A tordai lelkész családjának otthonába 1849. július 19-én váratlan vendégek érkeztek: Petőfi Sándor és Szendrey Júlia, héthónapos kisfiukkal együtt. A költő négy hónappal korábban, 1849 márciusában három napot töltött Miklós Miklós házában. Júliusban arra kérte meg nem is oly régen megismert barátját, hogy vigyázzon a feleségére és a gyermekére, amíg ő Bem után utazik. Így Szendrey Júlia a fehéregyházi ütközet - közismertebb, de kevésbé pontos neve szerint a segesvári csata - időpontjában Tordán tartózkodott. 

Sófalvi Miklós Miklós a korabeli egyházi közélet fontos szereplője: harminc évig volt lelkész az ótordai egyházban, emellett pedig a nagyenyedi egyházmegye főjegyzője is. 1849-ben - amikor vendégül látta Petőfi családját - 41 éves volt. Korábban költői, írói próbálkozásai is voltak, sokat fordított is. Szépirodalmi munkásságát akkor zárta le, amikor Tordán lelkész lett. 

Petőfi és Szendrey Júlia megérkezésük másnapján, július 20-án a háziakkal együtt a tordai hasadékhoz kirándultak. Másnap reggel vettek búcsút egymástól. Petőfi két nappal később már Marosvásárhelyről írt levelet:

Kedves lelkem Juliskám,

késő este van. Az imént értünk ide. Holnap korán reggel indulunk Udvarhelyre. Bem utósó levelét Brassótól félnapi járóföldre irta ide ezelőtt három nappal. Nem tudom, hol kapjuk meg? talán Brassóban vagy már azon is túl.

Tisztelem Miklósékat.
Csókollak titeket, szentségeim.
Irni fogok, valahányszor lehet.
Légy nyugodt és béketűrő, amennyire lehetsz.
Higgy!
Remélj!
Szeress!

a sírig és a síron túl    
örökre hűséges férjed
Sándor                      

Július 29-én szintén Marosvásárhelyről tudósította feleségét az előző hat nap "szakadatlan" utazásáról, Bemmel való találkozásáról, a táj szépségéről és a jövőre vonatkozó terveiről:

Csik-Szeredának és Kézdi-Vásárhelynek gyönyörű vidéke van; Sepsi-Szentgyörgyé talán még szebb, a város is jobban tetszik. Majd körülményesebben megvizsgáljuk, ha együtt utazzuk be Háromszéket, mint a fészket rakni akaró fecskék. 

Ezt követően azonban már nem további levelek, hanem ijesztő hírek érkeztek Tordára a fehéregyházi ütközet elvesztéséről és az oroszok feltartóztathatatlan közeledéséről. Ezért augusztus 14-én Miklós Miklós feleségét, Domján Esztert és Szendrey Júliát a biztonságosabbnak ítélt Kolozsvárra küldte. Így Erdély fővárosa vált élete legkritikusabb periódusának helyszínévé. 

Szendrey Júlia hímzése

Szendrey Júlia először a Szentegyház utcában, a Szathmáry-házban lakott. Sokan mások is Kolozsvárra menekültek az ellenség elől, többek között a nagyszebeni fogságba került Vadadi Filep László felesége és leánya. Szendrey Júlia 1849 őszén velük együtt költözött a Petrichevich-Horváth-féle házba, amely napjainkban az Erdélyi Történelmi Múzeumnak ad otthont. (Ekkorra már a családfő is kiszabadult a fogságból és hazatért.) Itt írta kolozsvári naplójába 1849. november 10-én a következő sorokat: 

El fogom hagyni nem sokára gyermekemet, hogy férjem sorsát megtudhassam; még csak arra sem számíthatok bizonyosan, hogy őt életben találjam. Talán már régen nyugonni költözött s nekem el kell hagynom élő gyermekemet, hogy holt férjem poraihoz vándoroljak... Ha igy van, mi lesz én belőlem? inkább, oh ezerszerte inkább osztanám meg ő vele a sírt, mint gyermekemmel az életet. Hogyan tudnék elélni szerelem nélkül? ollyan szerelem nélkül, mint millyen az ő szerelme volt! Mi lenne belőlem, ha élve maradnék! Elvetődném, eltiportatnám, mint a fájáról lehervadt levél. Ki mondhatná el jobban, mint én: »Ha fájáról leszakad a levél, mindegy már akkor neki, akárhova fúja a szél!...« Mit is gondolnék én aztán magammal!

Vagy hátha leroskadok e nagy vállalat alatt? ha meg nem bírom ez útat tenni a legkeményebb téli időben a legvadabb havasok között, s ott veszek el valahol, idegen földön, idegen emberek között?... Férjem és fiam még csak nem is sejtenék halálomat. Nem csókolná föl utósó leheletemet senki, siratlanul tennének le a sírba, mintha soha senkit nem szerettem és engem is soha senki nem szeretett volna... Ez sem rettent vissza. Inkább siratatlanul meghalni, mint megsiratva élni.

