsúlyozza, hogy „Legnagyobb őköztük.” A vers kéziratán látható áthúzások fényében ez még érdekesebb. Az első verzió ugyanis az volt, hogy „Hősök lánya hősök anyja,” vagyis Zrínyi Ilona édesapjára, a Wesselényi összeesküvésben kivégzett Zrínyi Péterre (a szigetvári hős és költő Zrínyi Miklós öccsére), valamint Zrínyi Ilona fiára, II. Rákóczi Ferencre utalt. Mindkét férfialaknak fontos szerepe volt a magyar kulturális emlékezetben a 19. században is. Ezért is van jelentősége annak, hogy Szendrey Júlia a rokoni kapcsolatokra utaló verziót („Hősök lánya hősök anyja”) átjavította úgy, hogy Zrínyi Ilonára nemcsak mint leszármazottra és felmenőre utalt, hanem mint önálló hősre, aki nemzetségében a „legnagyobb.”

madarasz-zrinyi-i_1.jpgMadarász Viktor Zrínyi Ilona vizsgálóbírái előtt című képe (1859), amelyen I. Rákóczi Ferenctől született gyermekeivel, Juliannával és Ferenccel szerepel 

800px-zrinyi_ilona_halala.jpgMarastoni József Zrínyi Ilona halála (1862) című litográfiájának felhasználása Tolnai Világtörténelmében

1024px-rakocikrypta.jpgZrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc sírja a kassai Szent Erzsébet-dómban

Kozmetikumok Szendrey Júlia bevásárlólistáján

Borchardt szappan és Boutemard pasta

Szendrey Júlia verskéziratai nemcsak az irodalomtörténet, hanem a korabeli életmód, a hétköznapok története és a polgári háztartások kutatásának szempontjából is jelentős források. Verseit igen gyakran ceruzával, különböző méretű és formájú papírokra, cetlikre írta, sok esetben számlák, bevásárló cédulák és levelek hátuljára. Az írás így nemcsak irodalmi-esztétikai, hanem praktikus célokat is szolgált, a hétköznapok gyakorlati tennivalóinak emlékezetben tartását, a háztartási feladatok feljegyzését. Ennek köszönhetően a kéziratok alapján megtudhatjuk például azt is, hogy milyen szappant, milyen fogkrémet és milyen hajápolási, szépségápolási termékeket használt Szendrey Júlia. Az egyik verskézirat hátoldalán a következő lista látható:


fond-vii-0206-0019_2.jpg

A dunnacihák, pelenkák, "heklizett", azaz horgolt réklik, gazdasági csipkék, szalagok és paplanok után, az áthúzott, tehát feltehetően elintézett, beszerzett tételek között szerepel az ún. „Borchard szappan.” Ez egy növényszappan volt, amelyet Dr. Borchardt neve fémjelzett, és már az 1860-as évek lapjai is előszeretettel reklámozták. „Az arcszin szépitése és javitására” alkalmas, a bőr minden tisztátalansága ellen kipróbált, valamint a „fürdők minden neménél” sikerrel alkalmazható szerként hirdették a korabeli lapok.

                             
                              A Borchardt-szappan hirdetése az Eger című lap 1869/23-as számában

Az illatos növényszappan népszerűsége a következő évtizedekben is töretlen maradt. A Vasárnapi Újság az 1890-es években is úgy reklámozta, mint a „legkitűnőbb pipere-szappant:"
vu1892jan17.JPG                                                 Szappanreklám a Vasárnapi Újság 1892/3-as számában

A Borchardt szappan alatt közvetlenül a Boutemard pasta szerepelt Szendrey Júlia listáján. Ez egy olyan fogkrém volt, amelyet Dr. Suin de Boutemard nevével hirdettek a korabeli lapok. „A fogak és foginy épentartása és tisztitására a legolcsóbb, legkényelmesb és legbiztosabb szer”-ként ajánlották, amely „egyuttal e pasta az egész szájüregnek felette jótékony frisseséget kölcsönöz.” Ez a termék is tartósan népszerűnek bizonyult, az 1890-es években már 40 éves múltjával dicsekedett a "zamatos fog-szappan" reklámja:
vuuo.JPG                                     A "Boutemard pasta" hirdetése a Vasárnapi Újság 1892/3-as számában

