Szendrey Júlia

Milyen karácsonyi ajándékokat kaptak Szendrey Júlia gyermekei?

2019. december 25. - Gyimesi Emese

Ha a 19. századi karácsonyi ajándékokra, gyermekjátékokra gondolunk, jó eséllyel hintalovakkal pózoló kisfiúk és babaházaknak örülő kislányok jutnak az eszünkbe. A századfordulón készült karácsonyi fényképek ugyanis ezt az imázst erősítik, alapvetően meghatározva a témáról kialakított képzeteinket. Ehhez képest jóval kevesebb információval rendelkezünk a korábbi évtizedek játékkultúrájáról, pedig az 1860-as évek fontos fordulópontot jelentett a gyermekeket kiemelt célcsoportként kezelő fogyasztói kultúra szempontjából. Ekkoriban jelentek meg Pest-Budán tömegesen a gyermekeknek szánt játéktárgyak. Szendrey Júlia gyermekeinek nemrégiben megjelent levelezésén keresztül ebbe a világba tekinthetünk bele.

Milyen szerepet kapott Szendrey Júlia családjában az ajándékozás? Milyen ajándékokkal lephették meg a szülők az állandóan kíváncsi, tudásra és élményekre szomjas csemetéiket? Milyen gyermeknevelési elvekről árulkodnak ezek az ajándékok? Ezekre a kérdésekre azért kapható válasz, mert Petőfi Zoltán az 1860-as évek közepén nem Pest-Budán, hanem Békés megyében tarózkodott: előbb nagybátyjánál és gyámjánál, Petőfi Istvánnál, aki a Geiszt Gáspár által bérelt csákópusztai Batthyány-birtok jószágigazgatója volt, később pedig a szarvasi gimnáziumban. Így rendszeresen levelezett Pesten maradt féltestvéreivel, gyakran megkérdezte tőlük, hogy milyen ajándékokat kaptak karácsonyra, születésnapra, névnapra, és saját életéről is színes beszámolókat küldött. Horvát Attila és Árpád nem fukarkodott a válasszal: gyakran tételesen is felsorolták, hogy melyik családtagtól milyen ajándékokat kaptak. A gyermekek karácsonyi ajándékai között 1863-ban nyalánkságok („Génuai cukros gyümölcsök”) és szórakoztató játékok („Két arasz kerületű gumi labda”, „Porcellán alakok” és négyféle játék eljátszására alkalmas táblás játékok) is szerepeltek. A nyolcéves Árpád a következő év februárjában részletesen, tételesen leírta Zoltánnak, hogy milyen ajándékokat kapott karácsonyra. A listán a könyvek hangsúlyos szerepe külön kiemelendő: „Andersen meséi”, a „Dalkönyv” és a „Csizmás kandur” is az ajándékok között szerepelt. Az Andersen-meséket feltehetően Szendrey Júliától kapta, aki Magyarországon elsőként jelentette meg kötetben a dán szerző műveiből német közvetítéssel készített műfordításait. Az 1858-ban megjelent, jelentős visszhangot kiváltó könyvét gyermekeinek ajánlotta.  

csizma_s_kandu_r.jpgCsizmás kandúr-illusztrációk a 19. századból - Tulajdonos/ jogkezelő: Deutsches Märchen- und Wesersagenmuseum / Hanna Dose

Az imént említett táblajátékot így jellemezte a kis Árpád:

A karácsonyi ajándékaim kivánatod szerint nagyon szépek voltak. ugymint 1, olyan játék melyen 4 játékot lehet eljátszani 1. Dáma 2. Malom 3. Sakk 4. Land puf vagy ostábla.

