Szendrey Júlia

"most van azon kor, midőn női lelkek s női kezek használhatnak hazánknak"

5 gondolat Szendrey Júliától - a hazaszeretet erejéről

2020. március 14. - Gyimesi Emese

Petőfi Sándor jóvoltából kortársai már 1848 márciusában, pár nappal a forradalmi nap eseményei után megtudhatták, hogy "bátor, lelkesítő, imádott kis felesége" fontos szerepet töltött be a változások elérésében, a küzdelemben és a forradalom előkészítésében is. A költő március 17-én írt arról Lapok Petőfi Sándor naplójából című írásában - ma blognak neveznénk, hiszen a napló a nyilvánosság számára készült - hogy milyen volt átélni március 15-ét, hogyan írta meg március 13-án a Nemzeti Dalt és hogyan készültek feleségével a forradalomra. A hazaszeretet mindkettejük számára fontos volt, mégis másként élték meg azt. Szendrey Júlia nemcsak 1848 márciusában, hanem a szabadságharc későbbi nehéz fázisaiban is kitartott férje mellett. 1849 tavaszán nőtársai számára írt egy harcias kiáltványt, amiben cselekvésre szólította fel őket, miközben hangvételét alapvetően meghatározta romantikus világképe és szenvedélyes hazaszeretete. Íme 5 gondolat a Testvéri szózat Magyarország hölgyeihez című írásából:

1.

Elég sokáig maradtunk érzéketlenek hazánk szenvedései iránt; elég sokáig mellőztük honleányi kötelességeinket, most már kétszeresen kell lerónunk tartozásunkat: bünhődnünk az elveszett múltért s méltókká tenni magunkat a jövőre. Nyujtsunk segédkezet lelkes honfiainknak, kik megvetve a halált, békével türve minden nélkülözéseket, őseinkhez méltólag: lelkükben véres boszuval szabadságunk ellenei iránt s kezükben öldöklő fegyverrel léptek ki a sikra, megszerezni honunknak a szabadságot, mi neki szükségesebb, mint nekünk a lég, hogy élhessünk, s a virágnak a napsugár, hogy virágozhassák.

 talpra_magyar_verse_rt.jpgSzendrey Júlia ajándéka Petőfi Sándornak a Nemzeti Dalért (Forrás: PIM)

2.

Mi lenne belőlünk, mi gyermekeinkből, ha hazánkat veszni hagynónk!? Mily irtóztató sorsunk lenne, ha mint idegen elveszett árva gyermekek bujdosnánk idegen országban! Vagy, ha rabszolgákként kellene fejünket ellenségeink — majdan kényuraink — előtt meghajtani, kik fejünkre és gyermekeink fejére tennék lábaikat, hogy porig alázzanak bennünket s arczulcsapnák azoknak maradékit, kiknek előbb apját, rokonait meggyilkolták. Hiszen hazánkban csak enmagunkat szeretjük, hazánk sorsa a mienk s mieinké!

nemzeti_mu_zeum_2_1.JPGMárcius 15-én a Nemzeti Múzeum kertjében tartott délutáni népgyűlésen Szendrey Júlia is részt vett 
(Forrás: Wikipedia)

3. 

S e nagy czél kivivására szükség van mindnyájunkra, mindazon áldozatokra, melyekre képesek vagyunk! S ezt nem szabad most egy pillanatig sem felednünk, lelkiismeretesen kell teljesítenünk a legcsekélyebb részletig, mert csak igy teremthetjük össze a megkívánt egészet. Ha valaha, úgy bizonynyal most van azon kor, midőn női lelkek s női kezek használhatnak hazánknak. S nem dicső eszme-e ez? használhatni hazánknak, a szép, a dicső Magyarországnak!

alt_rudolf_nemzeti_szi_nha_z.jpeg

A Nemzeti Színház, ahol március 15-e estéjén a Bánk bán-előadást tartották
(Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

4.

Ti sokan, kik már elvesztettétek mindenteket, kik nem birtok egyébbel szenvedésteknél, ti özvegyek és árvák, még ti is áldozhattok hazánknak: áldozzátok föl tétlen kétségbeesésteket, szüntessétek meg keserű könnyeiteket, szünjetek meg lelketrázó panaszaitokkal, nehogy visszarettentsetek másokat, kiknek majd nem leend erejük megvívni az áldozatot, mely tőlük is kívántatik, mert keserveitekben önön jövőjüket vélik látni. Ne tegyétek ily kárhozatossá elhunyt kedveseitek emlékezetét! Sőt szenteljétek meg emlékeiket az által, hogy szeressétek az ügyet, melyet ők mindenek felett szerettek, hogy szerezzetek ez ügynek, melyet ők éltükkel védelmeztek, minél több bajnokot.

1024px-euge_ne_delacroix_la_liberte_guidant_le_peuple.jpgA korszak egyik ikonikus festménye - Eugene Delacroix: A Szabadság vezeti a népet, 1830 (Forrás: Wikipedia) 

5.

Nemünk nem használ karjával, testi erejével hazájának, de annál többet használhat befolyása és lelkesitése által. Mi hathatunk kedvesünk, férjünk vagy gyermekeink által, ha őket buzdítjuk, ha kétszeres szerelemmel vagyunk övék, miután hazájuk iránti kötelességüket hiven teljesiték. 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szendreyjuliakutatas.blog.hu/api/trackback/id/tr5415520746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.