A segesvári kutatáshoz Szendrey Júlia a kolozsvári városparancsnoki hivatalt vezető Karl Urban ezredestől kért engedélyt, aki báró Heydtéhez, a székelyudvarhelyi katonai parancsnokhoz küldte, aki az oroszokhoz beosztott összekötő tisztként volt jelent a fehéregyházi ütközetben. "Ő a csata lefolyása után a csatatért följárván, a halottak között talált egy holttestet, mit öltönyei és alakja leirásából biztosan lehet férjem, Petőfi Sándorénak elismerni." - így emlékezett Szendrey Júlia a báró vallomására abban a nyilatkozatában, amelyet 1850 júliusában tett a lipótvárosi plébánosnak, Szántófy Antalnak, aki végletesen zaklatott, kétségbeesett és bizonytalan élethelyzetének lezárásaként hozzáadta őt Horvát Árpád történészhez. Ebben a nyilatkozatban említett egy "Udvarhelyszékben, Kereszturon lakó gyógyszerészt" is, "ki azon időben az erdélyi főseregnél lévén, ebbeli tudakozásaimra azt felelé: ő Petőfi Sándort azon pillanatban látá utoljára, midőn ez kozákok által körülvétetve, szakasztatott el a futó hadseregtől." (Ezen a ponton Szendrey Júlia összetévesztette Lengyel Sámuel gyógyszerészt Lengyel Józseffel, a felcserrel, aki visszaemlékezésében részletesen leírta azt a helyszínt is, amelyet Petőfi halála helyszínének tekintett.)

A lesújtó eredménnyel záruló segesvári kutatás után Szendrey Júlia visszautazott Kolozsvárra, majd egy rövid időre Erdődre ment, az édesapjához. Szendrey Ignác 1850 március végén elhagyta a szomorú emlékű várat, Károlyi Lajos mágocsi uradalmába kérte át magát. Leánya azonban eldöntötte, hogy nem megy vele, hanem Pestre utazik annak reményében, hogy útlevelet szerezhet Törökországba, ahová az oda menekült, Bem köréhez tartozó emigránsok miatt szeretett volna eljutni.

Szendrey Júlia Garay János költő, egyetemi könyvtártiszt családjánál lakott 1850-ben

Pesten először a Mátyás fogadóban, később Garay János költő családjánál lakott, akik ekkoriban a "barátoknál", azaz a ferenceseknél elhelyezett Egyetemi könyvtár épületében éltek, mivel a családfőt könyvtártisztnek nevezték ki. Itt ismerte meg Horvát Árpád történészt. Feltehetően ő javasolta neki azt, hogy Haynau bizalmasához, Lichtenstein herceghez forduljon az útlevélkérelme ügyében. Noha a kor politikai viszonyai szerint semmi esélye nem volt az útlevél megszerzésére, Szendrey Júlia megpróbálta elérni célját. Nem járt sikerrel, az ügy érdekében tett látogatásai miatt azonban még nagyobb bajba került: a pesti társaséletben azzal kezdték rágalmazni, hogy viszonyt folytat a herceggel. Erre utal Gyulai Pál levele is, aki így írt róla, miután tudomást szerzett második házasságáról:

Gyalázatos nö! Lichtensteinhoz ezelött egy hónappal csak azért ment el, hogy bemutassa magát s itt is ürügyül férjét használta föl, kihez ki akar menni külföldre s nem kaphat utlevelet. Éjjel is meglátogatta a hü nö a hatalmas tabornokot, csak hogy utlevelet kapjon szeretett férjéhez. Szegény [!] Petöfi nyughatsz-e sirodban. Ah minek neveznéd most?

Szendrey Júlia ekkoriban keletkezett levelei arról tanúskodnak, hogy ironikusan és egyre fásultabban vette tudomásul a személyét övező pletykákat. Noha új házasságkötése még hevesebb gyűlölethullámot indított ellene, ennek segítségével jogi értelemben megszabadult a "Petőfi özvegye" státusztól, amely politikai szempontból korántsem volt veszélytelen. Ez indokolhatta azt is, hogy Szántófy Antal, az eskető pap nem özvegyként, hanem hajadonként jegyezte be a menyasszonyt az anyakönyvbe 1850. július 21-én, a második házasság megkötésekor, és ezzel egy ideig sikerült megszabadítania őt a hatóságok zaklatásától.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Szendrey Júlia-kutatás Facebook oldalához, ahol további érdekességekről, az eredeti forrásokról, a legfrissebb kutatási eredményekről és a témával kapcsolatos, aktuális eseményekről olvashatsz!