A korabeli "mulattató társas-játékok" között reklámozták a Lange Puff játéktáblát, amely egyszersmind sakk, malom, ostábla és dáma játéktábla is volt. A játékhoz egy két részből álló „puff-táblára” volt szükség, melynek minden oldalán 6-6 mező volt egymással szemközt. 

lange_puff.jpeg

Attila egy évvel később, 1864 karácsonyára vonatkozóan szintén említette, hogy Andersent kapott a „mamától”, de más családtag is ajándékozott neki könyvet: nagynénjétől, Szendrey Máriától az Ezeregyéjszaka meséit kapta meg. Ugyanezen a karácsonyon az ajándékai között szerepeltek a Friebeisz István által szerkesztett, A magyar nép könyvtára kötetei is. Emellett a katonai játékokat kedvelő fiú egy régi vágya is beteljesült, miután „kapsztlis pisztolyt” is kapott. Az utóbbi az ajándékok iránt érdeklődő Zoltán válaszlevelének fő humorforrásává vált:  „Itt az EXAMEN e nagy dolog a diák életben; kivánom hogy a legjobban süljön el, hogy utána pisztolyodat örömmel sütögessed.”; „Majd Bengáliai tűzzel pisztoly ropogással s vilanyos papirral, s különösen mit legjobban óhajtok, tárt karokkal fogadjatok, ha Pestre menendek.”

De mi lehetett az a "vilanyos papír"? Szendrey Júlia gyermekeinek levelezése játéktörténeti szempontból is izgalmas forrás, az utóbbi idézet kiváló példa arra, hogy a fiúk ajándékai nem merültek ki a könyvekben és katonai játékokban, hanem számos pirotechnikai jellegű, látványos ajándékot is kaptak. Ezeket a mai szemmel veszélyesnek – és a 19. századdal kapcsolatban gyakran emlegetett klasszikus ajándékokhoz (hintaló, katonafigurák, babaház) képest különlegesnek – tűnő játékokat korabeli árjegyzékek és reklámhirdetések segítségével sikerült beazonosítanom. A magyar játékkereskedelemben központi szerepet betöltő nürnbergiáru-kereskedők közé tartozó Kertész Tódor árjegyzékeiben – amelyek az üzlet teljes kínálatát tartalmazták – ugyanis szerepeltek „ártalmatlan szobai tűzijátékok.” Ezek jól hangzó fantázianeveket is kaptak, például „Mephisto tündöklő papirosa,” amelyből egy csomag 40 krajcár volt vagy a „szivarka-papir alakjában” árult „Pyro papiros”, amelynek „könyvecskéje” 20 krajcár volt.

 A levelek tanúsága szerint a Szendrey-Horvát családban a szórakoztató és nevelő ajándékok egyensúlyban voltak, sőt sok esetben egyesült is a két funkció. A felvázolt játékok alapján könnyen el lehet képzelni, hogy a családtagok hogyan töltötték a karácsonyi ünnepeket, de a levelezés egy-két megjegyzése ehhez is ad további támpontot. Zoltán 1864-ben – az első olyan karácsony alkalmával, amelyet a szülői háztól távol töltött – ezt írta az otthoniaknak: „midön mulattok, kártyáztok, jussak eszedbe, ki bár távol vagyok tőletek, azért rátok fog gondolni karácsony estéjén.” Attila válasza megerősítette az elképzelt jelenetet: „Mi karácsony estéjén Ovary bácsival kártyáztunk.” Ez a két megjegyzés arra is felhívja a figyelmet, hogy a korszakban a karácsony még nem feltétlenül szűk családi körben töltött ünnepnek számított, ahogyan két évtizeddel korábban, Szendrey Júlia leánykorában is természetes volt, hogy a szülőktől távol tanuló gyermek nem otthon tölti a karácsonyt.

Ha kíváncsi vagy, hogy maguk a gyermekek milyen karácsonyi ajándékkal kedveskedtek Szendrey Júliának, olvasd el tavalyi karácsonyi posztomat. 

További érdekességek karácsonyra és más ünnepi alkalmakra adott ajándékokról, játékokról a Gyermekszemmel Szendrey Júlia családjában című könyvben olvashatóak.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szendreyjuliakutatas.blog.hu/api/trackback/id/tr1515364156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.