A Borchardt szappan és a Boutemard pasta divatját jelzi, hogy hamisítani is próbálták. Ez ellen a Vasárnapi Újságban "óvás" is jelent meg, amely felhívta a fogyasztók figyelmét arra, hogy milyen üzletekben és pontosan milyen áron vásárolhatnak igazi, megbízható termékeket.

borchardt_hamisitas.JPG

Szendrey Júlia listáján más szépségápolásra szolgáló termékek is szerepeltek, mint például a „viaszpommade,” amely a 19. században használatos kemény hajkenő volt, valamint dióolaj, hajpor, rizspor. A Hársfa és a Király utca sarkán álló lakásához nem volt messze a fentebbi hirdetésben is megbízható, hitelesített helyként jegyzett Török József Király utcai patikája, amelyet a korabeli Pesten (a Szendrey-Horvát családban is) egyszerűen csak a "Török patikájaként" emlegettek. Így a Borchardt szappan és a Boutemard pasta beszerzéséért nem kellett messzire menni...

Dilemmák és döntések a Szendrey Júlia-versek kiadása során

Milyen dilemmák merülnek fel egy szövegkiadás során? Milyen döntéseket kell meghoznia egy sajtó alá rendezőnek annak érdekében, hogy az olvasók a lehető legpontosabban, mégis élvezhető formában kapják kézhez a forrásokat? Kulisszatitkok Szendrey Júlia verses hagyatékának kiadása kapcsán.

 Amikor egy verseskötetet olvasunk, ritkán gondolunk arra, hogy a benne szereplő költemények szövege nem olyan egyértelmű, magától értetődő az eredeti kéziratokon, mint a könyv lapjain. A sajtó alá rendezőnek egy sor olyan döntést kell meghoznia, amely befolyásolja azt, hogy milyen szövegváltozat kerül az olvasóközönség elé. Nemcsak azt kell meghatároznia, hogy betűhíven vagy mai helyesírás szerint közli a szövegeket, hanem azt is, hogy milyen rendezőelv szerinti sorrendben szerepeljenek a versek, és hogyan jelenjenek meg a különféle variánsok. A kiadás során felmerülő kérdések mindig az adott verskéziratok természetétől függenek. Szendrey Júlia verseinek kiadása során ez különösen érzékelhető volt: egészen más problémákkal szembesítettek a versgyűjteményén belül és az azon kívül fennmaradt költemények. Míg a gyűjteményben kronológiai sorrendben, rendezett írásképpel szerepelnek a versek, az ezen kívüli kéziratokról ennek éppen az ellenkezője mondható el.

A sajtó alá rendezés műveletét, a forráskiadás élményét többek között épp az teszi izgalmassá, hogy a felmerülő kérdések szinte spirálszerűen egyre több kérdést generálnak, ez pedig segít mélyebben megérteni a publikálni vágyott anyag sajátosságait. Három olyan kérdést emelek ki, amely kiemelten foglalkoztatott Szendrey Júlia verskéziratainak sajtó alá rendezése során.

a_rozsas_hajnal_1.jpeg                           Szendrey Júlia A rózsás hajnal föltárta előttem című verstöredékének egyik variánsa

1. Milyen sorrendben jelenjenek meg a versek?

A Szendrey Júlia által gondosan összeállított versgyűjteményben kronológiai sorrendben szereplő költeményektől abban is különbözik a többi verskézirat, hogy ezeken nem szerepel datálás, ezért sorrendjük kialakításához más rendezőelvet kellett találni. A különböző közgyűjteményekben őrzött verskéziratairól a kutatásaim elején készítettem egy táblázatot, amely 2012-ben jelent meg, így még azt a sorrendet tükrözi, ahogyan eredetileg megtaláltam a verseket. Az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárának felkérésére azonban 2017-ben Szendrey Júlia összes versének sajtó alá rendezéséhez kapcsolódóan rendeztem az anyagot. Ennek eredményeként jött létre az a sorrend, amelyben az olvasók elé kerültek a versek. A korábban véletlenszerű sorrendben szereplő, számozatlan kéziratlapok rendezése során több szempontot is figyelembe kellett venni. Azt a megoldást választottam, hogy négy kategóriát alakítok ki: 1. különálló alkotásnak tekinthető, hosszabb költemények, 2. rövid, többnyire kétsoros vagy négysoros, ugyanakkor szintén különálló versekként értelmezhető szövegek, 3. több variánsban létező és/vagy töredékes versek (ide letisztázott, különálló alkotások és nehezen olvasható töredékek is tartoznak annak érdekében, hogy a különböző szövegváltozatok egymás mellett legyenek), 4. Szendrey Júlia versmásolatai, amelyeket más költők műveiről készített.

Ezeknek a kategóriáknak a kialakítását azért tartottam hasznosnak, mert segítettek abban, hogy átláthatóvá és kezelhetővé váljon az anyag, hogy világossá váljanak a korábban egymástól elválasztott verskéziratok közötti kapcsolatok, hogy kirajzolódjanak az egy változatban létező, teljes versek és a több változatban létező, töredékes versek sajátosságai. Az, hogy egymás mellé helyeztem olyan versszövegeket, amelyek korábban az anyag különböző, egymástól távoleső pontjain szerepeltek, nemcsak a filológiai, hanem az interpretációs lehetőségeket is befolyásolja. A rendezés során ugyanis azt is fontos szempontnak tartottam, hogy a versek értelmezését, a különböző költeményeket összekötő motivikus kapcsolatok és variánsok megértését is segítse a sorrend. A 2017-es iratrendezés volt az előfeltétele annak, hogy Szendrey Júlia ezen verskéziratai átláthatóak és logikus formában sajtó alá rendezhetőek legyenek.

2. Mi történik, ha egy vers sok variánsban létezik?

 Szendrey Júliának számos olyan verskéziratát őrzi az OSzK Kézirattára, amelyet nem rendszerezett és nem publikált, és versgyűjteményében sem utalt rájuk semmilyen formában. Ezek jelentős részét ceruzával, különböző méretű és formájú papírokra, cetlikre írta, igen gyakran számlák, bevásárló cédulák és levelek hátuljára. Ezeknek a verskéziratoknak az írásképe távolról sem olyan rendezett, mint a versgyűjteményben szereplő költeményeké, kiemelten hangsúlyosak rajtuk az áthúzások, a különböző, egymás mellett létező szövegváltozatok. A kutatás során sok esetben ezek közül kellett „kibontani” a versek szövegét, ezért a sajtó alá rendezés során fontosnak tartottam, hogy az áthúzott szövegek is megjelenjenek a versekhez tartozó jegyzetanyagban. Annál is inkább, mivel ezek nélkül úgy éreztem volna, hogy én kreáltam egy költeményt, ami ebben az elvont formában soha nem létezett. Ez az oka annak is, hogy a tartalomjegyzékben többször szerepelnek egymáshoz nagyon hasonlító vagy akár azonos verscímek. A több változatban létező verseket sem hierarchikus szemlélettel közelítettem meg, ezeket szándékosan egymás mellett, főszövegben tüntettem fel.

fond-vii-0206-0017_2.jpegSzendrey Júlia Megérdemelve vagy ártatlanul kezdetű verstöredékének egyik variánsa, a lap alján háztartási feljegyzésekkel (8 zsebkendő, 9 gallér, 5 ujj, 2 fejkötő.) A töredék az Attila fiam című költemény első versszakának hosszabb változata. (A vers címzettje Szendrey Júlia és Horvát Árpád első közös gyermeke, Horvát Attila.)

 3. Hogyan lehet megmutatni azt a közeget, amelyben létrejöttek a versek?

A versek mellett a kéziratokon szereplő egyéb feljegyzéseket (például bevásárlólistákat, háztartási jegyzeteket, német, gót betűs feljegyzéseket) is ki akartam adni, hogy az olvasó láthassa, milyen közegben születtek a művek. Ez ismét számos további kérdést vetett fel, mivel fontosnak tartottam annak érzékeltetését is, hogy mely versek kéziratain olvashatóak az egyéb, nem szépirodalmi jellegű feljegyzések, ugyanakkor ez nem mehetett a versolvasás élvezhetőségének rovására. Ezért egy külön fejezetben Egyéb feljegyzések címen közöltem minden olyan egyéb szöveget, amely a versek mellett található. Így az olvasó azt is láthatja, hogy mennyi különböző írásfunkció egyesülhetett akár ugyanazon a papírlapon.
Az Altató dal című vers esetében például a lap egyik oldalán a költemény szövege olvasható, a másikon pedig egy hosszú bevásárló lista a szükséges élelmiszerek, konkrét összegek felsorolásával, összeadásával és dátumozással. Egy másik esetben nem csupán ugyanazon a lapon keverednek a praktikus információk a költeményekkel, fogalmazványokkal. Amellett, hogy az egyik oldalon kizárólag különböző kiadások (például: párnahaj, rékli, szalagok fejkötőre, fürdőpaplan, kanavász, Borchard szappan, Boutemard pasta, hajpor, rizspor, stb.) vannak összeszámlálva – a másikon a különböző verstöredékek (Ütne-e halálom, Én is voltam fiatal, Látlak-e még valaha, Nem jó nekem ezen a világon, stb.) mellett a varrónő által elvitt dunnacihák, ingek, pelenkák mennyisége is fel van tüntetve. Így érzékelhető, hogy a mindennapi használatra szánt, sebtében papírra vetett feljegyzések egy közegben születtek olyan verstöredékekkel, amelyek a halál, az elmúlt ifjúság és a csalódás témaköreit idézték fel. Így Szendrey Júlia privát íráshasználatában markánsan kirajzolódtak a korabeli a nyilvánosság előtt gyakran emlegetett női szerepmodellek (anya, háziasszony), ugyanakkor egyéni, költői útkeresésének irányvonalai is.
fond-vii-0206-0019_1.jpegSzendrey Júlia Ütne-e halálom, Én is voltam fiatal, Látlak-e még valaha, Ő nekik jobb, Nem jó nekem ezen a világon, Nagy lesz csalódásod című verstöredéke szerepel ezen a lapon (Az Én is voltam fiatal kétszer is: a második és az utolsó helyen, a hagyaték más részén pedig dalszövegként is felbukkan.) A versek előtt a varratni küldött dunnacihák, ingek, pelenkák, stb. felsorolása olvasható. 

 

Milyen dalszöveget írt Szendrey Júlia?

A kottával írott „Én is voltam fiatal”

Szendrey Júlia nemcsak egy szépen letisztázott, kéziratos versgyűjteményt hagyott maga után, hanem számos olyan verskéziratot is, amelynek írásképét meghatározzák az áthúzások, és a költemények mellett található más típusú feljegyzések. Olyan eset is előfordul, amikor a versszöveghez kotta tartozik. 

Január 17-én Szendrey Júlia összes versének kötetbemutatóján több költeménye is elhangzott korabeli dallamokkal Csörsz Rumen István előadásában. Ezek között szerepelt egy olyan vers is, amelyet maga Szendrey Júlia kottázott le, így a kézirat lényegében dalszövegként maradt fenn. Hagyatékában többször, több változatban is felbukkant a rövid költemény, melynek címe: Én is voltam fiatal.

1. változatban:

Én is voltam fiatal,
Én is szerettem egykor
S még tudom mennyi bajjal
Jár az élet olyankor

2. változatban:

Én is voltam fiatal
Én is szerettem egykor
Még jól emlékszem reá
Milyen voltam én akkor.

A kottát az 1. változathoz jegyezte le Szendrey Júlia, egy olyan papírlap aljára, amelyen egy másik vers, a Ne bántsátok, ne háborgassátok több változata is szerepelt, valamint egy tollal írott, rövid prózai szöveg is. Amint az alábbi képen látható, sok áthúzás van a kéziraton, az Én is voltam fiatal pedig a dallamot jelölő hangjegyek alatt, dalszövegként olvasható, a következő megjegyzéssel: E moll 4/4. Ad libitum.

en_is_voltam_fiatal.TIF

Az első sor után (Én is voltam fiatal, én is szerettem egykor) eredetileg a következő szövegváltozat szerepelt: És még jól emlékezem Mennyi a baj olyankor, ez azonban át lett húzva, és erre javítva: S még tudom mennyi bajjal/ Jár az élet olyankor. Nem meglepő ez az eljárás: az áthúzásoknak nagyon fontos szerepe van Szendrey Júlia azon verskéziratain, amelyek nem a versgyűjteményben, hanem azon kívül maradtak fenn. A következő blogposztok egyike erről fog szólni.

A kötetbemutatóról részletes ismertető jelent meg a Könyvesblogon. Ezúton is köszönöm a résztvevőknek az érdeklődést és a sok kedves visszajelzést!